Szorcsik Viki - Harmóniát kereső, nyugtalan mérleg
Cimkék: sztár, ezo, Szorcsik Viktória, celeb, harmónia, élet, magazin, színésznő, színész, Szorcsik Viki Rovatok: Sztárok, Ezoterikus interjú
Nem csak szép, de ráadásul okos is. Szorcsik Viktória, akinek neve sokak számára egyet jelent a celebek elé görbe tükröt tartó, pimasz műsorvezetővel, olykor úgy érzi, a sors kegyeltje.
Nem csak szép, de ráadásul okos is. Szorcsik Viktória, akinek neve sokak számára egyet jelent a celebek elé görbe tükröt tartó, pimasz műsorvezetővel, olykor úgy érzi, a sors kegyeltje. Viki jól tudja, hogy az életben semmit nem kapunk ingyen, és mindenért keményen meg kell dolgozni, ugyanakkor azzal is tisztában van, nem lenne ennyire sikeres, ha valaki nem vigyázna rá.
A televíziónézők a Jóban Rosszban főnővéreként ismerhették meg. Hogyan fogadta, amikor egyik napról a másikra közölték, hogy megválnak öntől?
- Amikor valakit kiírnak egy sorozatból, arra általában azért kerül sor, mert úgy ítélik meg, hogy elfáradt a karaktere. Valljuk be, ez igenis benne van a pakliban. Bár váratlanul ért a bejelentés, ugyanakkor mégsem volt időm nagyon szomorkodni, hiszen nagyjából ezzel egy időben kaptam egy új feladatot: a TV 2 rám bízta a 10! című szórakoztató magazin műsorvezetését.
Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a változáshoz nem kellett kudarcélményt kötnie.
Egy idő után tudni kell váltani, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy azt, amit csinálunk, szívvel-lélekkel tesszük. A sors útjai kifürkészhetetlenek. Elvett tőlem valamit az élet, de cserébe adott egy újabb szerepet. Még forgattam a Jóban-Rosszban című sorozatban, amikor ezzel párhuzamosan elkezdődtek a 10! forgatásai is. Nem volt időm tehát arra, hogy mély depresszióba zuhanjak. Miért is tettem volna? Minden okom megvolt az örömre, hiszen ezt az egészet akár úgy is fölfoghatjuk, hogy én voltam az a szerencsés, akit a csatorna kiemelt egy sorozatból, és egy önálló műsort adott neki.
Ahhoz viszont, hogy mindig meglássuk a dolgok jó oldalát nem csak pozitív életszemléletre van szükség, hanem arra is, hogy tudjunk valamiből erőt meríteni, ha éppen erre van szükségünk...
Tizenhat éves korom óta keményen dolgozom azért, hogy sikeres legyek a pályán, amit választottam. Voltak nehéz pillanatok az életemben, de szerencsére mindig ott volt mellettem a családom, ami hatalmas erőt adott a nehéz pillanatokban. Tudom, hogy az életben semmit nem adnak ingyen, nagyon sokat kell dolgozni a sikerért. Mindettől függetlenül mindig úgy éreztem, hogy a sors kegyeltje vagyok. A Jóisten vigyáz rám.
A Jóisten vagy a sors?
Ez igen érdekes kérdés. Kicsi korom óta különös szerepet tölt be az életemben a vallás, bár ezt senki nem erőltette a családban. Fontosnak éreztem, hogy járjak templomba, és azt is, hogy megoszthassam a gondolataimat Istennel. Sőt, volt idő, hogy akkor éreztem magam jól, ha beszélhetek valakivel a bűneimről is. Az én Istenem itt él a szívemben. Erőt ad, energiát ad. Vagyis az, hogy hogyan nevezzük el a dolgokat, egyéntől függ. Attól, hogyan gondolkodunk a világról.
Ami felszínes, és nem mindig akar a dolgok mögé látni... Erre remek példa a 10!. Látjuk Szorcsik Viki egyik arcát, de most már tudom, hogy hazudik a képernyő.
Ez sem több egy szerepnél. Azok, akik ez alapján ítélnek meg, nem biztos, hogy szeretnének valóban megismerni. Nem is csoda, hiszen mit látnak: egy pimasz, olykor kissé provokatív nőt, aki gátlástalanul kibeszéli a celebvilág szereplőit. Sokszor megkérdezik tőle, hogy megváltoztatott-e az, hogy ismert lettem. Ilyenkor mindig büszkén mesélek arról, hogy egyáltalán nem. Ugyanaz a vidéki lány maradtam, aki voltam, és aki megtanulta megbecsülni a pillanatnyi sikert, és azt, amit az élet adott neki. Ezt a műsort rajtam kívül vezethetné még másik hatezer ember, mégis én kaptam meg. Mi ez, ha nem ajándék, amit meg kell tanulni megbecsülni.
Legújabb írásaink
Asztrológia
Spiritualitás
Pénz és karrier
Otthon
Ezo-tippek
Sztárok
Szerelem és párkapcsolat
Szépség - Egészség
Divat
Recept
Ezoterikus interjú
Horoszkóp
Számmisztika
Szellemidézés
Sorselemzés és életút
Álomfejtés
Tarot és kártyajóslás
Játékok
Ezoterikus fogalomtár
Könyvajánló
Rovatok
- Asztrológia (224 cikk)
- Ezoterikus interjú (114 cikk)
- Ezo-tippek (145 cikk)
- Horoszkóp (84 cikk)
- Otthon (60 cikk)
- Pénz és karrier (109 cikk)
- Recept (22 cikk)
- Sorselemzés és életút (52 cikk)
- Spiritualitás (345 cikk)
- Szépség - Egészség (101 cikk)
- Szerelem és párkapcsolat (81 cikk)
- Sztárok (259 cikk)
- Tarot és kártyajóslás (42 cikk)








