Magyarország (Magyar)
|
|
 

Sztárok, csillagok, júniusban

Jim Carrey misztikus szálon kötődik az ezotériához. A gumiarcú sztár nemrégiben a 23-as szám című film főszerepében jelent meg a vásznon, s a forgatások során némileg a számmisztika rabja lett.

A színész úgy nyilatkozott, hogy semmiféle ellenállás nem él benne a spiritualitással szemben, legalábbis, ami az érdeklődést illeti. Azt mondja, sok mindent megtudott önmagáról annak az elemezőnek a vizsgálatából, aki neve és születési dátum alapján igyekezett véleményt formálni a színészről.

Jennifer Aniston a Kabbala híve lett. A színésznőt kedves kolléganője, Demi Moore ismertette meg a zsidó miszticizmus tanaival. A Jóbarátok sztárja magánéleti nehézségeire keres megoldást a hit erejével, s egyelőre úgy tűnik, jó úton halad, mert egyre könnyedebben kezeli kilátástalan szerelmi életét. A hölgy még a csuklóján is viseli azt a jellegzetes piros fonalat, amely hitük szerint megvédi a betegségektől, a rosszakaróktól a Kabbala követőit.

A Beckham házaspár a japán gésák szépségpraktikáit veti be fiatalságuk megőrzéséért. Victoria és David az elmúlt hónapokban rajongani kezdett azokért a kozmetikai termékekért, amelyek guanint, azaz fülemüleürüléket tartalmaznak. Évszázadok óta százezrek hittek benne, hogy ez az anyag selymessé teszi a bőrt, s eltünteti róla a szeplőket, illetve májfoltokat.

Felicity Huffmann Nia órákon fogy. A nálunk leginkább Táncolt öröm névre keresztelt mozgásforma egy tánccal ötvözött holisztikus fitness program keretében segíti követőit, hogy jobban érezhessék magukat a bőrükben. Az új mozgás és életforma a test bölcsességére és intelligenciájára épít, fokozza az ember tudatosságát, energikusságát rugalmasságát.

Audrey Tatou szépségtippje az elfogadáson alapul. A franciák üdvöskéje nem követ különleges praktikákat, mindössze az a pszichés titka, hogy elfogadja magát olyannak, amilyen. Nem fél az öregedéstől, kis túlzással fogalmazva, szinte már várja a ráncait, hiszen azok arról tanúskodnának, hogy sok izgalmas dolgot megélt.

Paula Abdul, a pop hajdani üdvöskéje pár éves tündöklése után nemigen hallatott magáról. Bevallása szerint hátat fordított neki a szerencse, mindaddig, míg meg nem ismerkedett a kínai térrendezés elméletével. Otthonát és gondolkodását is átalakította a feng shui tanácsaihoz igazodva, s lassan visszakapta korábbi fényét, egyre több megbízatást kap a zenei életben.

Britney Spears új életmódőrület híve lett. A tinibálvány az aromaterápiás oxigénbár hatásaiban bízva vágott neki a tavaszi újjászületésnek. Az Amerika szerte kedvelt, új módszer a tiszta oxigént és az aromaterápia elemeit ötvözi. Meghökkentő módon, a szolgáltatás annyiból áll, hogy az énekesnő egy bárpultnál ülve, aromákkal dúsított oxigéndús levegőt lélegez be, amely tisztítja a tüdőt, telíti a véráramot, élénkít, és lelki kiegyensúlyozottsághoz segít.

Shakira sosem tagadta, hogy milyen nagy szerepet kap életében a hit. Nemrégiben hosszan beszélt arról egy interjúban, hogy mennyi biztonsággal tölti el, hogy tudja, Isten mindig vele van, s akkor is mellette áll, ha éppen hibázik, mint ahogy „büszke rá”, amikor jót cselekszik.

Susan Srandon személyesen is megjelent a Macchu Picchu újranyitásán, hogy felhívja a világ figyelmét arra, hogy a perui romváros ismét várja a látogatókat. A világörökséghez tartozó területet januárban zárták le, mert az áradások és földcsuszamlások veszélyessé tették a turistaútvonalakat. A színésznő korábban már járt a területen, de most férje, Tim Robbins, és gyermekeik is vele tartottak, hogy beleszippantsanak a csoda

 

EZO Élet Magazin

 

Napi horoszkóp

Horoszkóp - aries  Kos03.21-04.20Horoszkóp - taurus  Bika04.21-05.21Horoszkóp - gemini  Ikrek05.22-06.21Horoszkóp - cancer  Rák06.22-07.22
Horoszkóp - leo  Oroszlán07.23-08.23Horoszkóp - virgo  Szűz08.24-09.23Horoszkóp - libra  Mérleg09.24-10.23Horoszkóp - scorpion  Skorpió10.24-11.22
Horoszkóp - sagittarius  Nyilas11.23-12.21Horoszkóp - capricorn  Bak12.22-01.20Horoszkóp - aquarius  Vízöntő01.21-02.19Horoszkóp - pisces  Halak02.20-03.20

Hívja jósainkat most!

 
Elérhető
Hívjon most!
06 90 60 27 27
Mellék: 525
A hívás díja: 475 Ft/perc

A  karmikus sors kutatója, üzleti tanácsai aranyat érnek.

Bővebben »
 
 
 
 
Elérhető
Hívjon most!
06 90 60 27 27
Mellék: 572
A hívás díja: 475 Ft/perc

Kristályok segítségével ad szerelmi és üzleti tanácsot.

Bővebben »
 
 
 
 
Elérhető
Hívjon most!
06 90 60 27 27
Mellék: 491
A hívás díja: 475 Ft/perc

Spiritiszta írómédium, az igazi, megélt szabadság tanítója.

Bővebben »
 
 
 
 
Elérhető
Hívjon most!
06 90 60 27 27
Mellék: 508
A hívás díja: 475 Ft/perc

Tisztánlátó spirituális gyógyító, negatív energiák megszünte...

Bővebben »
 
 
 
 
Elérhető
Hívjon most!
06 90 60 27 27
Mellék: 575
A hívás díja: 475 Ft/perc

A sárkányok erejével, tudásával, hatalmával segít.

Bővebben »