A hosszú élet receptje
Szerző: Cimkék: recept, egészség, konyha, gasztronomia, gasztronómia, magazin Rovatok: Recept
Eegyáltalán nem mindegy, hogy a napi menü összeállítását követően mi is kerül az asztalra. A dinnyeszezont minden bölcs ember siet kihasználni, hiszen a sárgadinnyéről már az ókori rómaiak is tudták, hogy remek afrodiziákum, és azt is, hogy benne rejlik a hosszú élet titka.Bioenergetikai tanácsadás
Ennek oka, hogy a nagyon magas a karotin-, illetve a C-vitamin tartalma, amik együttesen remek antioxidánsok, sőt, segítenek megelőzni a rákos sejtek kialakulását is. A dinnye ugyanakkor az élet, a termékenység szimbóluma is: kerek formája egy kismama hasára emlékeztet, és persze a benne lévő magok szimbolizálják a férfit. Íme néhány könnyen és gyorsan elkészíthető vendégváró recept.

Sonkás, rukkolás sárgadinnye
Hozzávalók (egy személyre): Egy kisebb, érett, illatos sárgadinnye. 10 dkg szeletelt, házias parasztsonka, pár levél rukkola, egy doboz camembert sajt, egy kisebb csomó petrezselyemlevél, ízlés szerint frissen facsart lime leve
A dinnyét mossuk meg, hámozzuk meg, távolítsuk el a magházát. Helyezzük el a tányéron, a képen látható módon: körkörös formában. A tetejére halmozzuk fel a vékonyra szeletelt sonkát, illetve a szeletelt sajtot. Az előételt díszítsük pár levél rukkolával, egy csipetnyi aprított, friss petrezselyemzölddel.
Tipp: Ha a dinnyét meglocsoljuk egy fél frissen facsart lime levével, a gyümölcs íze még inkább harmonizál majd a sós sonka, és az enyhén fanyar rukkola ízével.

Szójaszósszal bolondított disznóhús, mézes almával, dinnyével
Hozzávalók (egy személyre): 15-20 dkg csíkokra vágott sertéscomb, egy egész alma, csipetnyi fahéj, szegfűszeg, só, bors. Méz, világos szójaszósz, fél dl mogyoróolaj, egy nagyobb szelet dinnye, egy szem kandírozott cseresznye
A húst alaposan mossuk meg, távolítsuk el róla a fölösleges zsírt, majd vágjuk fel vékony csíkokra. Egy wokban forrósítsunk egy kevés mogyoróolajat, (helyettesíthetjük olíva vagy napraforgó olajjal is, de nem ugyanaz lesz az ízhatás) dobjuk rá az enyhén sózott, borsozott húst. Miután egy kicsit megpirult, locsoljuk meg egy kevés szójaszósszal, és süssük készre. Ha elkészült, a húst szedjük ki egy hőálló tálba, az edényben maradt lébe pedig tegyük bele az előzőleg megmosott, felszeletelt almát, amelynek a magházát természetesen eltávolítottuk. Fontos, hogy az almát ne hámozzuk meg! A gyümölcs minden oldalát forgassuk át a húslében, adjunk hozzá fél dl mézet, ízesítsük fahéjjal, szegfűszeggel. A főételt egy nagyobb szelet, hűtött dinnyével kínáljuk, amit egy szem kandírozott cseresznyével díszítettünk.
Tipp: Ha az almát csak félig sütjük át, megmarad a vitamintartalma.

Mentaleveles sárgadinnyegolyók, eperrel
Hozzávalók: Egy kisebb sárgadinnye, cukor, egy csomag vaníliás cukor, fél dl lime öntet, víz, a díszítéshez pár szem eper, mentalevél.
A megmosott, kettévágott, kimagozott dinnye húsát vájjuk ki egy kisebb fagylaltkanállal, majd az így kapott golyókat helyezzük egy tálba.
Készítsünk szirupot: forraljunk fel 2 dl vizet, tegyünk bele annyi cukrot, amilyen édesen szeretnénk elfogyasztani a desszertet. Hagyjuk egy kicsit kihűlni, majd keverjük bele a vaníliás cukrot, és fél dl lime öntetet. Miután teljesen kihűlt, öntsük rá a dinnyére. Hagyjuk állni egy fél óráig, majd tálaláskor kanalazzuk át az addig hűtőben tárolt „dinnyesapkába”. A tetejére halmozzunk pár szem, cikkekre vágott epret.
Tipp: Akár az epreket is megforgathatjuk a lime-os szirupban. Tálaláskor a kelyhet díszítsük mentalevéllel.
Legújabb írásaink
Asztrológia
Spiritualitás
Siker
Otthon
Ezo-tippek
Sztárok
Párkapcsolat
Szépség
Nagyvilág
Divat
Recept
Játék
Interjú
Horoszkóp
Napi horoszkóp
Hívja jósainkat most!
A karmikus sors kutatója, üzleti tanácsai aranyat érnek.
Bővebben »Kristályok segítségével ad szerelmi és üzleti tanácsot.
Bővebben »A sárkányok erejével, tudásával, hatalmával segít.
Bővebben »Spiritiszta írómédium, az igazi, megélt szabadság tanítója.
Bővebben »Asztrológus. A harmóniát kutatja bölcsen, szeretettel.
Bővebben »




