Magyarország (Magyar)
|
|
 

Energiaközpontjaink

Csakrák, aurafotók, kis színes körök a gerincünk mentén. Ez a hét energiaközpont, melyek működését számos másik is segíti, valóban egész testünk és lelkünk titkaira fényt derít!

Testünk energiaközpontjai - A csakrák

Testünkben, auránkon számos energiaközpont található, melyek felelősek egészségünkért, jólétünkért, hangulatunkért – valójában szinte minden működésünkért. Ilyenek a csakrák, ez a hét, függőleges egyenest alkotó pont, melyek az indiai filozófiák fontos részét alkotják.

A szanszkrit elnevezés fordítása: kerék, amely utal arra, hogy a csakrát egyfajta forgó mozgás jellemzi. Ez a forgás biztosítja, hogy a kívülről jövő energia a csakra belsejébe kerüljön, míg ha valami miatt megfordul a forgás, kifelé jut az energia, amelynek negatív következményei vannak.

A csakrák a környezetből merítik az energiát – de nem csak befelé csatornázzák, hiszen az egyensúly itt is fontos: a növényekkel, állatokkal, emberekkel aktívan cseréljük energiáinkat. Ha viszont stresszesek vagyunk, tele negatív gondolatokkal, energiát veszítünk. A csakrák az energiát a fizikai test megfelelő testrészének idegein keresztül juttatják a szervezetbe.

Az alsó három csakra a földi, a felső három a szellemi hatalomhoz kapcsolódik, a szívcsakra összekötő szerepet játszik. Életünk bizonyos pontjain egyes központok nagyobb szerepet kapnak, de mindig igyekezzünk egyensúlyban tartani működésüket. Ha csak a lelki, szellemi értékekre koncentrálunk, ugyanolyan rosszat teszünk magunknak, mintha csak a földi, testi funkciókat részesítjük előnyben. Ha valamelyik csakra túl- vagy alulműködik, az szintén káros következményekkel bír. Szerencsére, ha már ismerjük a problémát számos trükkel, módszerrel egyensúlyba hozhatjuk az adott központot.

A hét csakra

 Gyökércsakra

Ez a legalsó csakra a szervezetben, amely az ösztönök, a biztonság, a túlélés, a megtisztulás és a biztonság felelőse. Színe vörös, a gerinc alsó végénél, a nemi szervek és a végbélnyílás között található. Hozzátartozó szervek: csontok, csontváz, gerincoszlop, fogak, körmök, húgyhólyag, prosztata, nemi szervek, végbélnyílás, végbél, vastagbél, vér és sejtfelépítés, talp, láb

Szexcsakra

A köldök és a nemi szervek között található narancsszínű szexcsakra a szexualitásért, párkapcsolatért, kreativitásért felelős. Hozzátartozó szervek: petefészek, petevezeték, méh, hüvely, herék, herevezeték, hímvessző, vese, testfolyadékok

Napfonat csakra

A köldök és a szegycsont között találhatjuk a napfonat csakrát, melynek színe sárga. Ez a központ az árnyoldalainkkal szembesít, segítségével megküzdhetünk a külvilággal, de táplálkozásunkért is ez felel. Hozzátartozó szervek: máj, lép, epehólyag, gyomor, nyelőcső, vékonybél, vastagbél, patkóbél, vakbél, féregnyúlvány, rekeszizom

Szívcsakra

Ez a zöld színű csakra a mellkasban foglal helyet. A hozzátartozó területek az érzelmek, az egyensúly, a jólét. Hozzátartozó szervek: szív, mellkas, mellüreg, tüdő

 Torokcsakra

A torokban találjuk ezt az energiaközpontot, melynek színe kék, területe a kommunikáció, az önkifejezés. Hozzátartozó szervek: gége, nyak, állkapocs, garat, légcső, hörgők, tüdő, nyelőcső, száj, hangszálak

 Harmadik szem csakra

Homlokunkon helyezkedik el a harmadik szem csakra, melynek feladata, hogy a látás, az intuitív képességek megfelelően működjenek, illetve hogy felettes énünkkel megfelelő kapcsolatban legyünk. Ez vezérli a koncentrációt és a meditációt is. Színe a lila. Hozzátartozó szervek: központi idegrendszer, agy, szem, orr, fül, kisagy

Koronacsakra

A fejtetőt koronázza meg ez a központ ibolya színével. Hozzátartozó terület a belső bölcsesség, a létezés öröme, a karma, az egység érzete. Hozzátartozó szervek: agy, koponya, szem

KV

 
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Rovatok

Jóslás alapdíjas telefonszámon csak 100 Ft percenként

Hívja jósainkat most!

 

Szent Mihály arkangyal üzeneteit közvetíti.

Bővebben »
 
 
 
 

Kivételes jóstehetség gyerekekkel kapcsolatos ügyekben.

Bővebben »
 
 
 
 

Imádkozó médiumként üzeneteket közvetít a szellemvilágból.

Bővebben »
 
 
 
 

Szellemgyógyász. Házakból és lelkekből is elűzi a bajt.

Bővebben »
 
 
 
 

Tisztánlátó, kártyajós. Mágia segítségével adja tanácsait.

Bővebben »