Búcsú a szorongástól
Szerző: Cimkék: esoguru, Silva-féle módszer, agykontroll, stressz, oktató, előadás Rovatok: Pénz és karrier, Ezo-tippek, Spiritualitás
„Egy lakberendezési magazinban megtaláltam álmaim házát. Egy agykontroll-tanfolyam után pedig a gondolataimba bevillant az utca neve, amelyben ez a ház található. Azonnal utánakerestem, és nem kellett csalódnom.”
Az alábbiakban arról olvashatnak, a tanfolyam hatására hogyan változott meg egy szorongásoktól gyötört lány élete, hogy tűnt el gondolataiból egy csapásra a hitetlenség, és napjaiból a félelem.
Amikor a legutóbbi munkahelyemre kerültem, megismertem egy magas, csinos, barna hosszú hajú, szép arcú lányt, akiből furcsa zavartság áradt. Zárkózott volt, soha nem hallottuk egy hangos szavát sem. Mindig kihívásnak éreztem, hogy barátságba kerüljek olyan emberekkel, akik látszólag félnek, tartanak az én gyorsan pörgő ritmusomtól, harsány viselkedésemtől.

Évek teltek el, és nagyon lassan tapogatózva megtudtam néhány dolgot róla, tőle. Gyerekkorától kísérte egy pánik betegség, ami időnként olyan méreteket öltött, hogy szinte elindulni sem bírt otthonról, vagy szorongott a nap huszonnégy órájában. Szerettem volna segíteni, de már túl volt számtalan terápián, és mivel jelentős változás nem jött az életében, kezdte lassan feladni.
A múlt hónapban azonban arra lettem figyelmes, hogy az ő testében egy új lélek, egy új személyiség lép be az ajtón. Mosolygott, és minden zavartság, félelem, reszketés eltűnt az arcáról. Kivirágzott. Azonnal tudni akartam a változás okát. Boldogan mesélt nekem az AGYKONTROLL tanfolyamról, amin részt vett, és ami megváltoztatta az életét.
Csodálatos élmények
„Egy doktornő javaslatára mentem el erre a tanfolyamra, és olyan csodálatos élményeket tapasztaltam, amelyek száznyolcvan fokos fordulatot hoztak az életembe. Nehezen tudok konkrétumokról beszélni, ide el kell menni, és mindenkinek a saját érzékszerveivel megtapasztalni a hatását.
Én sem hittem benne az elején, a szüleim fizikusok, ők teljesen szkeptikusként álltak hozzá, valószínű, a bennem levő blokkokat is az ő gondolkodásuk okozta akaratlanul, de a negyedik napon olyan sikerélményben volt részem, ami egy csapásra elűzte minden kétkedésemet.
Évekkel ezelőtt kinéztem egy házat egy lakberendezési magazinban. Álmaim házának gondoltam, minden négyzetcentimétere tökéletesen az én elképzeléseim szerint volt berendezve. Sokáig nézegettem, tehát részletesen bevéstem a memóriámba minden szegletét. Az újságcikkben mindösszesen egy város neve volt olvasható.

Az agykontroll-tanfolyam után körülbelül egy héttel történhetett. Álltam a konyhában, és kivettem a hűtőszekrényből egy fürt szőlőt. Ez a mozdulat megindított egy kép-sorozatot a fejemben, bevillant a ház, és egy utca neve. Azonnal tudtam, hogy az én házam ebben az utcában van. Beütöttem a számítógépem térkép-keresőjébe a címet, és a kamerás technikával elkezdtem közelről nézni a házakat. Azonnal rátaláltam.”
„Eladó tábla volt rajta?”- kérdeztem naivan, hiszen mit ér, ha tudjuk, hol van vágyaink tárgya, de nem lehet a miénk?”
„Még nincs.” – mondta ő teljes nyugalommal. „Hiszen még nincs is rá pénzem. Most azonban biztos vagyok benne, ahogy sikerül összegyűjtenem az árát, kikerül rá a tábla.”
Hetek teltek el ez után a beszélgetés után, és az én barátnőm azóta is mosolyog. A pánikszerű érzései tökéletesen elmúltak, elfelejtette, mi is az a szorongás, pozitívan gondolkodik.
Vajon tényleg ennyit segít az AGYKONTROLL?
Igaz, hogy a gondolataid mágnesként funkcionálnak, és az olyan lehetőségeket látod meg, amelyek egyeznek az uralkodó gondolataiddal, tehát bevonzod őket, és szépen lassan elindulsz afelé, amikre vágysz?
Innen a mondás: "azzá válsz, aminek gondolod magadat".
Az agykontroll tehát abban segít, hogy szellemi szinten a megfelelő gondolatokat gyarapítsd az elmédben. Minél erősebbek és uralkodóak a gondolataid, minél jobban beleivódott a tudatalattidba, annál hatékonyabban fogod tudni azokat valóra váltani.
Meditálni, meditálni, meditálni!
"Ha arra a kérdésre kéne felelnem, hogy mi volt életem legfontosabb tapasztalata, azt mondanám: megtanultam meditálni. Szerintem ez a legfontosabb dolog, amit harmóniánk helyreállítása és magasabb tudatszintre jutásunk érdekében csak tehetünk." – olvastam egy agykontroll tanfolyammal kapcsolatos hozzászólásban.
Az elmúlt években nem múlt el nap, hogy ne gondoltam volna arra, milyen jó lenne kikapcsolni, nem gondolni semmire, úgy pihenni, hogy nem csak a testemet, az agyamat is kényelembe helyezem. Ez nem egyszerű dolog, ezt tanulni, és aztán folyamatosan gyakorolni kell.
Orvosi kutatások szerint a rendszeres relaxálás átlagosan 10 évvel lassítja a biológiai öregedést. Ez ugyan csak egy érv a sok közül, de súlya van, különösen, ha az ember már nem a húszas éveit tapossa…

Dr. Domján László magyar belgyógyász, reumatológus, az orvostudomány kandidátusa, a Silva-féle agykontroll nevű stresszkezelő és elmefejlesztő módszer oktatója, aki elmúlt 20 évben 100 ezernél is több embert tanított, elmondja önnek mit tehet egészsége megőrzéséért, visszaszerzéséért 2011. február 23-án, 19:00 órakor az Esoguru.com élő adásában.
Legújabb írásaink
Asztrológia
Spiritualitás
Pénz és karrier
Otthon
Ezo-tippek
Sztárok
Szerelem és párkapcsolat
Szépség - Egészség
Divat
Recept
Ezoterikus interjú
Horoszkóp
Számmisztika
Szellemidézés
Sorselemzés és életút
Álomfejtés
Tarot és kártyajóslás
Játékok
Ezoterikus fogalomtár
Könyvajánló
Rovatok
- Asztrológia (224 cikk)
- Ezoterikus interjú (114 cikk)
- Ezo-tippek (145 cikk)
- Horoszkóp (84 cikk)
- Otthon (60 cikk)
- Pénz és karrier (109 cikk)
- Recept (22 cikk)
- Sorselemzés és életút (52 cikk)
- Spiritualitás (345 cikk)
- Szépség - Egészség (101 cikk)
- Szerelem és párkapcsolat (81 cikk)
- Sztárok (259 cikk)
- Tarot és kártyajóslás (42 cikk)








