Szandinak bejött a jóslás
Cimkék: szepseg, siker, sztarok, anya, csalad, szerelem Rovatok: Sztárok, Spiritualitás, Pénz és karrier
Szandit mosoly nélkül el sem lehet képzelni. Pedig mint minden háromgyerekes anyukának, időnként neki is lehetnek bánatos pillanatai.
Olyan ÁLOMPÁR vagytok Bogdán Csabival, hogyha meglátlak benneteket, elkezdek hinni az örök szerelemben. Mindig vidámak, kedvesek, közvetlenek, hihetetlen humorral, természetességgel.
Nem szeretem az álompár kifejezést. Teljesen jól kiegészítjük egymást, ez igaz. Nagyon ritkán szoktunk veszekedni. Hiszek abban, hogy nekünk találkozni kellett 18 évvel ezelőtt. Mindenkinek megvan a párja valahol, csak nem mindenki találja meg. Csabi egyébként azt mondja, akkor vagyunk álompár, amikor mindketten mélyen alszunk, és álmodunk. Mint például tegnap éjjel.
Voltak határozott elképzeléseid a jövőről?
Képzeld el, húsz éves lehettem, amikor egyszer egy fellépésem előtt rajzolgattam, és eszembe jutott, hogy lerajzolom majdani családom. Apuka és anyuka – ez egyértelmű, hogy Csabi meg én voltunk, majd jöttek a gyerekek. Hármat rajzoltam. Az első és egyben legnagyobb alá Blanka nevet írtam, a második alá Domonkost, a harmadik pedig az Emese nevet kapta. Nem jött be minden, de azért sokat megéreztem, nem? (Szandi három gyerek boldog anyukája: Blanka, Domonkos és Csaba)
Volt jós az életedben, aki megerősítette mindezt?
Kétszer is voltam jósnál, mindkétszer véletlenül. Először egy televíziós beszélgetésre hívtak, ahol ismert embereknek jósolt egy asztrológus. Jó mókának tűnt, elvállaltam. Blanka egész kicsi lehetett, még nem gondolkodtunk kistesón. A jövőbe látó egyértelműen állította, hogy Blankának lesz még két fiútestvére. A második alkalommal, amikor meg már Domonkos is velünk volt, harmadik fiút jövendöltek, ebben már tényleg nem nagyon akartunk hinni, tervben semmiképp sem szerepelt. Nagyon érdekes, hogy a jövendölésben az is benne volt, hogy a három gyerek közül csak az egyik fogja a szülei útját követni, vagyishogy csak az egyik lesz zenész.
Mindig jókedvű és kedves vagy, hogy csinálod?
Néha ráfaragok a közvetlenségemre, mert ehhez nem mindenki elég intelligens, két perc múlva azt hiszi, hogy már a hátamat veregetheti. Azért, mert közvetlen vagyok, nem leszünk azonnal ezer éves cimborák.
Könnyű annak, akit mindenki szeret?
Biztos engem sem szeret mindenki. Időnként visszahallok olyan dolgokat, amiről érzem, hogy az irigység beszél az emberekből.
Hamar túl tudod tenni magad ezen?
Az utolsó alkalommal egész nap foglalkoztatott. Nagyon negatív hatással volt rám, dühös voltam, rosszul esett. De aztán a barátaim azzal nyugtattak meg: Inkább száz irigyem legyen, mint egy sajnálóm.
Vajon miért irigyek az emberek?
Nem tudom, talán mert nem ismerik azt, amire irigykednek. Egyszer például egy rádióműsorban beszéltem arról,
hogy hetente háromszor egy órát edzek egy fittnesz-teremben. Egy furcsa sms érkezett. Megjegyzem, amikor még el sem indult a műsor, tehát gyanítom, ezt már akkor fogalmazhatta magában az üzenet küldője, amikor megtudta, hogy én leszek a meghívott vendég. Szóval azt írta, hogy neki is három gyereke van, de ő nem ér rá fittneszezni. És hogy én nem a földön járok, azt sem tudom, milyen három gyereket nevelni. Én azt mondom, mindenkinek arra van ideje, amire szeretné, hogy legyen. Sajnálom már, hogy ott és akkor elfelejtettem mondani, hogy mielőtt én két és fél évvel ezelőtt elkezdtem edzőterembe járni, előtte 8 évet otthon tornáztam. Minden áldott este, miután az egyre népesebb családomat lefektettem aludni. Volt olyan, hogy fellépés után este 11 kor álltam neki és éjfélig edzettem, de ki nem hagytam volna egy napot sem. Ebben napi ezer hasizom gyakorlat is benne volt. Ja, és hogy ez mennyire pénz-kérdés? Nem volt szükségem egy fillérre sem, a nappali közepén csináltam a felüléseket, a tévében pedig azt néztem, ami éppen ment, tehát még egy dvd-re sem kellett költenem.
Fontos hogy karban tartsd magad?
Ez szerintem mindenkinek fontos. A sport, az egészséges étkezés, a folyamatos tanulás. Körülbelül egy éve énektanárnőhöz is járok. Ezelőtt húsz évig ezt nem tettem meg, most jutottam el oda, hogy - hála a jóistennek - annyi felkérésem van, muszáj trenírozni, karban tartani a hangszálaimat is. Ez a fajta színpadi alázat még csak most egy éve érlelődött meg bennem. Az énektanárnőm egyébként pránanadi mester. Fellépések előtt küld nekem energiát, épp az előbb hívtam őt, hogy segítsen, mert egy kicsit fáradt is vagyok, meg a torkom is vacakol. Van még két és fél órám, hiszek benne, hogy megérkezik.
LC
Legújabb írásaink
Asztrológia
- Ashton Kutcher - A vonzó, gyakorlatias Vízöntő
- Bob Marley – Karizmatikus Vízöntő Nyilas aszcendenssel
Spiritualitás
Pénz és karrier
Otthon
Ezo-tippek
Sztárok
- Homonnay Zsolt - Egy bonviván a katonai kollégiumból
- Shakira – A Rák és a Kos uralma a Vízöntő felett
Szerelem és párkapcsolat
Szépség - Egészség
Divat
Recept
Ezoterikus interjú
Horoszkóp
Számmisztika
Szellemidézés
Sorselemzés és életút
Álomfejtés
Tarot és kártyajóslás
Játékok
Ezoterikus fogalomtár
Könyvajánló
Rovatok
- Asztrológia (205 cikk)
- Ezoterikus interjú (97 cikk)
- Ezo-tippek (106 cikk)
- Horoszkóp (64 cikk)
- Otthon (54 cikk)
- Pénz és karrier (103 cikk)
- Recept (22 cikk)
- Sorselemzés és életút (39 cikk)
- Spiritualitás (284 cikk)
- Szépség - Egészség (65 cikk)
- Szerelem és párkapcsolat (70 cikk)
- Sztárok (234 cikk)
- Tarot és kártyajóslás (31 cikk)









