Miért éppen Rob Morrow?
Szerző: Cimkék: szűz, merleg, sztarok, rob_morrow, asztrologia, fold, skorpió, sztarhoroszkop Rovatok: Sztárok, Asztrológia
Rob Morrow, született: 1962. október 21-én az Egyesült Államokban, New Rochelle-ben, csillagjegye Mérleg. Az amerikai színészt leginkább a Gyilkos számok és a Miért éppen Alaszka? című sorozatok főszereplőjeként ismerik.

Nagyon érzelmes és kifejezetten jók a megérzései. Teljesen ráhangolódik mindennapi élete során a légkörök, a hangulatok és az emberek érzelmeire. Mikor negatív hatásokat észlel, a baj-érzete azonnal elárasztja, és kibillenti lelki egyensúlyából, mivel nagyon élénk a képzelete. Nyugtalan természetű és hajlik arra, hogy túl sokat aggódjon a környezetében élő emberek miatt. Állandóan a megnyugtató családi légkörre törekszik, ezért rokonait sokszor hajlamos burokban tartani. A fő ellentmondás az, hogy miközben a meleg családi otthon megteremtésén fáradozik, mindeközben fő motivációja a lustaság. Ezért pedig hajlandó akár zsarnokoskodni, kissé rátelepedni az életükre. Meg kellene tanulnia végre bízni bennük, de főként saját magában!
A logikus Szűz
Lassú gondolkodású, akinek időre és nyugalomra van szüksége véleményének kifejtésére, mivel szereti végigvenni pro és kontra érveit, hogy végezetül a legigazságosabb döntést hozhassa meg. Visszautasít minden fanatikusan szélsőséges viselkedést, ehelyett inkább a boldog középutat keresi. Elismerésre méltóan jó a tárgyalókészsége, amit logikus gondolkodásmódjának és toleranciájának köszönhet, azonban a döntéseket már nehezebben hozza meg, éppen ezrét gyakran kritizálják határozatlanságáért. Néha szüksége van bátorításra, hogy kizökkenjen lustaságából, és ne másokra támaszkodva hozza meg végleges döntéseit, hanem a saját megérzéseire is hallgasson.

A szenvedélyes Skorpió
Az asztrológiai képletében, a Szűz és a Skorpió bizonyos fokú dominanciája miatt, kulcsmondata: maradj igaz ember, becsüld nagyra az ember birodalmát. Semmi és senki nem tudja meggyőzni arról, hogy nincs eleve elrendelés. Szerinte ugyanis cselekedetektől függetlenül, már eleve eldöntetett, mi lesz a jutalma élete alkonyán. Emellett a Szűz óvatos és hideg tulajdonságai vegyülnek benne a Skorpió szenvedélyes karakterjegyeivel. Így nem meglepő módon párkapcsolatában egyaránt fontos neki a testi és a lelki harmónia. Szenvedélyét csak súlyosbítja irányítási hajlama, ez nála az erős és élénk szerelmi kapcsolat garanciája. A szerelemben a belső énje sajátosan eltér a külvilág számára mutatott jelektől. A természete alapvetően – e téren is – óvatos és tartózkodó, csak az elmélyült kapcsolatban mutatja meg igazi lángoló szenvedélyét.
A Földön nincs olyan dolog, mely megakadályozná abban, hogy az ellenőrzése alatt tartsa az események folyamatát. Határozottan erős jellem, nem mentes az összezördülésektől, nem ismer kompromisszumot. Nem fogadja el a spontaneitást, hogy az életet teljes mértékben kiélvezze, miközben ennek ellenére mindig kiköveteli magának a lehető legjobbakat.
Foto: Red Dot
Legújabb írásaink
Asztrológia
Spiritualitás
Pénz és karrier
Otthon
Ezo-tippek
Sztárok
Szerelem és párkapcsolat
Szépség - Egészség
Divat
Recept
Ezoterikus interjú
Horoszkóp
Számmisztika
Szellemidézés
Sorselemzés és életút
Álomfejtés
Tarot és kártyajóslás
Játékok
Ezoterikus fogalomtár
Könyvajánló
Rovatok
- Asztrológia (224 cikk)
- Ezoterikus interjú (114 cikk)
- Ezo-tippek (145 cikk)
- Horoszkóp (84 cikk)
- Otthon (60 cikk)
- Pénz és karrier (109 cikk)
- Recept (22 cikk)
- Sorselemzés és életút (52 cikk)
- Spiritualitás (345 cikk)
- Szépség - Egészség (101 cikk)
- Szerelem és párkapcsolat (81 cikk)
- Sztárok (259 cikk)
- Tarot és kártyajóslás (42 cikk)








