Nőkultusz Rómában

Az istenek iránti tisztelet, a jelek, jóslatok komoly befolyást gyakoroltak mindennapi életükre. Szigor, fegyelem és kötelességtudat szabályozta hiedelmeiket és szertartásaikat. Mindenkitől elvárták, hogy részt vegyen a vallási ünnepségeken. Barátaik és ellenségeik roppant gyakorlatias embereknek ismerték a rómaiakat. Ilyenek voltak a vallás dolgaiban is.

A hagyomány szerint Numa Pompilius, Róma második királya (ie. VII–VIII. sz.) vezette be először Rómában a Vesta-kultuszt és ő alapította Vesta templomát is. A békeszerető király elég közvetlen viszonyban állt az istenekkel. Róla jegyezték fel a következő anekdotát. A király egyszer alkuba keveredett magával Jupiterrel, aki egy fejet követelt áldozatnak. „Jó, nem bánom – mondta a király -, kapsz egy hagymafejet: mindjárt ki is húzom a kertemből” „Hogyisne! – méltatlankodott a legfőbb isten. – Nekem valami emberi kell!”. „Legyen hát, hozok hozzá emberi hajfürtöket is.” „Azt már nem! Valami élőre van szükségem.” Ügyesen válaszolt a talpraesett Numa erre is: „Legyen meg a te akaratod, teszünk hozzá egy halacskát is.” Erre elnevette magát Jupiter és elfogadta az alkut. Persze Numa Pompilius mélyen vallásos volt, ő építtette többek között a jövőbe és múltba tekintő Janus kettős kapujú templomát, amely még Augustus császár korában is szent ünnepségek helyszíne volt: ennek az árkádjai alatt vonultak át a hadba induló katonák, a kapukat pedig csak béke idején zárták be (nem túl gyakran, a köztársaság 500 éve alatt mindössze kétszer).

Jóslatok és próféciák

Sibylla volt a rómaiak leginkább elismert jósnője, a mitikus ködbe vesző hagyomány számos Sibyllát tartott számon, az idők folyamán a személynévből egyszerű „foglalkozásnév” lett, a jósnőket nevezték így. A leghíresebb Sibylla Cumae (görögül Kümé) városában tevékenykedett, a nevezetes Sibylla barlangot 1932-ben tárták fel. A bonyolult alaprajzú földalatti szentélyben talált görög feliratok csak megerősítik azt a tradíciót, hogy a Sibylla görögül jósolt. Az ősrégi jóslatokat kilenc könyvben jegyezték fel, ebben volt leírva Róma és a világ eljövendő sorsa.

Egyszer egy öregasszony kért bebocsátást Tarquinius Suberbushoz, Róma utolsó legendás királyához (ie. VI. sz.) és kilenc tekercset kínált fel eladásra – mondván, hogy isteni jóslatokat tartalmaz. Furdalta a kíváncsiság a király oldalát, de akkora árat szabott érte az anyóka, hogy az szinte nevetséges volt. Ha nem, hát nem – mondta az idős hölgy és három tekercset a tűzbe dobott. A király kacagott, amikor meghallotta, hogy a megmaradt hat tekercsért ugyanannyi pénzt kért, mint az egészért. Három könyvtekercset ismét a tűzbe vetett az öregasszony és újra megkérdezte, hogy fizet-e a király a még megmaradt háromért ugyanannyit, mint, amennyit a kilenc tekercsért kért? A riadt Tarquinius sietve megvásárolta a maradék jóskönyveket, az anyókát pedig soha többet nem látták. Mivel Sybilla Apollón istentől hosszú életet, de nem örök fiatalságot kapott, sejthetjük, hogy ki volt a hívatlan vendég. Később papi testületet szerveztek a könyvek jóslatainak magyarázatára, de csak a nemzet létét fenyegető helyzetekben tekinthettek bele, akkor is csak a szenátus beleegyezésével. Mi azonban sosem fogjuk megtudni, hogy mi is állt bennük, egy tűzvész ugyanis elpusztította a tekercseket.

A cikk folytatása az EZO Élet Magazin májusi számában!