A jó anyaság napja

Már az is sokat sejtet, hogy a „béke” kínai írásjegye egy tető alatti nőt rajzol ki, hiszen egy hagyományos kultúrában mi más jelenthetné a megbékélést egy férfi számára, mintha asszonyt visz a házba.  A legérdekesebb azonban az, hogy a kínai „jó” szó nem más, mint egymás mellé helyezve a nő és a gyermek írásjegye. Milyen puritán megfogalmazása az világ értelmének. Az a jó, ha egy asszony életet ad. Pont. Nem csak egy jó a sok közül. Az anyaság, a gyermekáldás nem úgy jó, mint a karrier vagy a gazdagság, vagy akár a hírnév. Maga a jó fogalmának megtestesítője. És ezt mi itt Európa szívében gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni.

Hisszük, hogy jó egy HD plazmatévé vagy jó az, hogy a Tescoban éjjel sorban állás nélkül is bevásárolhatunk. Elismerően fordulunk meg a tűzpiros Ferrarik után az utcákon, mert tudjuk, hogy jó autók, irigyek vagyunk a Megasztár zsűrijére, amiért jó állásuk és vélhetően igencsak jó fizetésük van. Gyökeresen megváltozott a fogalmunk arról, mi is igazából a jó. Talán mindenkinek kínaiul kellene tanulnia az iskolában, hogy megértsük, miért az anyaság az eredendő jó megtestesítője.

Mert hát ugye bárhová is vet bennünket az élet, sosem alakíthatunk ki olyan szoros kapcsolatot, mint amilyet édesanyánkkal éltünk át. A testéből lettünk, 9 hónapon keresztül cipelt a szíve alatt és köldökzsinóron keresztül táplált. Megszűrte számunkra a táplálékot, hogy nekünk csak a legjava jusson. Éppúgy, ahogy testével óvott a külvilág zajaitól, fényeitől, és később, amikor a világra születtünk, továbbra is igyekezett, hogy mindenből a legjobbat kapjuk. Tette mindezt minden faxni nélkül, természetesen.

A napokban megkérdeztem a feleségem, hogyan szervezzük meg az anyák napját. Ő azt javasolta, hogy a fiunkkal menjek el felköszönteni az én anyámat, míg ő a lányunkkal leugrik vidékre felköszönteni az ő anyját. Aha – mondtam – és a gyerekeink mikor köszöntik fel az ő anyjukat? Megtorpant és fejét vakarva annyit mondott: Erre nem is gondoltam.

Most, hogy a megható önzetlenség taglalásának eme költői fokára hágtam, elárulom, milyen hangok kísérik éppen éjszakai billentyűpüfölésemet. Édesanyám, aki vendégségben tartózkodik nálunk, és hites nejem – gyermekeim édesanyja – versenyt horkolnak az emeleten. Természetesen reggel majd biztosítanak arról, hogy egy szemhunyásnyit sem tudtak aludni mindaddig, míg én le nem feküdtem, mert az ő tyúkanyói nyugalmukhoz elengedhetetlen, hogy a család teljes legyen. Profánnak tűnik az emelkedett gondolatok után? Talán. Mindazonáltal a jóság fogalma kellőképpen puritán, így a jó anyaságé is. Belefér, hogy néha éjjel egy édesanya hetedszerre már ne tegye vissza a kiesett cumit, inkább addig sumákoljon alvást tettetve, míg a kedves apuka fel nem ébred. Belefér, hogy betegye a Mamma Miát, és amíg a gyerkőcök a kanapén ugrálnak, végre megigyon békében egy kávét. És az is belefér a jó anyaságba, hogy a mama kicsit csalódott legyen, amikor kislánya az óvodai ünnepségen többet törődik az elveszett hajpánttal, mintsem hogy elszavalja a hetek óta gyakorolt verset.

Ilyen komplex dolog anyának lenni. Kell hozzá egy rész túlzott aggódás, egy kis cinkosság, egy fél orvosi diploma, némi szakácstudomány (vagy legalább a környék összes pizzafutár telefonszámának ismerete), kimeríthetetlen mennyiségű türelem. Tudni kell könyökkel tejhőmérsékletet mérni, állatokat ragasztani szívószálból, ismerni kell az összes valaha élt dinoszaurusz nevét, és képesnek kell lenni a méregdrága sminkkészlet utolsó darabjaival pókember arcot festeni a csemetére (fogcsikorgatva). Nagyon-nagyon bonyolult fogalom az anyaság. Olyan nehéz körülírni, hogy leginkább akkor foglalhatjuk össze, ha besűrítjük egyetlen szóba: JÓ. Ahogy a kínaiak. Ne felejtsük el május első vasárnapján!

SE