Magyarország (Magyar)
|
|
 

Klári néni

Nevelőszülők, répaföldek és japán show-műsor. Klári néni messziről indult, mire kiderült, hogy a jóslás a hivatása. Korábban a TV2 Nyom nélkül című műsorának volt a szakértője. Jelenleg az EZO.TV munkatársa, ahol együtt dolgozik a világ negyven országából érkezett nemzetközi jóscsapattal.

Baráth Klára jósnő. Korábban virágkötő és gépkocsi előadó is volt. Ő az, aki látja a múltat és a jövőt. Gömbből is, kártyából is jósol. Intuiciói, megérzései vezetik, ennek alapján "lát". Saját magáról alkotott véleménye szerint átlagember, anya, élettárs, háziasszony.

Gyakran a rendőrség kéri segítségét egy-egy rejtélyes bűnügyben. Miután pedig bebizonyosodott, hogy itthon működik az esetlátás képessége, a japán rendőrség, majd a japán tévé is megkereste őt, ahol többmilliós nézettséget produkált az a műsor, melyben Klári néni jósolt. Igazi sztárként ünnepelték a show-ban.

Visszaemlékezéseiben gyakran említi, hogy részben a szegénység, a nevelőszülők, a lehetőség megvonása a tanulástól és az éveken át tartó munka a répaföldeken, tették őt olyan érzékennyé, hogy könnyen megnyílnak előtte az emberek.

Klári néni több riportban elmondta már, hogy ő nem léleklátó, tisztánlátó, hanem esetlátó. Hallottakat sem lát, hanem eseteket. Maga a szituáció pereg le előtte, azt is pontosan látja, ki milyen ruhában, milyen környezetben van. Szívéhez legközelebb egy drogos fiú esete állt. Klári néni biztatta az édesanyát, látja a fiút, élve látja és azt is, hogy ősz elején legkésőbb hazatér. Egy nyár végi sms-ből tudta meg a jósnő, hogy a fiú valóban hazament. A jóslatban mindössze kis időbeli csúszás volt, a fiatalember nem várta meg az őszt, augusztus végén eldöntötte, véget vet a csavargásnak. Ezzel együtt a kábítószereknek is hátat fordított. Persze az esetek nagy részében a jós nem ezt látja. „Nehéz elmondani a családnak, mikor halált látok. Kell egy kis pszichológiát vinni a beszélgetésbe, táplálni azt a tudatot, hogy van elég erejük ahhoz, hogy elmondjam mi történt, szerintem” – tudjuk meg egy korábbi riportból.

Ha szeretne Klári nénivel jósoltatni, személyesen találkozni, hívja a 06-70-430-74-10-es alapdíjas telefonszámon kolléganőnket részletes tájékoztatásért!

 
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Rovatok

Jóslás alapdíjas telefonszámon csak 100 Ft percenként

Hívja jósainkat most!

 

Szent Mihály arkangyal üzeneteit közvetíti.

Bővebben »
 
 
 
 

Imádkozó médiumként üzeneteket közvetít a szellemvilágból.

Bővebben »
 
 
 
 

Szellemgyógyász. Házakból és lelkekből is elűzi a bajt.

Bővebben »
 
 
 
 

Lélekelemző, gyógyító. Felsőbb énje segíti a tanácsokban.

Bővebben »
 
 
 
 

Gyurcsók József tanítványa, a gonosz elűzője.

Bővebben »