Steiner Kristóf - Minden nap húz egy meditációs kártyát

Gumimatrac a Gangeszen című önéletrajzi könyvében az életéről, sok egyéb mellett buddhista hitéről és a kabbalizmusról vall. Kendőzetlen őszinteséggel, megejtő érzékenységgel ír családjáról, olyan dolgokat mesél el magáról, amelyeket eddig kizárólag a legjobb barátai tudtak róla.

Miért pont gumimatrac, és miért épp a Gangeszen?

Mindig élt bennem egyfajta kettősség: a spirituális és a materiális világ párharca. A kettő között próbáltam keresni a harmóniát, de sokáig nem találtam. Az indiai Gangesz folyó sokat jelent számomra: abba szórtam bele édesanyám hamvait. A gumimatrac viszont egy ócska műanyag, nem képvisel értéket, így gondoltam, ez az ellentét jól megjeleníti a kettősséget.

Korábban azt nyilatkozta: „a gumimatrac én vagyok”. Miért lenne értéktelen?

Nem tartom magam annak, ezzel a médiaszemélyiség énemre, a bulvárhősre próbálok utalni.

Furcsa családban, önt idézve egyfajta „emberi állatkertben” nőtt fel. Befogadtak utcalányt, kopaszodó alkoholistát, mindenhonnan kitiltott lelket, és depressziós reikist is. De a féllábú galambtól a HIV-pozitív macskáig mindenféle élőlénynek jutott hely a lakásukban. Hippi, buddhista szülei mennyiben határozták meg a gondolkodásmódját?

Alapvetően. Mivel soha nem tiltottak meg semmit, nagyon elfogadó lettem. Sokáig fogalmam nem volt arról, hogy az emberek jelentős része nehezen kezeli mindazt, ami a megszokottól eltér. Ezzel csak akkor szembesültem, amikor kiléptem a család oltalma alól. Sokkoló volt számomra. A szüleim semmilyen tekintetben nem voltak klasszikus nevelők. Apukám épp tegnap mutatott egy videofelvételt két és fél éves koromból, amikor Hollandiában voltunk a Dalai Lámánál. Ez azért még huszonöt év múltán is furcsa, nem mindennapos történet.

A barátságait, párkapcsolatait beárnyékolja, ha nem azonos a hitük?

Nem tagadom, a hitem miatt még a párommal, Matannal is voltak konfliktusaink. Mi, buddhisták nem ölünk állatot, szúnyogot vagy legyet sem. S amikor ő egyszer lecsapta valamelyiket, óriási vitánk kerekedett. El kellett magyaráznom, hogy ez számomra egyenlő az öléssel, hiszen egy légy élete is ugyanolyan jelentőséggel bír, mint az emberé. De amióta kabbalát tanulok, figyelek, hogy ne zúdítsam rá másokra a hitemet vagy az ideológiáimat. Matan pedig már nem csapja agyon a legyeket.

A cikk folytatása az EZO Élet Magazin januári számában!