Magyarország (Magyar)
|
|
 

James és Oliver Phelps – a páratlan páros Halak

Bár nem törvényszerű, hogy a napjegy a legbefolyásosabb, az 1986. február 25-én világra jött James és Oliver Phelps színész páros születési ábrájában mégis így alakult. Ha hinni lehet a pletykáknak, annak ellenére, hogy ikrek, sok dologban igencsak különböznek.

De ezt a tényt, az asztrológia lencséjén keresztül nézhetjük úgy is, hogy ők ketten egyek. Három domináns bolygójuk a Halak, a Nyilas és a Skorpió, háromféle befolyást hordoznak. Visszatérve a Napjegyre, mely a Halak, ugyanebben a jegyben állt születésükkor a Merkúr, a Vénusz és a Jupiter is.

James és Oliver Phelps

Szorgalmas és maximalista Halak

A Halak, ennek a változó vízjegynek a jellemvonásait magukon viselő emberek, rendszerint intenzív lelki életet élnek, hajlamosak a pillanatnyi hangulat alapján, sokszor meggondolatlanul, kiszámíthatatlanul cselekedni. Önfeláldozóak, és szinte nincs olyan ember, akihez ne megértéssel és szeretettel közelednének. Tehetségük sokoldalú, emellett szorgalmasak és maximalisták, főként idősebb korukban. E tulajdonságaikkal sokra vihetik, de vigyázniuk kell, mert az állandó tökéletességre való törekvésük sok kudarcélményt rejthet, mely könnyen önsajnálatba csaphat át.

A nagydumás Skorpiók

Csodás párosítás a Halak szorgalmához és tehetségéhez a Skorpió aszcendens és a Plútó. Hisz a Skorpiónak, ennek a csodásan fürkész és magas intellektusú jegynek az a szerencsés adottsága, hogy bárhol, bármilyen poszton megállja a helyét. Persze nem érdemes megfeledkezni Skorpió aszcendensükből fakadó magnetikus egyéniségükről, sokszor veszedelmesen vonzó megjelenésükről. Mindezt úgy, hogy testi adottságaik nem feltétlenül predesztinálnák őket erre. Ráadásul mindig képesek megújulni, a legnagyobb problémából is kilábalni. Ezek után talán már nem is meglepő, hogy életük során rengeteg irigyet és „jóakarót” gyűjtenek. De szerencsére igazi szózsonglőrökről beszélünk, akik kommunikációs csörtékből vesztesen még soha nem kerültek ki – talán kizárólag csak saját maguk ellenfelei lehetnek.

Álmodozó és játékos Nyilasok

Születési ábrájukban a harmadik legbefolyásosabb jegy a Nyilas, melyben a Mars, a Szaturnusz valamint az Uránusz áll. Ismét néhány nagyon pozitív párosításnak lehetünk tanúi. Például a Mars szinte tobzódik ebben a jegyben, hisz tüzes, álmodozó, játékos. Igaz, összességében türelmetlenek és nehezen tudják kivárni a sorukat, így hajlamosak a dolgok elé menni – ezzel megkockáztatva, hogy esetleg mindent elrontanak. Az Uránusz és a Szaturnusz hatására mindig is nagy közmegbecsülésnek örvendenek majd. Ezek hatására megbízhatóak, jótékonykodók, emberszeretők; emellett pedig intenzív szellemi törekvések és a vallásfilozófia, sőt az ezoterikus tanok iránti érdeklődés jellemzi őket.

Fotó: Reddot

 
Valentin napi horoszkóp – Tippek hölgyeknek
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Rovatok

Jóslás alapdíjas telefonszámon csak 100 Ft percenként

Hívja jósainkat most!

 

Számmisztikus, kártyajós. A világ sokszínűségét vallja.

Bővebben »
 
 
 
 

Tisztánérző, kártyajós, az amerikai sztárvilág jövendőmondój...

Bővebben »
 
 
 
 

Gyurcsók József tanítványa, a gonosz elűzője.

Bővebben »
 
 
 
 

Kivételes jóstehetség gyerekekkel kapcsolatos ügyekben.

Bővebben »
 
 
 
 

Álomfejtő, rúnajós. Munkahelyi gondok megoldója.

Bővebben »