Magyarország (Magyar)
|
|
 

Látom, hogy mi fog történni

Krisztina soha nem akart jós lenni. Gyerekkorában az orvosi pálya tetszett neki. Akupunktúrát, és sokféle más alternatív gyógyító technikát tanult.

Krisztina soha nem akart jós lenni. Gyerekkorában az orvosi pálya tetszett neki. Akupunktúrát, és sokféle más alternatív gyógyító technikát tanult. Dolgozott stylistként fotózásokon, bemutatókon, fotózott és fotózták. Van egy édesanyjával közös húsipari vállalkozása is. Kiss Krisztina Nenus ma mégis abból él, hogy látja a jövőt.

Tényleg? – Kérdezem, mert kevéssé hiszek az efféle képességekben. Bár belátom, vannak közöttünk különösen érzékeny emberek. Olyanok, akik észrevesznek jeleket a másik ember arcán, meghallanak hangsúlyokat a beszélgetésben, és képesek figyelni apró mozdulatokra. Az agykutató azt mondaná, jobb agyfélteke dominánsak. Lehetnének festőművészek, terapeuták, költők is akár, mert jellemző rájuk az intuíció, az, hogy képekben gondolkoznak, és rendkívüli módon képesek érezni a másik ember hangulatát, hangulatának változását. Odafigyelnek a hozzájuk fordulókra, és erre nagy szükségünk van. Mert mi emberek a harmadik évezred elején, ugyanazzal a szűkölő szorongással próbáljuk jövendő életünk eseményeit megfejteni, mint tették ezt a korábbi századok emberei. Hiába fejlődik rohamléptekkel az agykutatás, a genetika a biológia, nagy tudású orvos professzorok is meggyőződéssel vallanak a halálközi állapotokról. Agykutatók magyarázzák meg tudományosan a gondolatátvitel jelenségét. Pszichiáterek állítják, hogy regressziós hipnózis során előhívhatók korábbi életünk eseményei és fizikusok foglalkoznak azzal, hogy az élő szervezetek rezgéseit mérve megmagyarázzák a tárgyak érintés nélküli mozgatásának képességét. Bármennyit tanulunk, gondolkozunk tehát, oda jutunk, hogy létezhet a tudatunkon túl is világ, amelyet elménkkel felfogni nem vagyunk képesek.

- Én sem tudom megmagyarázni, - mondja Krisztina, - hogy miféle képesség az amivel rendelkezem. Nem is szoktam gondolkozni ezen. De gyerekkorom óta tapasztalom, hogy előre látok bizonyos eseményeket. Ez egyáltalán nem jó érzés. Bár én megtanultam élni vele.

- Mondanál egy konkrét példát erre a gyerekkori képességedre?

- Például, - mondja és alig észrevehetően sóhajt, -előre láttam apukám halálát.

- 2001 májusában apukám meglepett minket egy csodaszép hugival. A ma már Angliában élő Hajni hugom születésének éjszakáján írtam neki egy levelet, melyben megköszöntem, hogy ő az apám. Azt mondta: mindig vele lesz. Életemben először figyelmeztettem embert közelgő tragédiára. Őt. És nem vette komolyan. Pedig még azt is láttam, hány mentő érkezett a helyszínre, s melyikben adja fel a küzdelmet az életéért, s az okát is. Nem tudtam sírni. Már előtte kisírtam a könnyeimet.

 

Már nem féltem a látomásaimtól, hanem a lehető legtöbbet akartam belőle profitálni. Ezt nem az anyagiakra értem. Hallgattam a megérzéseimre, látomásaimra. A családom és közeli barátaim is elfogadtak ilyennek, sőt idővel nem hoztak semmilyen fontos döntést anélkül, hogy kikérték volna a véleményemet és megérzésemet. Azért volt idő, amikor gyakorlatias életem nem engedte, hogy a megérzéseimmel foglalkozzam. Azt vettem észre, nem szabad emberekkel kapcsolatban túl sokat gondolkodnom. Főleg, ha megbántottak, mert amire erősen gondolok, bekövetkezik, mégpedig időben minimális eltolódással. Akkor kezdtem el magamtól félni, de még mindig nem mertem nyíltan beszélni róla. Anyukám akkoriban kezdte magát igazán mélyen beleásni a kártyák értelmezésébe. Érzelmi kitöréseim hallatán minden alkalommal figyelmeztetett: vigyázz Kriszta arra, hogy mit mondasz, vagy kívánsz, figyelj a gondolataidra is, hiszen bekövetkeznek. Ekkor mondta el azt is, hogy ő mindig elfogadta a gyerekkori intuícióimat, mert amire gondoltam, avagy kívántam, az megtörtént. - Megmondod annak, aki jósoltatni megy hozzád, ha halált, vagy súlyos betegséget vet ki a kártya?

- Igen, megmondom, mert biztos vagyok benne, hogy a sorsot meg lehet változtatni. Hiszek például a mágiában, a koncentrációban, a gondolat erejében. És nagyon sokat tanulok azért, hogy ezeket a képességeimet tovább fejlesszem, hogy új és új technikákat sajátítsak el. Meggyőződésem, hogy azért vagyok ezen a földön, hogy a szeretteimnek, a családomnak, barátaimnak segíthessek.

- Szoktál nekik jósolni?

- Soha. Az orvos sem operálja a saját gyerekét. Előfordul persze, hogy megérzem, hogy valami történni fog velük, és akkor mindent megteszek, hogy ha rossz, akkor ne történjen meg.

- ?

- Két fiam van. Mimó 14, Zoli 15 éves. Sokáig állandóan úgy láttam, hogy az egyiküket nagy baj fogja érni és átkerül egy másik dimenzióba. Próbáltam elhessegetni a gondolatot, de nem sikerült. És akkor elmondtam édesanyámnak, aki szintén jós, és az elvált férjemnek is. Hármunknak sikerült megszüntetni a rossz előjeleket.

- A fiaid mit szólnak a munkádhoz?

- Mindketten katolikus iskolában tanulnak, és vallásos nevelést kapnak. Számukra természetes a spiritualitás. A Shaolin papokhoz járnak, thai boxolnak, nem idegen tőlük a keleti kultúra és a Póker sem. A sógorom Hindu vallású. Sri Lankai. Megszokták, hogy nálunk otthon füstölők égnek, s hogy a nagyi, meg a mama jósolnak a televízióban.

- Kik járnak hozzátok jövendölést kérni? Milyen emberek?

- Sokan kérnek életvezetési tanácsot, szerelmi kötéseket, oldásokat, rontás levételét, és meglepően sok komoly üzletember kéri ki tanácsaimat üzleti ügyekben. Vannak ma már olyan vendégeim, akik havonta egyszer igényt tartanak a társaságomra, hogy átbeszéljük az életüket. Nagyon sokan fordulnak hozzánk segítségért. Nem lehetne őket semmiféle módon csoportba sorolni. Ne gondold, hogy inkább az egyszerűbb, tanulatlanabb emberek hisznek a képességeimben.

- Dehogy, - rázom a fejem. - Sokszor tapasztaltam, hogy a spiritualitáshoz vonzódó emberek rendkívül képzettek és nagyon tehetségesek. Értem is, hogy miért, hiszen nagyon nehéz beletörődni abba, hogy sérülékenyek vagyunk, hogy szeretteink, és idővel mi magunk is megbetegszünk és meghalunk. A nyugati kultúra emberében mélyen él a hit, hogy egészségre, sikerre, gazdagságra és boldogságra születünk. Ha megbetegszünk, ha életünk fontos kérdéseire nem ad választ a tudomány, elfordulunk tőle, és bajunkra máshonnan reméljük a megoldást, kérdéseinkre máshonnan várjuk a választ. S ha várjuk, kapjuk is. Ha a tudományból kiábrándulunk, más utakat igyekszünk találni.

- Így van. És nem csak akkor. Én hiszek abban, hogy mindenkinek van egy saját útja, amin haladva megtalálja azokat az embereket, akikre neki szüksége van. Ha rám van szüksége, hát engem fog megtalálni. Nincs egyedül üdvözítő út. Amiben hiszel, az fog meggyógyítani. Akiben hiszel, ő fog segíteni. Számomra az a fontos, hogy képezzem magam. Idén fogok diplomázni az egyik spirituális főiskolán. Többek között arcelemzésből, pszichológiából, grafológiából, numerológiából, kártyavetésből, a magyarság történetéből. Minden olyan mágiát, amit az ember ma ismer, igyekszem elsajátítani. Hiszek a teremtőben, de minden egyháztól független vagyok. Az Atlantiszi Szövetség papnője szeretnék lenni. Egyszer majd, ha elég képzett, és felkészült leszek a beavatásra. Végső célom a tanulással ez. Aki pedig nem a spiritualitás útján szeretne belőlem táplálkozni, annak lehetősége lesz arra, hogy ellátogasson az ország bármelyik részén találkozni velem egy előadás sorozaton, mely a Nőként a Nőkért címet viseli. Azért megsúgom. Pár perc ott is akad egy-egy kártyavetésre. Az előadásokon barátnőmmel, Cseke Katinkával igyekszünk segítségére lenni a krízisben lévő embereknek.

- Szóval nem unatkozol.

- Nem, dehogy. A két gyerek, a tanulás, a spirituális tevékenységek mellett, igyekszem sportolni. Edzeni, fallabdázni, hastáncolni járok. Van egy férfi az életemben, aki teljes biztonságot jelent számomra, s szívem minden szeretetét elnyerte. Aztán az anyuval közös húsipari cégünkkel is foglalkozni kell. Főzök, bevásárolok, takarítok, mint mindenki más. Nincs bennem semmi különleges. Vannak emberek, akiknek tökéletes hallásuk van, miközben a kottát olvassák, megszólal bennük a zene. Mások fejben lejátszanak bonyolult sakkjátszmákat. Sokfélék vagyunk, sokféle képességgel. Nekem ez jutott. Látom, hogy mi fog történni.

Dogossy Katalin interjúja a Hölgyvilágban XI. évf. 11. szám

Nenusról bővebben itt!

 

Napi horoszkóp

Horoszkóp - aries  Kos03.21-04.20Horoszkóp - taurus  Bika04.21-05.21Horoszkóp - gemini  Ikrek05.22-06.21Horoszkóp - cancer  Rák06.22-07.22
Horoszkóp - leo  Oroszlán07.23-08.23Horoszkóp - virgo  Szűz08.24-09.23Horoszkóp - libra  Mérleg09.24-10.23Horoszkóp - scorpion  Skorpió10.24-11.22
Horoszkóp - sagittarius  Nyilas11.23-12.21Horoszkóp - capricorn  Bak12.22-01.20Horoszkóp - aquarius  Vízöntő01.21-02.19Horoszkóp - pisces  Halak02.20-03.20
Ingyenes Napi Horoszkóp - Iratkozzon fel most!
Kérjük adja meg a születési dátumát!
 
Igen, kérek horoszkópot és hírlevelet! Adatvédelem
 
 
 

Rovatok

 

Hívja jósainkat most!

 
Elérhető
Hívjon most!
06 90 602 763
Mellék: 552
A hívás díja: 475 Ft/perc

Asztrológus. A harmóniát kutatja bölcsen, szeretettel.

Bővebben »
 
 
 
 
Elérhető
Hívjon most!
06 90 602 763
Mellék: 453
A hívás díja: 475 Ft/perc

Álomfejtő, rúnajós. Munkahelyi gondok megoldója.

Bővebben »
 
 
 
 
Elérhető
Hívjon most!
06 90 602 763
Mellék: 546
A hívás díja: 475 Ft/perc

Szellemgyógyász. Házakból és lelkekből is elűzi a bajt.

Bővebben »
 
 
 
 
Elérhető
Hívjon most!
06 90 602 763
Mellék: 412
A hívás díja: 475 Ft/perc

Kislánykorától a kártya és a segítés bűvöletében él.

Bővebben »
 
 
 
 
Elérhető
Hívjon most!
06 90 602 763
Mellék: 529
A hívás díja: 475 Ft/perc

Mesterien kezeli a jóseszközöket. Kapaszkodót nyújt.

Bővebben »