Bioritmus
Szerző: Cimkék: bioritmus kalkulátor, fizikai, érzelmi, görbe, szellemi, bioritmus, bioritmus számítás Rovatok: Ezoterikus fogalomtár
A 20. század elején fedezték fel, hogy az ember fizikai, érzelmi, szellemi és intuitív teljesítménye ciklikusan változik. A fizikai bioritmus ciklusa 23 napos, és a test fizikai állapotát írja le; az érzelmi bioritmus 28 napos, és a lélek ritmusát jelenti; a szellemi 33 napos, az intellektus ritmusa.
A három ciklus átlagát szokás általános bioritmus-állapotnak nevezni. Egyes elméletek egy negyedik ciklust, az intuitív ciklust is számon tartanak, amely 38 napos, és megérzéseink ritmusát írja le.
A bioritmus jelentése
Születésünk időpontjában indul el a bioritmusunk három szinusz görbéje. Energiánkat, életerőnket, hangulatunkat, szellemi teljesítményünket stb. az adott napon a bioritmus elmélet szerint az határozza meg, hogy aktuálisan hogyan állnak ezek a görbék. Mindhárom említett ritmus szinusz görbét ír ugyanis le, azaz egy negyed periódus után eléri a + 100 %-ot, majd a görbe elindul lefelé. A következő negyed periódus után eléri a nulla vonalat, ezt követően pedig átfordul mínuszba. A harmadik negyedben eléri a -100 %-ot, majd az utolsó negyedben újra a nulla vonalat.
A test bioritmusa – fizikai görbe (23 napos ciklus)
Azt mutatja meg, hogy milyen fizikai kondícióban vagyunk éppen. A pozitív tartományban jó formában érezzük magunkat, több az energiánk, jobban viseljük a fizikai igénybevételt, jobb eredményeket érünk el a sportban stb. A negatív szakaszokban fáradékonyabbak, erőtlenebbek lehetünk, több pihenésre van ilyenkor szükségünk.
A lélek bioritmusa – érzelmi görbe (28 napos ciklus)
Azt befolyásolja, hogy érzelmileg mennyire vagyunk kiegyensúlyozottak. A pozitív tartományban hajlamosabbak vagyunk a pozitív gondolkodásra, optimistábbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk. Jobban viszonyulunk az emberekhez, helyzetekhez, lelkesebben végezzük a feladatainkat. Negatív fázisokban viszont hajlamosak vagyunk depresszióra, ilyenkor pesszimistábbak lehetünk, több lelki problémánk adódhat, mint máskor.
A szellem bioritmusa – szellemi görbe (33 napos ciklus)
Szellemi teljesítőképességünket mutatja, azt, hogy adott időpontban milyen intellektuális teljesítményre vagyunk képesek. A pozitív tartományban könnyebbnek érezzük a tanulást és a szellemi munkát, és jobban teljesítünk. Negatív értékeknél viszont kevésbé vagyunk képesek koncentrálni a tanulásra és az intellektuális feladatokra, nehezebben fog az agyunk.
Bioritmus számítás, bioritmus kalkulátor
A görbék negatív fázisai általánosan a szervezet alacsonyabb működési szintjeit jelzik. A legkritikusabb időpont mindig az, amikor a ciklus előjelet változtat, azaz a pozitívból negatív fázisba lép, és fordítva. Az úgynevezett bioritmus kalkulátorok a születési időpont megadásával számítják ki ezeket a kritikus napokat.
A fizikailag kritikus napokon ne tegyük ki szervezetünket fokozott erőpróbának, illetve ha nem életmentő beavatkozásról van szó, jobb mindenféle műtéttől távol maradni. Kutatások szerint a balesetek nagy százaléka ilyenkor történik, érzékenyebbek vagyunk továbbá az időjárási frontokra, reakcióidőnk megnő, ítélőképességünk csökken stb.
Legújabb írásaink
Asztrológia
Spiritualitás
Pénz és karrier
Otthon
Ezo-tippek
Sztárok
Szerelem és párkapcsolat
Szépség - Egészség
Divat
Recept
Ezoterikus interjú
Horoszkóp
Számmisztika
Szellemidézés
Sorselemzés és életút
Álomfejtés
Tarot és kártyajóslás
Játékok
Ezoterikus fogalomtár
Könyvajánló
Rovatok
- Asztrológia (224 cikk)
- Ezoterikus interjú (114 cikk)
- Ezo-tippek (145 cikk)
- Horoszkóp (84 cikk)
- Otthon (60 cikk)
- Pénz és karrier (109 cikk)
- Recept (22 cikk)
- Sorselemzés és életút (52 cikk)
- Spiritualitás (345 cikk)
- Szépség - Egészség (101 cikk)
- Szerelem és párkapcsolat (81 cikk)
- Sztárok (259 cikk)
- Tarot és kártyajóslás (42 cikk)








