Magyarország (Magyar)
|
|
 

New Age – Az ezotéria reneszánsza

Úgy tartja a fáma, hogy 2012-ben eljön a világ vége. Akár igaz is lehet, habár ugyanezt már az ezredforduló kapcsán is sokan megjósolták. Hogy ennek hatására vagy sem, de tény, hogy az elmúlt években szemmel láthatóan megszaporodott azoknak a száma, akik a boldogságot vagy a békességet az ezotéria különböző ágaiban találják meg.

A közgondolkodásban, életfelfogásban hatalmas fordulat állt be az elmúlt években, amely inkább egy előrehaladó folyamatként, mint egyetlen, hatalmas hivatkozási pontként értelmezhető. Az emberek egyre inkább megcsömörlöttek a megkövesedett eszmék és ideológiák súlya alatt. Törvényszerű volt hát, hogy más, alternatív utakat keressenek maguknak.

New Age – Az ezotéria reneszánsza

A New Age tanításának lényege, hogy a Halak korából a Vízöntő korába lépünk, ami egy Új Világ eljövetelével azonos. A New Age ezért egy új gondolkodásmód, egy új kultúra megszületéseként írható le. Az új világnézet jellegzetes motívumai például: a demokrácia egyeduralma, az orvostudomány és a természetgyógyászat ötvözése, a tudomány és a miszticizmus összekapcsolása, a technika és az ökológia egyesítése.

A New Age elnevezés az amerikai tömegkultúra terméke: a 20. század második felében, az Egyesült Államokban kibontakozó kulturális forradalmat jelölték vele. A New Age szubkultúra erősen spirituális beállítottságú, ugyanakkor nem tekinthető sem egységes vallási közösségnek, sem egy meghatározott rendszerbe foglalható mozgalomnak.

Ami mégis közössé teszi ezt az újfajta gondolkodásmódot, az talán leginkább a régi ezoterikus tanok újrafelfedezése, azaz az „ezotéria újjászületése”. A New Age jellemzően az ezotéria különféle területeire (alkímia, mágia, asztrológia stb.) alapozza saját filozófiai bázisát, és vegyíti ezeket a modern kor tudományos eredményeivel (oksági törvények, evolucionizmus, pszichológia, vallástudomány stb.)

A New Age térhódításával párhuzamosan folyamatosan nőtt az ún. „alternatív” utak népszerűsége. Szembetűnő példákat találhatunk erre a gyógyászat területén, ahol ma már megszokott gyakorlat a hagyományos orvostudomány ötvözése az alternatív módszerekkel (természetgyógyászat, homeopátia, kínai orvoslás stb.) Olyan tendencia ez, amely lassanként az egész nyugati társadalmat meghódította, s mára a mainstream kultúra szerves része lett.

 
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Rovatok

Jóslás alapdíjas telefonszámon csak 100 Ft percenként

Hívja jósainkat most!

 

Szent Mihály arkangyal üzeneteit közvetíti.

Bővebben »
 
 
 
 

Imádkozó médiumként üzeneteket közvetít a szellemvilágból.

Bővebben »
 
 
 
 

Szellemgyógyász. Házakból és lelkekből is elűzi a bajt.

Bővebben »
 
 
 
 

Lélekelemző, gyógyító. Felsőbb énje segíti a tanácsokban.

Bővebben »
 
 
 
 

Gyurcsók József tanítványa, a gonosz elűzője.

Bővebben »