Magyarország (Magyar)
|
|
 

Gubás Gabi - Az életet élni kell, és nem szemlélni

Gubás Gabi szereti a változásokat, a folyton mozgásban lévő világot. Még szoptatja hathónapos kislányát, újra dolgozik, bomba formában és kiegyensúlyozott lélekkel telnek napjai.

Elmondta, hogyan csinálja. Igyekszik egészségesen élni, jógázik, táplálékkiegészítőként vízben feloldott kovaföldet iszik, illetve természetgyógyász férje hidegen sajtolt olajterápiáját alkalmazza. Soha nem tesz újévi fogadalmat. Megtalálta, mi a jó neki, mi teszi boldoggá.

Gubás Gabi

– Hivatalos honlapján rögtön egy gondolatba ütközik az érdeklődő látogató: „Az életben két dolog biztos: a bizonytalanság és a változás.” Miért fontos ezt tudatosítania bennünk?

Ezt elsősorban magamban igyekszem folyamatosan tudatosítani, azonban másokkal is szívesen megosztom. A gondolat arra figyelmeztet, hogy az életet úgy kell élnünk, hogy minden percben örüljünk neki. Minden változik, fejlődik és ez így is van rendjén. Törekszem tudatosabban a jelenben élni, örülök a mának, annak, amit ad. Nem tudom, mit hoz a holnap, de remélem, mindig jobbat.

– Két gyermeke született, Anna, a kislánya mindössze féléves. Három hónappal a születése után már újra színpadon volt; még szoptat és a várandósság hónapjait követően jobban néz ki, mint valaha. Azt a benyomást kelti, hogy íme, a tökéletes nő, aki kívül-belül rendben van. Mi a titka?

A legfontosabb, hogy belül rendben legyen az ember, a „lelki nagytakarítást” a gondolatoknál érdemes kezdeni. Ki kell űzni magunkból mindazt, ami rombol, leépít. A pozitív hozzáálláson, a megteremtett harmónián pedig naponta kell dolgozni. Nehéz, vég nélküli folyamat – ez a titkom egyik nyitja. Ezzel párhuzamosan a testnek is meg kell adnunk a minőségi tápanyagokat, amelyek hatására beindul a szervezet tisztulása, ami pedig a lélekre is jó hatással van. Szerencsés helyzetben vagyok, mert ehhez rengeteg segítséget kapok a természetgyógyász férjemtől, Attilától. A természetgyógyászat a holisztikus szemléleten alapul, a test, a lélek és a szellem hármas egységét tartja szem előtt. Amikor az első gyermekünket vártuk, a férjem sok mindent rajtam próbált ki, igyekezett könnyebbé tenni a babavárás kilenc hónapját, amit rendkívül boldog időszakunkká varázsoltunk. Attila terápiájának lényege a hidegen sajtolt olajok alkalmazása. Felismerte, hogy az emberek hetven százaléka felszívódási zavarokkal küzd. Az alapos állapotfelmérést követően különféle vitamindús olajok keverékéből személyre szabott terápiát javasol a hozzá fordulóknak. Az olajok nyolcvan-kilencven százalékos arányban szívódnak fel a szervezetben. Ez azért lehetséges, mert a genetikánk több ezer éve felismeri a magokat, így a belőlük hidegen sajtolt olajok jobban asszimilálódnak a szervezetben. Az olaj a bőrt, a hajat és a körmöt is rendben tartja, hatására nem pang a szervezetben a salakanyag, ami számos betegség okozója lehet.

– Az ezotériát mennyire használja az élete kiteljesítéséhez?

Segített, az ezotériának is szerepe van abban, hogy ösztönösből tudatosabbá váltam, jobban megismertem a dolgok hátterét. A párom szokta mondani: az életet élni kell, és nem szemlélni. Ha időnként bizonytalan vagyok a dolgaimban, szoktam kártyát vetni magamnak, hogy lássam, mit mond a tudatalattim, mi az, ami valójában bennem van. Ennyi és nem több. Mint mindenben, ebben is az arany középút híve vagyok. Hiszem a jin és a jang egymáshoz viszonyított kölcsönhatását. Azonban bevallom, az ezotériánál sokkal jobban segíti az életemet az, hogy a párom természetgyógyász.

A teljes interjút megtalálja az Ezo Élet Magazin februári számában!

 

 
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Rovatok

Jóslás alapdíjas telefonszámon csak 100 Ft percenként

Hívja jósainkat most!

 

Szent Mihály arkangyal üzeneteit közvetíti.

Bővebben »
 
 
 
 

Kivételes jóstehetség gyerekekkel kapcsolatos ügyekben.

Bővebben »
 
 
 
 

Imádkozó médiumként üzeneteket közvetít a szellemvilágból.

Bővebben »
 
 
 
 

Szellemgyógyász. Házakból és lelkekből is elűzi a bajt.

Bővebben »
 
 
 
 

Tisztánlátó, kártyajós. Mágia segítségével adja tanácsait.

Bővebben »