Magyarország (Magyar)
|
|
 

Ezotéria könnyedén

Összeállításunkban olyan cikkeket válogattunk egybe, melyeket szkeptikus, vagy ezotériában kevésbé jártas, kevésbé hívő olvasóink  számára is szívből ajánlunk!

Kiderül, hogyan segítenek az égiek a pályaválasztás, a betegségek, a lelki problémák esetében, de megtudhatják Önök azt is, mit árul el a kézírásunk, mi mindenre lehet következtetni színekből, formákból, jelekből. Kellemes böngészést kívánunk!

 


Pályaválasztás égi segítséggel

Mióta az eszemet tudtam, - és mióta kétéves koromban édesanyám bevitt a munkahelyére, a színházba –, színésznő akartam lenni. Ma már tudom, hogy melyek voltak azok az égi jelek, amelyek megóvtak attól, hogy sokáig kitartsak e szándékom mellett. Tizennégy éves koromban, a gimnázium első évének első napján az osztályfőnökünk arra kért bennünket, írjuk le, ki milyen egyetemet, főiskolát, milyen foglalkozást akar választani négy, illetve nyolc-kilenc év múlva. Tovább

 

Szálljunk szembe a stresszel!

A korunkra jellemző verseny, a megfelelés kényszere izgalmi állapotban tartja testünket. De amit ma stressznek nevezünk, voltaképpen egy ősi ösztön, amely megvéd minket a külvilág káros hatásaitól, azaz a szervezet válasza a megterhelésekre. Már az ősember is észrevette - ha nem is tudatosult benne -, hogy ha szokatlan nehézsége adódott, kezdetben pánikba esett, egy idő múlva megszokta azt, végül nem bírta tovább. Ez ösztönösen figyelmeztette arra, hogy túllépte saját képességeinek határát. Tovább

 

Egy angyal hangja

Mindennapi életünk során gyakran találkozhatunk angyalokkal, még ha nem is vesszük észre őket, hallhatjuk, érezhetjük jelenlétüket. Gondoljunk az ismeretlen eredetű, leírhatatlan illatokra, aromákra, amik a legváratlanabb pillanatokban illatoznak. A hirtelen felbukkanó apró szikrákra, az aláhulló fehér tollpihékre, a semmiből előtűnő árnyakra. Van, aki érzékeli és van, aki hallja is őket. Tovább

 

Grafológia I-II.

Kétrészes sorozatunkban betekintést nyerhetünk a sokakat érdeklő grafológia tudományába. Ettől persze nem leszünk grafológusok, de mindenképpen segít megismertetni minket az írás különböző jelentéseivel, formákkal, színekkel, ábrákkal, vonalakkal. Sőt, első benyomásunkat az elemzett írás alkotójáról elmélyítheti, vagy megváltoztathatja! Az írásban a mozgásszervezést és térrendezést külön kell választani, aszerint kell vizsgálni. Tovább

 
Valentin napi horoszkóp – Tippek hölgyeknek
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Rovatok

Jóslás alapdíjas telefonszámon csak 100 Ft percenként

Hívja jósainkat most!

 

Rádióból ismert jósnő angyali képeségekkel veti kártyáit.

Bővebben »
 
 
 
 

Számmisztikus, kártyajós. A világ sokszínűségét vallja.

Bővebben »
 
 
 
 

Gyurcsók József tanítványa, a gonosz elűzője.

Bővebben »
 
 
 
 

Lélekelemző, gyógyító. Felsőbb énje segíti a tanácsokban.

Bővebben »
 
 
 
 

A közeljövő titkainak ismerője, megtapasztalta a testelhagyá...

Bővebben »