Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Cikkek
Lassan kisétálunk az esztendőből, jó szokáshoz híven számvetést készítünk, végiggondoljuk mit tettünk jól vagy rosszul 2017-ben, hogy továbbindulhassunk. Új célok, új vágyak, de előbb felragasztjuk a „jó”, vagy „rossz” címkéket tetteinkre.
Vannak pillanatok, amikor azt érezzük, hogy minden szétesik körülöttünk. Reménytelennek érezzük a helyzetünket, ahonnan már nincs visszaút, pedig pontosan ilyenkor kerül minden a helyére. A változás nem mindig örömteli, de elkerülhetetlen, és a káosz egy jobb élet felé vezet, ahol rálelünk igaz szenvedélyeinkre, vágyainkra.
Az bölcs öregek szerint minden nap változást hoz az életünkbe, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint levonni belőlük a tanulságot. Úgy vélik, az élet értelme az, hogy minden élményt teljes egészében megéljünk, ugyanis spirituális utazásunk nagy része azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk és gyakorlatra tegyünk szert.
Hamarosan a 2017. évnek is a végéhez érünk, hiszen alig néhány hét van hátra belőle. Ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogyan zárod le az évet, és hogyan kezdesz neki az új esztendőnek.
November szülöttei számos oknál fogva kivételesek. Legmeghökkentőbb, hogy olyan pletykákat képesek magukról kreálni, melyeket még közeli ismerősei is úgy kezelnek, mint az abszolút igazságot. Dinamikus és tehetséges emberek, irigylésre méltó tulajdonságokkal jellemzik őket. Szorgalmasok, felelősségteljesek és rendkívül érzelmesek. Ismerd meg az év utolsó előtti hónapjában született emberek tipikus jellemzőit!
A karma a definíció szerint ebből az életből származó és az előző életek tapasztalatainak kölcsönhatása. Gyakran kérdezzük magunktól: „Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Jó ember vagyok, igyekszem helyesen cselekedni, mégis balszerencsés vagyok, kihívást csak kihívás követ.”’ A válasz a kérdésre a karmában, a lélek útjában rejlik.
Az angyalok folyamatosan körülöttünk vannak, figyelik lépteinket, és igyekeznek figyelmeztetni arra is, ha nem a megfelelő úton járunk, vagy vannak még beteljesítetlen feladataink. Ám minden hónapnak, minden hétnek, napnak és órának meg van a maga angyala, így november havának angyala nem más, mint Adnachiel.
Az agyunk csodálatos dolgokra képes. A képességei közül sok rejtve marad, de napjainkban a tudósok egyre több és több dolgot fedeznek fel a működéséről, így azt is felfedezték, hogyan tudjuk becsapni az agyat. Ezek a módszerek olyan jól működnek, hogy még a mindennapi életünkben is hasznosak lehetnek.
A lelki képességek fejlesztése kapcsán, a legtöbb ember arra összpontosít, hogy mit is tehetne pszichikai képességeinek növelése érdekében. Azonban, sokan közülük valójában olyan dolgokat tesznek, amelyek ténylegesen lassítják ezt a folyamatot. Íme, 5 dolog, amely blokkolhatja a pszichés képességeket, és erről sokan nem is tudnak.
 
Ajánlott tanácsadók
Mester jós
Valéria
Tisztánlátó. Reikivel és Kryon energiával lelket gyógyít. Lenormand kártyával... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Leila
Kártyával, ingával és rontás levétellel segítek a hozzám fordulóknak. A szere... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Mara
Képességeit őseitől örökölte. Cigánykártyából és inga segítségével jósol, így... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Berill
Tisztánlátó, sorselemző, a lappangó betegségek felismerője. Tarot kártyával é... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
1016 Ft/perc