A gízai Szfinx

A hatalmas szobor eredetét egyelőre homály fedi. Persze pontosabban fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy az építésével és a rendeltetésével kapcsolatban is többféle elmélet is létezik.

Ki építette a nagy Szfinxet?

A legvalószínűbb, hogy i.e. XXV. században Hafré építtette, amit azzal lehet alátámasztani, hogy a Szfinx arca valójában a IV. dinasztia fáraójának arcmása. Az ásatások során előkerültek a fáraó írnokainak feljegyzései is, amelyek a Kheopsz-piramis építésének körülményeit tartalmazzák, és ezekből a feljegyzésekből szintén az derül ki, hogy „fenséges fáraójuk” megrendelése alapján készült el a szobor. Egyre többen állítják viszont, hogy a fej sokkal inkább hasonlít Hufura, és Hafré csak felhasználta saját céljai megvalósításának érdekében. Sőt, dr. Vaszil Dobrev, a franciák leghíresebb egyiptológusa szerint az építtető valójában Hufu fia, Dzsedefré volt, aki így állított emléket apjának.

Rainer Stadelmann (kairói Egyiptomi Múzeum) régész szerint is minden bizonyíték Hufu mellett szól, hiszen a szobor éppen az egykori kőbányák területén áll, ráadásul az arc, valamint a tágra nyílt szemű arckifejezés is a Hufu korabeli ábrázolásokra a legjellemzőbb, akárcsak a fülek vonalvezetése. Szintén az ő elméletét támasztja alá, hogy a szobornak nincs szakálla (az később került kialakításra – a szerz.), márpedig a negyedik dinasztiában csak Sznofru és Hufu voltak azok, akik nem viseltek szakállt.

Létezik azonban egy másik elmélet is, mely szerint a hatalmas Egyiptom első uralkodói nem mások, mint Hórusz követői voltak, akiket a Bölcsek követtek. A Bölcsek közel 13 ezer éven át uralkodtak, mégpedig éppen az Atlantiszi-kor idején. Egy olyan örökölt tudással rendelkeztek, melyet felhasználva könnyedén létre tudták hozni a hatalmas piramisokat és természetesen a Szfinx-szobrot is. Vagyis az oroszlántestű, emberfejű lényt nem mások, mint a Hórusz-szem iskola papjai készítették, 12 ezer évvel ezelőtt. A szoborral üzenni akartak közvetlen leszármazottaiknak és nemcsak nekik, hanem az egész emberiségnek, mégpedig azt, hogy létezik egy, az emberénél magasabb rendű bölcsesség: az út, amin születése pillanatában elindul az új lélek (aki addig még nem élt, nem öltött testet), a megvilágosodáshoz vezet. Viszont a megvilágosodáshoz csak több életen keresztül jutunk el.

A második elméletet szintén alá lehet támasztani különféle tudományos magyarázatokkal, melyek közül a legelfogadottabb az, hogy a szobor testén a mai napig jól láthatóak a víz romboló nyomai. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy Egyiptom éghajlata i.e. 8000-től bizony már száraz és sivatagos, akkor azt is kizárhatjuk, hogy a Nagy Szfinx csupán 4500 éves lenne.

Piramis-időparadoxon

A kérdés ezek után már csak az, hogy a szobor egy időben épült-e a piramisokkal. Ha a kérdésre a válasz egyértelműen igen, akkor a piramisok korát is rosszul ítélték meg, vagy az elmélet sántít… Az egyiptológusok mindig is távol tartották magukat attól, hogy az ismert évszámokon bármilyen elmélettel is változtatni lehessen. Ennek okát a következményekben kell keresni: ez által az egész történelem a feje tetejére állna, legalábbis ami az ókori egyiptomi részt illeti. Vagyis mindenki számára egyszerűbb, ha a vízerózióra másképpen keresnek magyarázatot. Elméletekben pedig nincs hiány: a szobor testét a természet erői alakították ki, a kőtömb évezredek óta ugyanazon a helyen áll, és ehhez viszonyítva faragták ki a test fejét, és a lábakat. Ezért van az, hogy a szobor messze nem arányos. Ha pedig mindez igaz, akkor Hafré írnokainak feljegyzéseit hibásan fordították: a nagy uralkodó nem építette a szobrot, csupán kiásatta azt a piramisok építésekor. Így viszont ismét azzal az elmélettel találjuk szembe magunkat, mely szerint a Szfinxet mások, talán éppen az atlantisziak építették, több ezer évvel azelőtt.

Ősi kultúrák tanúja

Ha egyszer sikerül is minden kétséget kizáróan megfejteni, hogy ki építette a Szfinxet, akkor sem biztos, hogy arra is rájövünk, milyen célból. Vajon az oroszlántestű, emberfejű alaknak a piramisok őrzése és a hatalmas uralkodók emlékének a fenntartása volt a feladata, vagy egyfajta csillagászati óraként szolgált, esetleg a fontos szertartások csendes őrzője és szemlélője volt?

Érdekes, hogy a Szfinx teste az Egyenlítő fölött 30 fokra, éppen a 30. keleti hosszúsági körön fekszik. A csillagászok szerint ez a Földünk egyik leginkább diamágneses (ellentétes a mágnesességgel – a szerz.) pontja. A Földet körbeölelő elektromágneses mező egyenlő távolságú vonalakból áll. Ezeken mozog az energia, ami tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy életben tartsa a Földet. A vonalak mintegy mátrixot alkotnak, amit Hartman-vonalaknak is neveznek. A diamágneses pontok fölött energetikai örvények jönnek létre, amelyek elsősorban napéjegyenlőség és naplemente idején nyílnak ki, és utat engednek egy párhuzamos világba. A Bermuda-, a Sárkány-, és az Ördög-háromszög éppen ilyen diamágneses pontokon helyezkedik el, és szintén ilyen pontok fölött helyezkednek el a piramisok, sőt, a katonai bázisok is. Mindezt figyelembe véve bátran kijelenthetjük, hogy a Kheopsz-piramist és vele együtt a Szfinxet is minden bizonnyal egy olyan civilizáció leszármazottai építették, akik nagyon is tisztában voltak a hely jelentőségével, és annak természetfeletti erejével. A piramis csúcsán keresztül sikeresen egybegyűjtötték a Föld összesűrített energiáit, a hihetetlen magas rezgésszám segítségével pedig elsősorban gyógyítottak.

Az óegyiptomiak már akkor csillagképekre osztották az eget, és így mérték az időt, amikor az európaiaknak még fogalmuk sem volt erről. Megfigyelték, hogy a csillagképek ellentétes irányban mozognak, egy-egy gyűrű körvonalán. 25 920 évenként azonban egymáshoz viszonyítva azonos állásba kerülnek, amelynek következtében hatalmas természeti katasztrófák söpörnek végig a Földön, amiknek alig marad túlélője. Atlantisz lakói pontosan tisztában voltak azzal, hogy pusztulásuk meg van írva a csillagokban: ha a Kos és a Herkules (Oroszlán) a Szfinx „előtt” pontosan egymás fölött áll, lejár az idejük. Ha igaz, hogy egykor létezett egy atlantiszi kultúra, akkor az is igaz, hogy a következő világvége valamikor a XXI. század közepére várható.

A homok fogságában

A gízai Nagy Szfinx Földünk egyik legnagyobb szobra. A szoborral kapcsolatban egyetlen dolog nem kérdéses, mégpedig az, hogy a homok több alkalommal is maga alá temette, és nem csak hatalmas fáraóknak jutott eszébe, hogy kiásassák, hanem egy alkalommal maga Bonaparte Napóleon is a megmentésére indult. Ennek okát a szobor „varázslatos erejében” kell keresni: Thotmesz fáraó trónra kerüléséről az általa állíttatott Álom-sztélé (kőbe vésett felirat, amely az álomról szól – a szerz.) számol be, amely eredetileg a szobor előtt helyezkedett el. A szövegből kiderül, hogy egy alkalommal a fáradt Thotmesz herceg megpihent a félig homokba temetett Szfinx lábainál, és el is aludt. Álmában arra kérte őt a Napisten, hogy szabadítsa ki a neki emelt Szfinxet a homok fogságából, cserébe pedig hatalmas uralkodóvá teszi őt. A herceg egy percig sem kételkedett az álomban, azonnal kiásatta a szobrot, sőt védőfalat is emeltetett köréje. A Szfinx pedig megtartotta ígéretét: Thotmesz Egyiptom fáraója lett.

Ezek után egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy a világuralom után sóvárgó Napóleon is azok közé tartozott, akik hittek és hisznek a Szfinx erejében. Persze a császártól egyáltalán nem állt távol az ezotéria: fontos döntések előtt mindig kikérte cigány jósnője, Bijou véleményét, aki azonnal kártyát vetett neki. Bijou jóslatai minden alkalommal beteljesedtek, egyik leghíresebb az volt, melyben megjövendölte a császár száműzetését, bukását – de ez már egy másik történet.

A Szfinxet 1818-ban Caviglia (olasz egyiptológus) ásta ki, 1886-ban Gaston Masperon (francia egyiptológus), majd 1925-26-ban Emile Braize, (francia mérnök, építész) akinek köszönhetően a mai napig nem temette be újra a homok.

A Szfinx templomai

A Szfinx-templomot, melyet Baraize1925-ben azt követően találta meg, hogy elhordtak onnan egy tizenöt méter magas törmelékhegyet, közvetlenül a szobor elé építették. Tőle nem messze található a Völgytemplom, ami a Nílusra nézett, de van egy harmadik építmény is, mégpedig az abidoszi Ozíris-templom. A három épületet együttesen Bölcsesség-templomoknak is nevezik. Mindhárom templomról elmondható, hogy masszív kőtömbökből épültek, két szimmetrikus bejárattal, és arra is gondosan ügyeltek, hogy fallal vegyék körbe azokat, hogy így megóvják a homoktól. A sarokköveket úgy faragták ki, hogy az életet adó energia akadály nélkül eljuthasson a templom minden egyes pontjába, sőt, templomtól-templomig, erősítve azok hatásait. A teraszokról az egész tájat jól be lehet látni, a padlózat pedig alabástromból készült. Az alabástrom a márványhoz hasonló, ám annál lazább szerkezetű anyag, ami tökéletes arra, hogy gyorsan továbbítsa a pozitív energiákat. A legérdekesebb a tető kialakítása, hiszen az azon beszűrődő fénysugár éppen a templomokban elhelyezkedő szobrokra esett. A templomokat nem mások, mint a cikk elején már említett Hórusz-szem iskola papjai használták különféle szertartásokra. Napéjegyenlőség idején, a Szfinx szemsugarát és a napfelkelte vonalát összekötő vonalon, a templom teraszára kihelyezték az aranybárkát, és úgy imádkoztak a szobor szeme előtt.

A templomok építésének idejét ugyanúgy titok övezi, akárcsak a hatalmas Szfinxét. A Középbirodalom korában keletkezett Westcar-papiruszok ugyanis már nem az építésről számolnak be, hanem a felújításról, ami azt bizonyítja, hogy sokkal korábban épültek.

A Szfinxtemplom valójában Hafré halotti templomának egyfajta másolata, azzal az eltéréssel, hogy abban nem tizenkettő, hanem tíz királyszobor található. Két szentélye van, egy keleti és egy nyugati, ami az életet, vagyis a születést és a halált foglalja magába.

Monumentális építmény

A Nagy Szfinx hossza 72,55 méter. Az orra hegyétől (ami mára az enyészeté lett), a test végéig 57,3 méter. Magassága 20,22 méter, arca 4,1 méter széles, 5 méter magas. Füle 1,37 méteres, míg az orra 1,71 méteres volt. A teste állítólag évezredek óta ugyanott áll, ehhez faragták hozzá az arcot és a lábakat, amelyek éppen a kialakításnak köszönhetően állnak furán.

A Szfinx a görög mitológiában

Érdekes, hogy a Szfinx ábrázolása a görög mitológiában éppúgy jelen van, mint az egyiptomiaknál. Sőt, az ő esetükben is a bölcsesség, a hatalom, az örök tudás egyfajta megtestesítője. A szárnyas oroszlán, akinek teste egy csodálatos női alak, Oidipusz történetében is megjelenik. A görögök szerint a Szphinx Théba városa mellett, a Szphingia nevű hegyen élt, innen származik a neve is. Tüphón, a százfejű óriás, valamint a félig kígyó és félig ember Ekhidna gyermeke.

EZO Élet Magazin