Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Isten válaszol

Gondolkozott már azon, mit kérdezne Istentől, ha lehetősége nyílna rá? Miért ne tehetné fel a kérdéseit akár azonnal, ebben a percben? Hiszen, ha Ő valóban létezik, akkor mindenütt ott van, mindenről tud, rólunk és a kérdéseinkről is. De hogyan hallhatjuk meg a válaszát?

A világ, a csillogó hókristálytól kezdve a költöző madarak vonulásán át, a gyermek megszületéséig annyi tökéletesen megalkotott, apró csodából áll össze, hogy az ember nem tehet mást: időről időre elbizonytalanodik, majd újra elhiszi, hogy van Valaki, aki mindezt megalkotta. Egy magasabb rendű lény, aki többet lát és többet ért, mint amennyit mi, egyszerű földi halandók képesek vagyunk befogadni. De hogyan léphetünk kapcsolatba Istennel? Van-e egyáltalán jogunk, illetve megvannak-e az eszközeink ehhez?

Isten a világban

A választ úgy találhatjuk meg, ha teszünk egy próbát. A különféle vallások mást és mást mondanak arról, hogyan lehet, sőt, hogyan kell Istenhez imádkozni. Már Isten nevét is különbözőképpen ejtik, eltérőek a szertartásaik, az imáik. Jelen cikk minderre nem kíván kitérni, ehelyett kizárólag Isten személyére, a vele való kapcsolattartásra fókuszál.

Imádkozni annyit tesz, mint beszélgetni Istennel, megszólítani Istent. Emberek sokaságát szólítjuk meg naponta: köszönünk, kérünk, hálánkat fejezzük ki, sokszor választ sem várva. De miért tűnik olyan nehéznek ugyanez, ha a Teremtőről van szó? A válasz egyszerű: azért, mert – látszólag legalábbis – nem kapunk Tőle visszajelzést. Isten nem válaszol sem szóval, sem gesztussal.

Nincs ember, akinek ne csúszott volna még ki a száján a „Jaj, Istenem!” fohász, akár bajban, akár nagy öröm közepette. Úgy tűnik tehát, hogy sokkal könnyebben kérünk spontán, tudat alatt, mint tudatosan, felkészülten. Hálát adni pedig rendszerint akkor is elfelejtünk, ha előtte kértük, amit kaptunk. Persze egy láthatatlan, talán nem is létező lényhez szólni, színpadiasan letérdelni és a „levegőnek” hálát rebegni elég vicces jelenet, be kell látnunk. Hogyan lépjünk tehát kapcsolatba Istennel, hogyan tudjuk megszólítani Őt?

A világ Istenben

A fentiekből kiderül, az Istennel való kommunikáció nehézsége nem abból adódik, hogy ne tudnánk leadni számára a jelzést. Neki erre tulajdonképpen nincs is szüksége, hiszen ismeri apró-cseprő gátjainkat, vágyainkat. Mi magunk vagyunk rászorulva arra, hogy megfogalmazzuk problémáinkat. Különös, de a legtöbb ember gondjai ott kezdődnek, hogy fogalma sincs, mire lenne szüksége valójában.

Boldoggá tenné egy kicsivel kövérebb bankszámla, egy odaadóbb társ, egy szebb ruha? Átmenetileg talán igen, de tudnia kell, hogy minden hiány egy jóval nagyobb hiányból fakad, amit a lelkében kell keresnie. Ezért fontos, hogy őszintén, egyszerűen, sallangok nélkül tárjuk fel önmagunk előtt kéréseinket. Mindegy, hogy hangosan kimondva, suttogva, vagy éppen papírra vetve. A neheze még csak ezután jön, hiszen ennél sokkal keményebb dió meghallani Isten válaszát. Aki valódi hangot, emberi szót vár, az minden bizonnyal csalódott lesz, mert nem ezt fogja kapni…

Hol keressük tehát Isten válaszát? A családunk szeretetében, a munkánk sikereiben, a természet szépségeiben, az életünk megszokott, mindennapi kényelmében, amit sokszor talán természetesnek tekintünk. Ha képesek vagyunk ily módon ajándékként rácsodálkozni a legapróbb jóra, a leghétköznapibb történésre is csodaként tekinteni, hamarosan valóban meghallhatjuk Isten szavát. Nem a dobhártyánk, a lelkünk fogja felvenni ezt a rezgést!


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Erika
Mellék:
 
Miriam
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Nefer boszi
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék: