Magyarország (Magyar)
|
|
 

A Nap jótékony hatásai – Kötelező téli napozás

Dédanyáink, nagymamáink számára teljesen természetes volt, hogy a szépségápolás terén a természetet hívják segítségül. Úgy gondolták, hogy semmi sem lehet jobb annál, amit a Földanya kínál, és annál, amit a Nap és a Hold éltet. Igaz, egykor nem volt ennyi szépségápolási krém sem a boltok polcain. Nézzük, milyen hatással van ránk a Nap.

A D-vitamin és a depresszió

Köztudott, hogy a Nap elsődleges D-vitamin forrásunk. Amíg azonban bőrünket nyáron védeni kell a káros UVB és UVA sugárzástól, addig a késő őszi és téli napsütésben mindenféleképpen fürödjünk meg. Már csak azért is, mert az UV-sugárzás fokozza a D-vitamin képződését, sőt, segít kivonni a táplálékból a kalciumot, mely csontozatunk számára nélkülözhetetlen. A D-vitamin az immunrendszer számára is nagyon fontos: hatékony védelmet jelent a vastagbél-, a mellrák leküzdése során.

A Nap jótékony hatásai 1

A Nap ugyanakkor segít elpusztítani a bőr felszínén lévő baktériumokat, vagyis segítségével rendkívül jól orvosolhatóak a kisebb bőrproblémák. A finom napsütés ugyanakkor nem csak bőrünk őre lehet; kutatók megfigyelték, hogy a Nap szerelmesei szinte alig ismerik a depressziót, szemben azokkal az emberekkel, akik idejük nagy részét a négy fal között töltik.

Csakrák és a napfény

A Nap éltető fényével szinte teljes energiaháztartásunkat feltölti, emellett tisztítja a csakráinkat is és segítségével a csakrákat összekötő meridiánokban ugyancsak sokkal könnyebben tud áramolni az életenergia. A Nap lelki problémáinktól is segít megszabadulni: ha úgy érezzük, hogy lelkünk és szívünk sok problémával terhelt, keljünk fel még napfelkelte előtt és nézzük végig, hogyan bújik elő ez a csodálatos égitest. Amíg a Nap a horizont fölé emelkedik, lélegezzünk mélyeket, közben tárjuk szét a karunkat. Gondolatainkkal igyekezzünk kiűzni magunkból a rosszat, vagyis mindazt, ami nyomaszt. A felkelő Nap hatalmas energiákkal rendelkezik, melyek segítségével mi is pozitívabban szemlélhetjük dolgainkat. Ha egy ilyen fényfürdőt követően indulunk neki a napnak, könnyebben legyőzhetjük az akadályokat.

Őszi-téli napfürdőzés

A Nap jótékony hatásai 2

A nyári, forró napsütésnek leginkább a káros hatásai ismertek: bőrünk könnyen leég, hajunk kiszárad, kifakul… Ősszel és télen viszont szinte kötelező a napfürdőzés. A csontok és az immunrendszer védelméről már beszéltünk, és az éltető energiák felszabadulásáról is. Most egy olyan gyakorlatot írunk le, amelynek segítségével gyorsabban leküzdhető a fájdalom, nem beszélve a depresszióról.

Terítsünk egy kocka alakú plédet egy napos helyre. A pléd lehetőség szerint legyen zöld színű, vagy esetleg barna. Ezek a színek a Föld színei, segítségével könnyebben magunkhoz vonzzuk a pozitív energiákat. Üljünk le lótuszülésbe (vagy törökülésbe), kezünket tegyük lazán a térdünkre, tenyérrel fölfelé. Arccal forduljunk a Nap felé, szemünket csukjuk be. Lélegezzünk ötször mélyen és hosszan, majd ötször a szokott módon. A normál légzéskor kilégzés közben a szánkon fújjuk ki a levegőt úgy, hogy közben a hm-hangot „dúdoljuk”. Képzeljük el, hogy a szívünk egyvonalban van a Nap középpontjával: minden egyes szívdobbanással illetve kilégzéssel a Nap középpontjától lassan eljutunk a Nap korongjának széléig, és magunkba szívjuk minden energiáját.

A gyakorlatot legalább 15 percig végezzük. Utána azt tapasztaljuk majd, hogy mérhetetlen nyugalom lesz rajtunk úrrá.

A nyári, forró napsütésnek leginkább káros hatásai ismertek: bőrünk könnyen leég, hajunk kiszárad, kifakul… Ősszel viszont szinte kötelező a napfürdőzés. A csontok és az immunrendszer védelméről már beszéltünk, és az éltető energiák felszabadulásáról is. Most egy gyakorlatot írunk le, melynek segítségével gyorsabban leküzdhető a fájdalom, nem beszélve a depresszióról.

A Nap jótékony hatásai 3

Terítsünk egy kocka alakú plédet egy napos helyre. A pléd lehetőség szerint legyen zöld színű, vagy esetleg barna. Ezek a színek a Föld színei, segítségével könnyebben magunkhoz vonzzuk a pozitív energiákat. Üljünk le lótuszülésbe (vagy törökülésbe), kezeinket tegyük lazán a térdünkre, tenyérrel fölfelé. Arccal forduljunk a Nap felé, szemünket csukjuk be. Lélegezzünk ötször mélyen és hosszan, majd ötször a szokott módon. A normál légzéskor kilégzés közben a szánkon fújjuk ki a levegőt úgy, hogy közben a hm-hangokat „dúdoljuk”. Képzeljük el, hogy a szívünk egy vonalban van a Nap középpontjával.: minden egyes szívdobbanás alkalmával, illetve kilégzés alkalmával a Nap középpontjától lassan eljutunk a Nap korongjának széléig, és magunkba szívjuk minden energiáját.

A gyakorlatot legalább 15 percig végezzük. Utána azt tapasztaljuk majd, hogy mérhetetlen nyugalom lesz rajtunk úrrá.

GL

 
Valentin napi horoszkóp – Tippek hölgyeknek
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Rovatok

Jóslás alapdíjas telefonszámon csak 100 Ft percenként

Hívja jósainkat most!

 

Rádióból ismert jósnő angyali képeségekkel veti kártyáit.

Bővebben »
 
 
 
 

Tisztánérző, kártyajós, az amerikai sztárvilág jövendőmondój...

Bővebben »
 
 
 
 

Gyurcsók József tanítványa, a gonosz elűzője.

Bővebben »
 
 
 
 

Kivételes jóstehetség gyerekekkel kapcsolatos ügyekben.

Bővebben »
 
 
 
 

Álomfejtő, rúnajós. Munkahelyi gondok megoldója.

Bővebben »