„Minél őszintébben létezni a színpadon”

Amikor először beszélgettünk, azt mondtad, olyan az életed, mintha minden mozzanat előre meg lenne írva. Hogy értetted ezt?

- Ha külső szemlélőként nézek a saját életemre, úgy érzem, valami vezet az utamon. Talán valami megmagyarázhatatlan erő. Lépcsőfokról lépcsőfokra jönnek a különböző szakaszok, nem maradhat ki semmi sem. Vokáloztam évekig, majd jöttek az egymás mellé rendelt szerepek a Cotton Club Singers, a Jazz+Az, aztán a szóló lemezeim, most pedig a zenekaraim. Nekem ezen végig kellett mennem, hiszek abban, hogy ez az út ki van jelölve számomra.

 Terveztél valamit gyerekként, vagy kamaszként, amiről tudtad, hogy meg fog valósulni, és már túl vagy rajta, tehát bejött?

- Visszahúzódó, gátlásos kamasz voltam, a magánéletemben ma is próbálok elbújni, beleolvadni a környezetembe, amit aztán a színpadon kompenzálok.

De már a gimnazista éveim alatt is motoszkált bennem egy érzés, hogy nekem a színpadhoz közöm lesz. Aztán egy karácsonyi koncerten már nem maradhatott ez titok osztálytársaim előtt sem.

Az énektanárom javasolta, hogy jelentkezzek egy kis színjátszó csapatba. A Popfesztiválra készültek éppen, lebetegedett egy lány, így én kaptam a főszerepet. Akkor véletlenek sorozatának gondoltam, ma már tudom, véletlenek nincsenek, ez is egy része volt az utamnak. Itt már számomra is kiderült, hogy tudok énekelni.

 Voltál annak idején tehetségkutató versenyeken?

- A tévében nem voltak még akkor ilyenek, de én el sem mentem volna. A szüleim is féltettek.

 A szüleid mivel foglalkoznak? Kitől örökölted a hangodat?

- Édesanyámnak is nagyon jó érzéke volt a zenéhez, a versekhez. Rajongott a művészetekért, szépen rajzolt.

Édesapám valaha hegedült, ma szőlőnemesítéssel foglalkozik. Ez az ő művészete. Próbálja nekem átadni a szőlő és a bor kultúráját és szeretetét. A magam eszközeivel én meg igyekszem értékelni a szenvedélyét.

 Azok, akik mögött pályád kezdetén vokáloztál, nem éreztették veled, hogy te a második vonalba tartozol?

- Óriási szerencsém volt, nagy zenészekkel hozott össze a sors. Koncz Zsuzsa, Tolcsvay Laci, a Tátrai Band, Novák Péter. Ők mindenkit emberként, zenésztársként kezelnek, még akkor is, ha csak tizenkilenc éves az illető, ebben is rejlik a nagyságuk.

 Aztán két óriási siker, a Cotton Club Singers és a Jazz+Az. Miért lett ezeknek vége? A csúcson kell abbahagyni?

- A Jazz+Az esetében így történt, a csúcson hagytuk abba. A Cotton Club Singersből pedig én jöttem el akkor, amikor a zenekar a csúcson volt.

Miért pont akkor?

- Valahogy addigra érlelődött meg bennem, hogy másokkal akarok dolgozni. És hogy most már szólóban. Szakos Krisztián szövegeivel sikerült feldolgozni a magánéletemben éppen akkor felgyülemlett dühöt, csalódottságot, keserűséget, depressziót. A szóló lemez mondanivalója így nem igazán illett össze a Cotton Club Singers stílusával. Kaptam is olyan visszajelzéseket, hogy kapkodok, hogy nem tudom, mit akarok csinálni.

Mit szóltak hozzá a többiek?

- Csodálkoztak, de megértették a döntésemet.

Az eat me zenekar egyik interjújában elhangzott mondatod megütötte a fülemet: felejteni jöttem a zenekarba. Mit felejteni?

- Igazából arra céloztam, hogy elfelejteni mindent, amit a szakmáról tanultam, a felvett sallangokra gondoltam, tisztán a zenére akartam koncentrálni. Minél őszintébben, minél pőrébben létezni ebben a zenében, ezen a színpadon.

 Bár állítod, hogy a jazz-quartettben mind a négyen egyformán főszereplők vagytok, mégis a te neved fémjelzi a zenekart.

- A zenekaron belül vezéralkat vagyok. Enyém az utolsó szó. Megéreztem, hogy a demokráciában is kell, aki a mondat végére leteszi a pontot. Szólistaként nem háríthatok bizonyos döntéseket másra, nem adhat minden szót a menedzserem a számba. Bizonyos határon túl nem is lehet engem irányítani.

Érzed-e a kort? Benőtt-e a fejed lágya, vigyázol magadra?

33 éves vagyok és szerencsés alkat, mert azt mondják, kevesebbnek nézek ki. Ezt anyukámtól örököltem, ő is nagyon fiatalos. A szépséggel nem törődök igazán, nem azért nem bulizok, mert a külsőmre vigyázok, hanem, mert akkor másnap nincs hangom. A tombolásban visszafogottabb lettem.

 Sokat dolgozol?

Most viszonylag laza a tempó, majd márciustól besűrűsödik. Március 10-én lesz a quartett-tel egy nagy koncertünk. Sok fesztiválra is várnak bennünket. Idén utazunk még Szófiába, Varsóba - nagyon jó helyekre, jazz-clubokba. Azért nyár végén mindig marad egy hét kikapcsolódni. Megszoktam, elfogadtam ezt a rendszertelen, néha stresszes életmódot.

 Hogyan védekezel a stressz ellen? Milyen gyógymódok segítenek, ha beteg vagy?

- A betegségek nagy része a lelki dolgoktól függ, az agyból indul ki, ott kezdek el először kutakodni. Keresem az okokat, az összefüggéseket. Ha valami problémám van a torkommal, a hangommal, először sós vízzel gargarizálok, mézes teát iszom. A hangszálgyulladásra pedig egyetlen gyógymód van: a tökéletes pihenés négy-öt napig, néma csöndben. Van egy gégész doktornőm, a legsúlyosabb esetben injekciót is adott már.

 Nehéz csöndben lenni egy énekesnek?

- A sok zene, zaj után néha kifejezettem jól esik, a csendet egyre jobban élvezem.

 Mindkét zenekarodról nagyon sokat lehet olvasni, de rólad keveset tudtam meg. Nem vagy a pletykaéhes bulvársajtó jó alanya, nincsenek körülötted botrányok, vagy nagyon ügyelsz, és semmit sem árulsz el magadról?

-A párom is szakmabeli, dobos. Munka közben ismertük meg egymást, egy turnén kezdtünk el beszélgetni, később randevúzni. Mindez 1 évvel ezelőtt történt. Tavaly nyáron a tengerparton kérte meg a kezemet. Igazából már jóval korábban éreztem, tudtam, hogy Ő az igazi. Titokban vártam már, mikor rukkol elő a gyűrűkkel. Augusztusban tartjuk az esküvőnket. Most kezdtünk el készülődni.

  Karrier és gyerek mehet együtt?

- Szerintem meg tudom oldani, hogy ne törje ketté a pályámat. Ha jön, örülünk, várjuk szeretettel. Egyszer jósoltattam magamnak a születendő gyerekemmel kapcsolatban.

Egy rádióinterjún történt huszonvalahány éves koromban. Mellettem még vendég volt egy jósnő is. Adáson kívül lehetett kérdést feltenni neki. Azt akartam megtudni, lesz-e 30 éves koromig lemezem és gyerekem. A néni először kirakta a kártyát, mosolyogva jósolt fényes sikereket. Majd kivetette a kártyát a gyerekre, és elkomorult az arca. Éreztem, hogy nem akarja elmondani, mit lát. Aztán végül is annyit elárult, hogy ez már nehezebben fog összejönni. Rá pár évre meg is műtöttek. Ez a nőgyógyászati műtét - intő jel volt, tudtam a jelentését.

Azóta persze minden rendben, de a várakozást egy kicsit beárnyékolja az izgatottságom. A szükséges pillanatban azonban biztos vagyok benne, hogy minden a helyére kerül.

LC