Álomvilág
Szerző: Cimkék: alomfejtes, álom, álomfejtés, spiritualitás, alom, spiritualitas Rovatok: Spiritualitás
„Álmodni jó, mert aki álmodik az él, és a holtak nem álmodnak." Krúdy Gyula

Mindenki álmodik. Van, aki emlékezik rá és van, aki elfelejti, mire felébred. De az álmoknak nagy szerepük van életünkben.
Hányszor éltük át félelmeinket, vágyainkat és vajon hányszor teljesültek be az álmaink? Hányszor gondoltunk arra, hogy ez valamikor már megtörtént velünk?
Álmaink során hangokat hallunk, különböző képek, gondolatok törnek elő, álmodhatunk színesben és fekete-fehérben. Érezhetünk illatokat, szagokat, beszélhetünk idegen nyelven és megjövendölhetjük a közeljövőt is.
Ha azt gondolják ez nem igaz, ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit.
Életünk egyharmadát alvással töltjük. A szervezetnek szüksége van a nyugalomra, felfrissülésre, amit az alvás folyamata ad meg nekünk Mégis gyakran ébredünk rosszul, és fáradtabbnak érezzük magunkat, mint lefekvés előtt. Gyakran ébredünk riadtan és csatakosan arra gondolva, hogy szerencsére ez csak egy rossz álom volt. Aztán van, amikor az ébrenlét határán arra gondolunk, hogy bárcsak sose lenne vége, és még álmodnánk tovább.
Az álom folyamán végiggondoljuk a ránk váró nehéz feladatokat és szinte minden lehetőséggel eljátszunk. Sokszor olyan vágyak teljesülnek be, amiket ébren sem mertünk bevallani magunknak. Attól pedig, hogy elfojtjuk vágyainkat, azok még megvannak. Bennünk élnek és növekszenek, az álommal pedig megvalósulnak, utat törnek maguknak.
Az álmok megfejtésével szinte minden kultúra foglalkozott. Arra azonban, hogy mi történik alvás közben, nem
tudtak magyarázatot adni. Az ókori görögök szerint az istenek küldik az álmokat, és a jövőt lehet megismerni belőlük. Az egyiptomiak pedig elkészítették az első álmoskönyvet.
Rohanó, elanyagiasodott világban élünk. Egyre kevesebbet foglalkozunk önmagunkkal és talán ezért is érdemes odafigyelni az álmokra. Észre sem vesszük és egyik megterhelő helyzetből egy másik életveszélyes helyzetbe sodorjuk magunkat. Mindezt tudat alatt érzékeljük. Mivel nem tudjuk feldolgozni, és jellemzően gyorsan elfelejtjük ezeket az eseményeket, ezért szervezetünk számára nincs más megoldás, mint alvás közben feldolgozni a napi stressz helyzeteket. De sajnos erre már nem figyelünk eléggé. Pedig az álmok sokszor a megoldást is magukban hordozzák.
A mindennapi történéseket feldolgozó álmokat az éjszaka első felében álmodjuk, és az eltelt napot dolgozzák fel. Ekkor oldódnak a napi feszültségek és álmodjuk tovább a valós történéseket.
Az ismétlődő álmokat az éjszaka második felében álmodjuk, általában idegesítő álmok és nem értjük őket. Feldolgozatlan kérdésre utalnak.
A rémálmok traumára, félelemre épülnek. Gyakori rémálmokat álmodóknál érdemes odafigyelni, mert lelki betegségek is állhatnak a háttérben. A lelki bajokkal küzdők álmai nagyon gyakran színesek, míg az egészséges embereké fekete-fehér.
Összeütközést megjelenítő álmainkban elhibázott döntéseinkkel, rossz kimenetelű vitáinkkal, napi elszólásainkkal, rossz érzéseinkkel, megbántott indulatainkkal szembesülünk.
A problémakezelő álmok során a napi eseményeket álmodva felismerünk olyan megoldásokat, amik napközben nem jutottak eszünkbe, elkerülték figyelmünket vagy csak zavaró érzéseket okoztak.
A problémamegoldó álmok abban az esetben fordulnak elő, ha hosszú ideje küzdünk egy-egy feladat megoldásával, melyektől szinte aludni sem tudunk. Ilyenkor előfordulhat, hogy álmunkban jövünk rá a helyes megoldásra.
Figyeljünk oda álmainkra, jegyzeteljük le őket ébredés után és egy álmoskönyv segítségével hamar megoldhatjuk problémáinkat!
aa
Legújabb írásaink
Asztrológia
Spiritualitás
Pénz és karrier
Otthon
Ezo-tippek
Sztárok
Szerelem és párkapcsolat
Szépség - Egészség
Divat
Recept
Ezoterikus interjú
Horoszkóp
Számmisztika
Szellemidézés
Sorselemzés és életút
Álomfejtés
Tarot és kártyajóslás
Játékok
Ezoterikus fogalomtár
Könyvajánló
Rovatok
- Asztrológia (224 cikk)
- Ezoterikus interjú (114 cikk)
- Ezo-tippek (145 cikk)
- Horoszkóp (84 cikk)
- Otthon (60 cikk)
- Pénz és karrier (109 cikk)
- Recept (22 cikk)
- Sorselemzés és életút (52 cikk)
- Spiritualitás (345 cikk)
- Szépség - Egészség (101 cikk)
- Szerelem és párkapcsolat (81 cikk)
- Sztárok (259 cikk)
- Tarot és kártyajóslás (42 cikk)








