A misztikus számmisztika
Cimkék: joslas, ezovilag, szammisztika, asztrologia, szerelem
Szeretem a számokat. Úgy érzem, nem hazudnak soha. Ha valóban van egy számnak jelentése, érdekel.
Megjósolni a jövőt, kielemezni a múltat és foglalkozni a jelennel. Csupán néhány betű és szám segítségével. Zseniális ötletnek tűnik.
Mindent elolvastam a számmisztikáról. Kipróbáltam, felhívtam mindenkit, aki kicsit is járatosabb ebben a témában, mint én. Aztán eszembe jutott, hogy te jó ég, én már csináltam ilyet. Igaz, kisiskolás voltam. Az ok is egészen egyszerű és hasonlít a mostanihoz. Egy pasas.
Leírtam egymás mellé a neveinket, minden betűhöz egy szám tartozott. Majd ezeket összeadtam, végül megint és megint. Az utolsó egyjegyű szám adta meg a kérdésemre a választ. Természetesen a pasas hozzám illett. Bár, nem értem, nyolc évesen miért nem lett belőle nagy szerelem…
A számmisztika története nagyon régen kezdődött. Folyamatos változáson, fejlődésen ment keresztül az ábécé betűinek változásával együtt. Phütagorasz, Platón, Einstein egyaránt életük egy jelentős fejezetét szentelték a számok tanulmányozásának, magyarázatának.
A számmisztika több kérdésre is felelhet. Attól függően, mire keressük a választ, nevünk magánhangzóit, mássalhangzóit, vagy a teljes nevünket és születési időnket is figyelembe vehetjük.
Névszám: a név kihat a belső tulajdonságainkra
Sorsszám: miben kell fejlődnünk, lelki életünk során
Személyiségszám: a jellemre utal
Szívszám: az érzelmi élet minőségére ad választ
Lélekszám: milyen típusú ember illik hozzánk.
Ezen kívül még lehet szülinapszám, ez a jövőt firtatja. Lehet mobiltelefonszám, és még megannyi kutatni való.
A női érzékenység, kíváncsiság mindenre keresi a választ. Mindenre, aminek köze van a szerelemhez. Az interneten számtalan helyen letölthető programok várnak minket. Ezekből megtudhatjuk, amit szeretnénk. Nő létemre a legfontosabb, mint nyolc évesen is, a férfi. Természetes kíváncsisággal vetettem bele magam a témába és természetesen nem annyira a hitetlen oldalon. A születési dátumból kiindulva, kiderült, hogy az én sorsszámom a 2-es.Visszagondolva életem folyamára sokszor találkoztam ezzel a számmal és most nem a fizika ketteseimre gondolok elsősorban. A kapott eredményt olvasva, szembesülnöm kellett azzal, hogy minden szó igaz. Egy mondat megragadott,”járt utad járatlanért fel ne add”. Ez az egy mondat, amit napok óta keresek. Elhiggyem? Vajon jól cselekszem? Mi van, ha életem nagy lehetőségét szalasztom el? És ha igaz a mondat, mégis az újat választom és végül tévedek?
Egy vizsgálat nem győzött meg, kerestem másikat. A szívszámom a 9 lett. Segítő, de ugyanakkor vágyakat kergető ember vagyok. Ki nem az? Jött az a szám, amit lélekszámként emlegetnek. Vagyis milyen férfi illik hozzám. Na, ez volt a legérdekesebb és ezt vártam leginkább. Azt sajnos nem tudom eldönteni, hogy az eredmény győzött meg vagy előtte is ez a típus - üzletember - volt a zsánerem. Na, ez egy kicsit megkavart. Meg kellett volna ismernem a többi választ. Lehet, mindenkinek szívügye az üzletember, vállalkozó típus? Aki kedvemre kényeztet? De hát ezt írta!
Mennyire befolyásolná az életemet, ha hallgatnék a számokra? Persze nekem is van szerencseszámom, de még nem igazán nyertem vele. Vagy a péntek 13? Hát, igazából kedvelem. Mennyire befolyásolja az életemet, ha előre tudom a válaszokat? Itt jöhetnek a nagy általánosságok, közhelyek. De nem! Ezt az utat végig kell járnom. Ebből tanulok, fejlődök. Következő életem folyamán ez is a tapasztalás lényege lesz.
De azt jó volna tudni, hogy végre hol keressem, hol találjam meg a Férfit. Tényleg üzletember? Mi van, ha neki nem engem írtak meg a számok? Erre azonban nem kaptam választ. Na, inkább keresek egy másik számmisztikával foglalkozó oldalt. Hátha…
AA
Legújabb írásaink
Asztrológia
Spiritualitás
Siker
Otthon
Ezo-tippek
Sztárok
Párkapcsolat
Szépség
Nagyvilág
Divat
Recept
Játék
Interjú
Napi horoszkóp
Rovatok
- Asztrológia (89 cikk)
- Spiritualitás (94 cikk)
- Siker (44 cikk)
- Otthon (31 cikk)
- Ezo-tippek (19 cikk)
- Sztárok (94 cikk)
- Párkapcsolat (29 cikk)
- Szépség (12 cikk)
- Nagyvilág (30 cikk)
- Divat (5 cikk)
- Recept (9 cikk)
- Játék (7 cikk)
- Interjú (42 cikk)
Hívja jósainkat most!
Asztrológus. A harmóniát kutatja bölcsen, szeretettel.
Bővebben »Álomfejtő, rúnajós. Munkahelyi gondok megoldója.
Bővebben »Szellemgyógyász. Házakból és lelkekből is elűzi a bajt.
Bővebben »Kislánykorától a kártya és a segítés bűvöletében él.
Bővebben »Mesterien kezeli a jóseszközöket. Kapaszkodót nyújt.
Bővebben »




