Angyal a pápa előtt - Beszélgetés Vincze Lillával

Csak a szárnyak hiányoznak. Amikor beszélgetni kezdünk, lényéből sugárzik a kedvesség, mindenkiről szeretettel és csodálattal beszél, zenésztársairól is, tanítványairól is.

- Mióta az eszedet tudod, énekesnőnek készültél?

- Egészen kicsi lányként balerinának készültem, a szüleim operaházban vittek, imádtam a színészkedést, a táncot. Négy-öt évesen táncos akartam lenni, kétszer is jelentkeztem a balettintézetbe. Ma már tudom, a sors keze volt, hogy nem sikerült. Mindig meghatározó volt a sport számomra, szertornáztam, de Siófokon, a gimnáziumban már elkezdtem énekelni, komolyzenét tanulni, aztán Budapestre kerültem énektagozatra. Nagyon nagy hatással volt rám Dévai Nagy Kamilla; a gimnáziumban én is verseket zenésítettem meg, negyedikben, a művelődési házban volt életem első önálló estje.

- Most negyedszázados jubileumi koncertetekre készültök a Napoleon Boulevard-ral. Hallottam egy történetet, miszerint az együttes évekig működött instrumentális zenekarként, majd egyszer elmentél a koncertjükre, és a végén az öltözőben bemutatkozás után közölted velük, szívesen lennél az énekesük. Aztán veled befutottak. Igaz ez, vagy csak pletyka?

- Ez így pletyka. A Solaris zenekar az egyik legmeghatározóbb instrumentális zenekar volt, jóval meghaladta a korát. A 80-as évek elején jártam a koncertjeikre, addigra én már kezdő énekesnő voltam. Amikor egyszer elkezdtem velük beszélgetni, kiderült, hogy próbatermet keresnek, segítettem nekik, és barátság alakult ki közöttünk. A közös zenélésekből született néhány dal, amelyeket megmutattunk a barátainknak, és mindenkinek nagyon tetszettek. Így határoztuk el, hogy a Solaris mellett egy új zenekart is alapítunk. A néven is sokat gondolkodtunk, több elvetett gondolat után – a sanzonok világára utalva - jött a Napoleon Boulevard.

Amikor szóló karrierbe kezdtem, akkor sem ért véget a barátságunk.

- Sejtetted valaha, hogy a pápa előtt fogsz énekelni? Mihez fogható érzés volt, hogy képzeljük el? Sejtem, hogy leírhatatlan, de azért mégis…

- Tíz éve kamarazenélek, énekelek templomokban. A Rajkó Zenekar igazgatója, Gerendási István meghívására mehettem el a pápai audienciára novemberben. Hetvenezer ember előtt énekelhettem, az életem eddigi legmeghatározóbb élménye, ha végiggondolom az eddigi pályafutásomat, titkon nagyon bíztam benne, hogy eljuthatok egyszer idáig.

- Sorra követik egymást a rangosabbnál rangosabb fellépéseid, volt-e valaha az életed hullámvölgyben? Hogyan lehet abból kilábalni? Ki segít neked? Kérsz-e segítséget egyáltalán másoktól?

- Az ember életében vannak nehéz szakaszok – hogy ezeket hogyan oldja meg, az tényleg nem tartozik senkire. Ezeket nem szeretném senkivel megosztani. De ha megnézed a pályám ívét, abba bele van rejtve minden válasz. A saját problémáim megoldásában is az segít, hogy visszatekintek a múltamba; az események, amikben részem volt, erőt adnak, a csodák, amiket megéltem, a regények, a filmek és a zene. Ezekből táplálkozom. Előfordul, hogy úgy érzem, valaki vagy valami el akar téríteni a célomtól. Ahhoz, hogy megtartsam az erkölcsi méltóságomat, segít és megerősít a hihetetlen szeretet, amit kapok és amit adni tudok.

- Énekesnőként rengeteg tapasztalat birtokában vagy. Az éneklés mellett tanítványaidnak tudsz abban is segíteni, hogyan lehetnek egyszerre sikeresek és hogyan érjék el, hogy – mint téged – megkíméljen a bulvársajtó gonosz fullánkja?

- Nagyon nehéz. Semmi nem okoz akkora problémát, mint megtartani az egyensúlyt. A szüleimtől kapott örökséget hordozom magammal, és az iskolámban nemcsak a szakmai tudást, hanem ezt a tartást, az erkölcsi normát is szeretném továbbadni. Műhelymunkában dolgozunk, egy olyan csoportot alkotunk, amelynek tagjai hatással vannak egymásra az éneklésen kívül az élet más területén is. Megbeszéljük, mik azok a könyvek, amiket feltétlenül el kell olvasnunk, filmek, amit meg kell néznünk. Nem feltétlenül lesz mindenki zenész, de az éneklés örömöt ad, terápiaként is használható. Tanárként a saját cselekedeteim kell, hogy mérvadóak legyenek, hiszen felelnem kell a tanítványaim lelkéért is.

- Vigyáznod kell magadra, a hangodra, hiszen az nemcsak kis hazánkban, hanem az egész világon is egyedülálló. Hogy védekezel a betegségek ellen? Hiszel-e a természetes gyógymódokban?

Feltétlenül. Ezer éves barátom Dr. Balaicza Erika, aki egyszerre orvos és természetgyógyász, tehát ötvözi a kettőt. Alapvetően gyógyszerellenes vagyok, csak a legvégső esetben használok bármilyen tablettát. Világéletemben sportoltam, és a legszívesebben a nagymamámtól tanult gyógymódokat alkalmazom: a házi patikát, fokhagymát, tormát, gyömbért. Amit pedig az egészséges életmód legfontosabb elemének tartok, az a pozitív gondolkodás. Nem hívom ki a sorsot magam ellen, egyszerűen úgy döntök, hogy nem leszek beteg, hiszek benne, hogy ez hat a leginkább.

- Olvasol-e horoszkópot, jellemző-e rád mindaz, ami a csillagjegyedre általában?

- Ikrek vagyok. Gyerekkoromtól imádom a csillagászatot; a horoszkópnak arra a részére, ami csillagászathoz kapcsolódik, érdemes odafigyelni, időnként elgondolkodni róla, de nem kell, hogy minden egyes tettünkben a horoszkóp jövendölése befolyásoljon.

- Amikor templomban énekelsz, érzed az angyalok közelségét? Üzennek neked?

- Természetesen, az angyaloknak közvetítő szerepe van ég és föld között. A templomnak van egy külön varázsa, azt mondják, a templom egy égi szobor. Az angyalok bennünk vannak, vigyázók, őrzők – szomorú, hogy az átlagember akkor érzi leginkább az angyalok közelségét, amikor az életében valami tragédia következik be.

- Január 30-án lesz a Syma csarnokban a jubileumi koncertetek. Gondolom, lázasan készültök rá. Folytatod utána a munkát a Rajkó Zenekarral?

- Igen, természetesen februártól újra velük dolgozom, de most a mindennapjaimat a próbák teszik ki, nemcsak koncertre, de új lemezre is készülünk.

LC