Befolyásolható-e a végzetünk?

Lássunk két olyan történetet, amely felveti a kérdést: Mi alakítjuk az életünket, vagy sorsunk előre meg van írva?

Johanna Ganthaler lekéste férjével az Air France légitársaság Rióból Párizsba tartó járatát, így szerencsésen megúszta a légi katasztrófát, de pár nap múlva Európában egy bérelt kocsival átsodródott a szembejövő sávba, és meghalt, amikor frontálisan ütközött egy teherautóval.

Millvina Dean a Titanic utolsó túlélője viszont, aki csecsemőként került az elsüllyeszthetetlennek hitt hajó mentőcsónakjába, 97 éves korában egy idősek otthonában szenderült örök nyugalomra békében.

Két azonosan induló történet, két homlokegyenest eltérő befejezéssel. Úgy tűnik, a sors kezében vagyunk. De akadnak jócskán, akik ezt másképp gondolják. Ők azok, akik hisznek a pozitív gondolatok erejében, tetteik karmikus következményeiben.

Márai Sándor így közelíti meg a problémát: “Nem igaz, hogy a végzet vakon lép az életünkbe, nem. A végzet az ajtón lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet.” (A gyertyák csonkig égnek)

Ha hiszünk Márainak, akkor rájövünk, hogy a helyes válaszhoz magát a kérdést kell megváltoztatnunk. Nem az a fontos, hogy elkerülhető-e a végzet, hanem, hogy a mindenképpen életünkben lépő végzet előtt milyen ajtót tárunk fel.