Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
 
 

Valéria - Igaz történetek

A hit, szeretet és türelem tudja csak feloldani a bánatot!

 

„50 éves férfi vagyok és három éve új életet kezdtem egy nagyon kedves, tündéri hölggyel, akit elvettem feleségül. Boldogságunkat egyedül a gyermekáldás hiánya árnyékolta be, feleségem már elmúlt 45 éves és nem tudott teherbe esni. Több orvosnál is jártunk, de egészségügyi problémát nem találtak egyikünknél sem. Minden vágyunk egy gyerek volt, de az idő már nem kedvezett nekünk. Az EZO.TV-vel véletlenül találkoztam a TV-ben és végső elkeseredésemben rászántam magam, hogy tanácsot kérjek. Véletlenszerűen, fénykép alapján választottam Valériát és ma már tudom, hogy a legjobb választás volt. Valéria egy fiút és egy lányt látott körülöttem és meggyőződéssel állította, hogy feleségem jelenleg terhes vagy a napokban teherbe fog esni, ha még nincs gyerekünk, akkor pedig ikreknek ad életet. Nem hittem neki, úgy éreztem, hogy mindenkinek azt mondja, amit hallani szeretne. Pár nap múlva, egy újabb kontrollvizsgálaton kiderült, hogy feleségem valóban áldott állapotban van. Négy hónap múlva pedig kiderült, hogy ikreink születnek, egy fiú és egy lány, pont ahogyan Valéria megjósolta. Nem hittem a fülemnek. Attól a naptól kezdve, közösen hívtuk Valériát naponta, energiával kezelte feleségem, hogy minden rendben menjen a terhessége alatt. Mindez két éve történt, gyerekeink egészségesek. Valériával rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, üzleti és egészségügyi kérdésekben is kikérem a tanácsát. Ezúton is köszönöm neki, hogy reményt adott akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.”

S. István, Nagykanizsa

Valéria - Igaz történetek

 
Kapcsolódó cikkek
Hozd formába magad! - Tavaszi étrendtippek a nagyvilágból

Hozd formába magad! - Tavaszi étrendtippek a nagyvilágból

Itt a tavasz, a fölös kilóktól való búcsú ideje!

Bővebben »

 
Tengeri kaland

Tengeri kaland

...avagy nyaraljuk magunkat tökéletesre.

Bővebben »

 
Szendi Gábor - A paleolitember

Szendi Gábor - A paleolitember

Volt már forgatókönyvíró, programozó, a paleolit táplálkozás atyja.

Bővebben »

 
 
Legolvasottabb cikkeink
    Vonzza be a szerencséjét a telihold erejével!

    Vonzza be a szerencséjét a telihold erejével!

    Nyugtalanul alszik az elmúlt napokban? Rossz a hangulata? Ez mind a telihold hatása!

    Bővebben »

     
    Szeptember havi horoszkóp

    Szeptember havi horoszkóp

    Mire számíthatnak az egyes csillagjegyek szülöttei az ősz első hónapjában?

    Bővebben »

     
     
     
     
     

    További cikkeink

    A karma és a szabad akarat

    A karma és a szabad akarat

    Sokszor teszik fel az emberek a kérdést – létezik-e szabad akarat? Természetesen erre rengetegen válaszolják azt, hogy igen, hisz általában módunkban áll eldönteni, hogy mihez kezdjünk az életünkkel.

    Bővebben »

    Számokban a jövő - 34. hét

    Számokban a jövő - 34. hét

    Lássuk, mit hoz ez a hét számunkra! Numerológiai vizsgálódás Berill-módra.

    Bővebben »

     
    Mennyire vagy jó emberismerő?

    Mennyire vagy jó emberismerő?

    Gyakran előfordul, hogy megismerkedünk valakivel, aki első benyomásra nagyon szimpatikus, azonban később mégis csalódnunk kell az adott személyben. Az alábbi teszt segítségével most könnyen megtudhatod, hogy mennyire tudsz olvasni az emberek arcáról, és mennyire vagy jó emberismerő.

    Bővebben »

     
    Álomvilág

    Álomvilág

    Az álmok megfejtésével szinte minden kultúra foglalkozott már.

    Bővebben »

     
    Számokban a jövő - 33. hét

    Számokban a jövő - 33. hét

    Lássuk, mit hoz ez a hét számunkra! Numerológiai vizsgálódás Berill-módra.

    Bővebben »

     
     
     
     

    Hívja megbízható jósainkat most!

    Merkaba Kártyák Jós

    Merkaba

    Crowley tarotból kártyavetés, asztrológia-karmaasztrológia, szimbólum terápia, módosult tudatállapotba történő levite...Bővebben

    ElérhetőHívjon most!

    06 90 60 27 27 - Mellék: 412

    06 90 60 27 27 - 485 Ft/perc

    Mester jós
    Andi Együttérző Jós

    Andi

    Kertelés nélkül megmondja az égiek üzenetét. Áldással született, meglátja az emberek lelki és materiális problémáit.Bővebben

    ElérhetőHívjon most!

    06 90 602 929 - Mellék: 436

    06 90 602 929 - 1016 Ft/perc

    Abrilla Szókimondó Jós

    Abrilla

    Cigánykártyával dolgozik és a tisztánlátás képességét is alkalmazza. Képességeit családi örökségként hozta magával.Bővebben

    ElérhetőHívjon most!

    06 90 60 27 27 - Mellék: 410

    06 90 60 27 27 - 485 Ft/perc

    Mester jós
    Kiron Kártyák Jós

    Kiron

    Jóslatai az eredeti ókori szláv jóskártyákra épül, melyre dédszülei hagyatékaként tett szert, és ezzel vált egyedüliv...Bővebben

    FoglaltKérem keressen később!

    06 90 602 929 - Mellék: 901

    06 90 602 929 - 1016 Ft/perc