Két jel egy irányba

Gombócba rejtett szerelem…

Emese történelemtanára nagyon jó órákat tartott, mindent megtett, hogy a diákok minél inkább lássák, átéljék a régi korok hangulatát. Nem feledkezett meg a hagyományokról sem, és előszeretettel mesélt óráin őseink népszokásairól. Egyiket-másikat olyan csábítóan festette le, hogy a diákok még Luca-széket is készítettek. A következő évben, András-nap közeledtével ismét előkerültek a régi történetek. Ehhez a naphoz ugyan többféle jóslás is kapcsolódott, de a lányoknak leginkább az tetszett, amely gombócok segítségével mondja meg, kinek hogy hívják majd a férjét.

Emese és barátnői meg is szervezték a nagy András-napi gombócpartit. A feladat egyszerű volt: férfineveket írtak kis papírokra, ezeket a tésztába gyúrták, majd lobogó forró vízbe dobták a kész gombócokat, és amelyik először jött fel a víz tetejére, az tartalmazta a leendő férj nevét. A lányok számtalan gombócot készítettek: akinek volt már barátja, szerelme, az konkrét neveket is beleírhatott, a többiek jóízű nevetések közepette találtak ki újabb és újabb keresztneveket. A főzés során Emese gombócában a Tibor név szerepelt.

A tenyér tudja?

A nevezetes András-nap óta öt év telt el – az egyetemista Emese azóta sem találkozott egyetlen Tiborral sem, bár a cetlit valahol őrizte még az iskolás emlékek között. Barátja is volt, Zsolt, akivel nemrég kezdett találkozgatni. Csoporttársaival nyaralni indult, dél-franciaországi túrára. Egy erdő szélén sétáltak éppen, amikor egy cigánytábor közelébe kerültek: két nő szólította meg őket, akik felajánlották, hogy elmondják jövendőjüket a tenyerükből.

A fiúk persze rögtön nevetni kezdtek, de Emesének eszébe jutottak iskolás emlékei, a jóleső várakozás és izgalom, és rábeszélte néhány barátnőjét, hogy próbálják meg: veszítenivalójuk nincs! A két asszony sorra nézte meg a lányok tenyerét, Emese volt az utolsó a sorban. A középkorú nő hosszasan fürkészte a kezet, majd a lány szemét, és azt mondta: vár rád a szerelem, és már nem sokáig kell várnia. Emese nevetett: már megtaláltam a szerelmet! A nő azonban csak a fejét rázta. -Akivel most vagy, az nem az igazi! – mondta. Nemsokára találkozol majd az igazival is, aki okos lesz, kedves és a neve T-vel kezdődik majd! Emese megdöbbent, a T említése eszébe juttatta a gombócba rejtett nevet. Majd nevetni kezdett: mégsem kell ezt komolyan venni! A kis csapat továbbment, az asszony pedig hosszan, fejét csóválva nézett a hitetlen lány után.

Mégis Tibor?

Másnap Emese üzenetet kapott Zsolttól: „Találkoztam a volt barátnőmmel, és már tudom, hogy mégis őt szeretem. Bocsáss meg!” A lány hiába hívta barátját, az nem vette fel a telefont. A nyaralás hangulatát innentől már semmi nem hozhatta vissza, Emesét barátnői vigasztalták, de hiába. Hazafelé már csak annak örült, hogy nemsokára otthon lesz, és a félév kezdetéig még lesz néhány hete, hogy egyedül legyen bánatával és csalódottságával. Az erdőszéli jóslat eszébe sem jutott, mélyen süllyedt a vigasztalhatatlanságba.

A reptérről egyenesen a pályaudvarra ment, ahol vonatra ült, ami hazaviszi szülei házába. A fülkés kocsiban egyedül volt, amikor az első megállónál egy fiatalember szállt be. Emese még szomorú könnyein keresztül is látta, milyen jóképű. A fiú, az eddigi utastársakkal ellentétben, akik azonnal elmenekültek a sírás láttán, hozzálépett, és megkérdezte: segíthetek neked valamiben? Mi a baj? Az egész utat végigbeszélgették, nagy nehezen a lány is megnyugodott. Amikor már leszálláshoz készülődött, szinte egyszerre kérdezték meg egymást: megadod a telefonszámod? Hát persze, mondta előbb a fiú. Egyébként pedig Tibor vagyok…

KV