Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Álomfejtés, Spiritualitás

Az álmok és az egó

Személyiségünk, egónk állandóan változik, fejlődik. Sohasem mondhatjuk, hogy kiteljesedett, hiszen életünk végéig érnek bennünket hatások, melyek formálnak bennünket. Nincs ez másként alvás közben sem.

Ha hisszük a tételt, miszerint Istentől származunk, és az életeken átívelő fejlődésünk is csakis Őhozzá vezet, akkor valószínűleg abban sem kételkedünk, hogy Isten mindegyikünkben ott él. A bennünk élő Isten természetesen tökéletes, de amíg mi magunk, az egónk is megközelíti ezt a tökéletességet, hosszú-hosszú utat kell bejárnia a lelkünknek.

Egónk nem alszik

Alvás közben tudatunk ellazul, egónk pedig az ébrenléthez képest más tartományba kerül. Minél fejlettebb egy lélek, annál összetettebb történéseket képes megélni az álmaiban. Vannak, akik pusztán fizikai, cselekvéses álmokat tapasztalnak meg, mások érzéseket, színeket, illatokat éreznek álmukban, az igazán előrehaladott lélekkel rendelkezők viszont akár új ismeretekre is szert tehetnek álmaik során.

Míg a fizikai test pihen alvás közben, addig az egónk az asztráltestben legtöbbször a valós testünk fölött lebeg, de az sem ritka, hogy időn és téren keresztül szárnyal. Találkozhatunk álmunkban rég elhunyt szeretteinkkel, akik közelgő eseményekre figyelmeztetnek, de ötleteket is kaphatunk munkánkhoz, vagy egyéb, ébren végzett tevékenységünkhöz.

A lélek fejlettségi szintjei

Az egót akkor is érik információk az alvás során, ha az alvó személy lelki fejlettsége távol áll még a magasabb szintektől. Ám legtöbbször ezeket a sugallatokat elfelejtjük, mire felébredünk, mert az egó nem elég erős ahhoz, hogy az agyba továbbítsa azokat. Az egyik véglet tehát, amikor az álmunkból a puszta cselekvéseken kívül (ezt, vagy azt csináltam álmomban) semmire sem emlékszünk, a másik véglet pedig, mely meglehetősen ritka, ha valaki egészen tudatosan mozog az asztrális világban. Álmait kifejezetten az őt érintő és érdeklő problémakör vagy személyek köré csoportosítja, s csak azt hozza az ébrenlét felszínére, amiből hasznos tudása származhat.

A legtöbb ember a két véglet között mozog. Rengeteg színes, izgalmas álomban van részünk, de olykor tudjuk, érezzük, hogy akikkel álmunkban találkoztunk és beszéltünk, nem csupán puszta képzetek, hanem valós, létező lények. Sőt azzal is tisztában lehetünk, hogy üzenetük meghatározó számunkra, mégsem biztos, hogy képesek vagyunk az információknak ezt a kusza halmazát különválogatni, feldolgozni.

Akkor se keseredjen el, ha netán azok közé tartozik, akik még nincsenek egójuk képességeinek teljes birtokában! Egónk ugyanis folyamatosan változik, fejlődik, erősödik, és mind többet fog adni abból, amit alvás közben megtapasztalunk. Ha viszont már elegendő erőt érez magában ahhoz, hogy hasznosítsa egója alvás közben szerzett tapasztalatait, ne legyen rest, és ossza meg tudását másokkal is! Ily módon nemcsak magunknak, de embertársainknak is segítségére lehetünk.


Míg a fizikai tested alszik, addig a belső éned nyugalmi állapotban van. Ilyenkor védekezési ösztöneid szunnyadnak, ezért nagyobb valószínűséggel tud befogadni álmodban minden olyan élményt, mely túllép a valóság vagy a logika határain.

Ezáltal az álmok ideális eszközzé válnak ahhoz, hogy üzenetet közvetítsenek feléd elhunyt szeretteidtől vagy magasabb önmagadtól. Mivel az álmaid egy korlátlan eszköztárat képeznek az üzenetek felfedésére, annak sincs határa, hogy mit fedezhetsz fel és oldhatsz meg önmagadban, különösképpen egy képzett álomfejtő segítségével, aki értelmezni tudja azokat számodra. Akár ismétlődő álmokról, rémálmokról legyen szó, vagy más olyan látomásszerű, akár jövendőmondó álomról, amiről nem tudod elterelni gondolataidat, érdemes lehet konzultálnod álomfejtő szakembereink egyikével, hogy a leggyorsabban megfejthesd belső éned üzenetét.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Andrea Morni
Mellék:
 
Ilano
Mellék: