A víz rejtett bölcsessége
Szerző: Cimkék: EsoGuru, vízkristály, béke, Masaru Emoto, internet, víz, előadás Rovatok: Spiritualitás
A víz kristályszerkezete megváltozik a zene hatására, sőt érzésekre és leírt gondolatokra is reagál. Hihetetlen, tabudöntögető gondolat. Ez Dr. Masaru Emoto japán gondolkodó elmélete.
A japán spirituális kutató 2010 október 21-én este 7 órakor Budapesten, az ELTE Gólyavárban tart előadást, amit ez interneten élőben közvetít az EsoGuru.com. Nézze meg a vízkristályokat személyesen vagy kövesse a forradalmi teóriát az interneten – részletek itt .
A lélelkgyógyászként dolgozó férfi munkája során – melyben fontos szerepe volt a víznek – vette észre, hogy más és más a hatása a víznek, ha pozitív érzések veszik körül, és más, ha kellemetlen gondolatok környezetébe kerül.
Számos kísérlet után, a hó kristályszerkezetét alapul véve jutott el Emoto odáig, hogy különböző kellemes illetve kellemetlen hangot, zenét, szavakat és érzéseket játszott le, mutatott be a víznek. Az ezekkel az információkkal megbombázott vizet légmentes körülmények között lefagyasztotta, majd mikroszkóp alatt a megfagyott vízkristályokat lefényképezte. A harmonikus zenét, pozitív gondolatokat kapott vízek kristályszerkezete gyönyörű kristályszerkezeteket hozott létre, ellenben a disszonáns hangokkal, kellemetlen, rossz gondolatokkal érintkező víz kristályszerkezete zavaros lett.
Dr. Emoto kísérleteit és főleg a gyönyörű, csodálatos fényképeket gyorsan szárnyaira kapta a világhír. Egyrészt a vízkristályok sokszínűsége és szépsége önmagában is elkápráztató és teljes erővel hirdetik a természet nagyszerűségét és sokszínűségét. Másfelől az elmélet nem állít kevesebbet, mint hogy a gondolatok és az érzések hatással vannak a fizikai valóságra.
Emoto témában írt művei – A víz rejtett bölcsessége, A víz igaz hatalma, A víz titokzatos élete – igazi bestsellerekké váltak, eddig 25 nyelven jelentek meg. A siker ellenére sokan kételkednek Emoto elméletének helyességében, bizonyítékait számosan tudományos szempontból megkérdőjelezhetőnek tekintik, de az mindenképpen elmondható, hogy a víz életünkben betöltött jelentős szerepe és az az egyezés, hogy mind a Föld, mind az emberi test 70%-át víz alkotja jelentős következtetésekre ad alkalmat.

Emoto meggyőződése – amiben számos bölcs ember osztja a véleményét – hogy az elkövetkezendő évek, évtizedek egyik legfontosabb, központi témája a víz. Ismertségét felhasználva ezért elindította az Emoto Béke Projektet, melynek éves összejövetelei a világ békéje szempontjából kulcsfontosságú vízparti településeken és országokban kerül sor. Az elsőt 2003-ban rendezték Izraelben, 2008-ban pedig a szibériai Bajkál-tó volt a helyszín.
Emoto munkássága és béketeremtő missziója során olyan nagyságokkal került kapcsolatba, mint Őszentsége a XIV. Dalai Láma, Mihail Gorbacsov és Dr. László Ervin.
Az Emoto vízzel kapcsolatos munkásságát gyermekeknek összefoglaló könyvet az ENSZ keretei között 650 millió gyermeknek kívánják eljuttatni egy évtized alatt.
Ne feledje! Dr. Emoto csodálatos képei és lélegzetelállító elmélete október 21-én meghallgatható Budapesten élőben és számítógépe előtt is!
Legújabb írásaink
Asztrológia
Spiritualitás
Pénz és karrier
Otthon
Ezo-tippek
Sztárok
Szerelem és párkapcsolat
Szépség - Egészség
Divat
Recept
Ezoterikus interjú
Horoszkóp
Számmisztika
Szellemidézés
Sorselemzés és életút
Álomfejtés
Tarot és kártyajóslás
Játékok
Ezoterikus fogalomtár
Könyvajánló
Rovatok
- Asztrológia (224 cikk)
- Ezoterikus interjú (114 cikk)
- Ezo-tippek (145 cikk)
- Horoszkóp (84 cikk)
- Otthon (60 cikk)
- Pénz és karrier (109 cikk)
- Recept (22 cikk)
- Sorselemzés és életút (52 cikk)
- Spiritualitás (345 cikk)
- Szépség - Egészség (101 cikk)
- Szerelem és párkapcsolat (81 cikk)
- Sztárok (259 cikk)
- Tarot és kártyajóslás (42 cikk)








