Kik azok az angyalok?
Szerző: Cimkék: zsidó, Teremtő, keresztény, Lucifer, történelem, Biblia, Pokol, ezotéria, követ, Paradicsom, Sátán, angyal, jós, angyalhit, Mihály, kártyavető, Gábriel, Isten Rovatok: Spiritualitás
Az „angyalhit” gyakorlatilag egyidős az emberiséggel, vagy legalábbis az írott történelemmel. A hivatalos terminus szerint az angyalok Isten küldöttei, vagy a Teremtő feltétlenül engedelmeskedő szolgái. Isten akaratát, üzenetét közvetítik az embereknek – erre utal héber nevük, a malách is, amely hírnököt, követet jelent.
Kivéve persze az Isten ellen fellázadt, a későbbiekben „bukott” jelzővel illetett angyalok seregét, valamint vezetőjüket, Lucifert, aki – a Biblia szerint – az angyalok mintegy harmadát állította maga mögé, s hozta létre saját birodalmát, a Poklot, a Paradicsom ellenében.

A zsidó hagyomány szerint az angyalok hímneműek. Három főalakjuk: Mihály, aki letaszította Lucifert, és egyben az Istenhez hű angyalok vezetője, Gábriel, az igazság angyala, és végül Lucifer, a későbbi Sátán. Ki kell emelnünk még Urielt avagy Arielt (Isten fényességét), Raguélt (Isten legfőbb barátját), Sarielt (az isteni elrendelés angyalát), Hanielt (más néven Anaelt, Isten szeretetének jelképes angyalát) és Rafaelt (az isteni gyógyítót).
A zsidóval ellentétben, a keresztény kánon már nem nélküli lényként tekint az angyalokra. A keresztény hitvilágban olyan, az embereknél magasabb rendű lények, akik örökké élnek, és szellemi mivoltukban képesek a Föld bármely pontján, sőt a bolygó kérge alatt is megjelenni.
Éppen szellemi mivoltuk, éteri lényegük teszi őket az ezoterikus világ kedvelt szereplőivé – valamint persze nem utolsó sorban az, hogy az emberek, különösen a hívők, eredendően vezetőként, védelmezőként gondolnak rájuk. Nem véletlen hát, hogy a jósok, kártyavetők és sorselemzők előszeretettel hivatkoznak rájuk, közvetítik univerzális tudásukat és hatalmukat az emberek felé.
Annyi mindenesetre biztos, az ezotéria híveinek egybehangzó véleménye, hogy az angyalokhoz bármikor, bármilyen helyzetben fordulhatunk segítségért, és rendszerint segítenek is. A többi pedig már csak hit kérdése!
Legújabb írásaink
Asztrológia
Spiritualitás
Pénz és karrier
Otthon
Ezo-tippek
Sztárok
Szerelem és párkapcsolat
Szépség - Egészség
Divat
Recept
Ezoterikus interjú
Horoszkóp
Számmisztika
Szellemidézés
Sorselemzés és életút
Álomfejtés
Tarot és kártyajóslás
Játékok
Ezoterikus fogalomtár
Könyvajánló
Rovatok
- Asztrológia (224 cikk)
- Ezoterikus interjú (114 cikk)
- Ezo-tippek (145 cikk)
- Horoszkóp (84 cikk)
- Otthon (60 cikk)
- Pénz és karrier (109 cikk)
- Recept (22 cikk)
- Sorselemzés és életút (52 cikk)
- Spiritualitás (345 cikk)
- Szépség - Egészség (101 cikk)
- Szerelem és párkapcsolat (81 cikk)
- Sztárok (259 cikk)
- Tarot és kártyajóslás (42 cikk)








