Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Asztrológia és horoszkóp

Reinkarnációs horoszkóp

Elgondolkozott már azon, mi a sorsfeladata az életében? Mi tudjuk a választ! Kattintson, és kiderül, milyen életutat választottak Önnek az égiek születésének pillanatában!

Olykor megmagyarázhatatlanul vonzódunk bizonyos történelmi korokhoz, helyszínekhez, máskor ismeretlen személyekről hisszük azt, hogy már találkoztunk velük, sőt, mintha valami érzelmi kötelék fűzne hozzájuk. Bizonyítani lehetetlen, hogy mindezek az előző életünkre (életeinkre) utalnak, de érezzük, hogy amit tapasztalunk, az néha több véletlennél.
 

Kos

Mivel mostani életében is küzdő szellem, alighanem nagy harcos volt a korábbiakban is. Meglehet, hogy háborús hős, aki talán, mint áldozat, talán, mint felbujtó vett részt a csatákban. Bármint volt is, biztosan teljes erőbedobással és lelkesedéssel tette, és nem riadt vissza attól sem, hogy gyilkoljon. Éppen ezért mostani életében nagyon is humánus próbál lenni, szereti és tiszteli embertársait, de a küzdőszellem nem halt ki belőle.
 

Bika

Előző életében hasonlóan nyugodt, békés természetű ember lehetett, mint a mostaniban, annyi különbséggel, hogy akkor ez az életstílus még megfelelt a kor elvárásainak. Manapság a Bikának meg kell küzdenie a felgyorsult világgal. Szeretné ugyanazt a kényelmes, kiegyensúlyozott életritmust felvenni, amit előző életében, ám ez manapság nem mindig sikerül, vagy nem mindig hoz megfelelő eredményt. Közelebb kerülhet önmagához, ha olyan tevékenységet választ, amely iránt ősi vonzalmat érez, például földművelést, szőlőtermesztést. Ebben megleli a békéjét.
 

Ikrek

Előző életében fontos társadalmi pozíciót töltött be, hozta-vitte a híreket. Lehet, hogy hivatalosan, valamiféle hírközlő szolgálattal, újságíróként tette ezt, de az is lehet, hogy csak a közösség szócsöve volt. Bármint volt is, nem használt mindig tiszta eszközöket a céljai elérése érdekében, és ez olykor még a mostani életében is vissza-visszaköszön. Erőt kell vennie magán, hogy ne beszéljen ki, vagy ne tévesszen meg másokat.
 

Rák

A Rákok érzékenysége, sebezhetősége nem a véletlen műve. Előző életükből sok sérelmet, bántást hoztak magukkal, melyek még mindig ott dolgoznak a tudattalanjukban. Észrevétlenül kerülnek miattuk kiszolgáltatott helyzetbe, melyből a menekülés nem könnyű. Lehet, hogy szolgák, sőt rabszolgák voltak korábbi inkarnációjukban, de az is, hogy kizsigerelt gyári munkások, vagy más módon kihasznált emberek. Jó hír, hogy ebben az életben lehetőség lesz a „lelki gyógyulásra”, azonban sokkal tudatosabban kell építeniük a kapcsolataikat.
 

Oroszlán

Az Oroszlánok előző életükben is vezető pozícióban voltak, uralkodtak, de nem feltétlenül a trónszéken ülve. Lehet, hogy bizonyos képességeiknél fogva tartották függésben az „alattvalóikat”, mindenesetre nagyon élvezték ezt a szerepet, és igyekeznek még ma is, akár évszázadokkal később fenntartani ezt az alá-fölérendeltségi viszonyt. Nincs is ezzel gond, ha igazságosan, embertársaikat tisztelve teszik. Azonban nem árt egy kis önmérséklet, alázatosság gyakorlása nekik sem!
 

Szűz

A Szűz előző életeiben gyakran sodródott az árral, megtapasztalta és elfogadta, hogy nincs, vagy csak nagyon csekély beleszólása van az életének alakulásába. Gyakran került a vesztes pozícióba, el kellett tűrnie mások hatalmát a feje fölött. Ebből fakadhat, hogy manapság is megelégszik a helyzetével, akkor is, ha az nem a legoptimálisabb számára. Ebben az életében meg kell tanulnia megbecsülni önmagát, és küzdeni a saját érdekeiért.
 
Mérleg
A Mérleg szülött előző életeiben is szerette a zajos összejöveteleket, a szép ruhákat, és hajlamos volt túlságosan is kihívóan viselkedni az ellenkező nemmel. A nagy hódítások, a skalpvadászat sokkal fontosabb szerepet játszottak az életében, mint a tisztes családi élet megteremtése. Meglehet, voltak időszakok, amikor a kenyerét is a bájaival kereste, s bár ennek mára csak a csírája maradt, azért ma is szívesen kacérkodik, és gyakran okoz a viselkedésével féltékenységi drámákat.
 

Skorpió

Nagy lázadó volt előző életeinek valamelyikében. Lehet, hogy óriási eszmékért szállt síkba, és küzdött a nemzetéért, de az sem kizárt, hogy simán csak bűnöző volt. Egy biztos: emberéletben nem tett kárt, inkább szellemi harcos, semmint fizikai. Nyomokban fellelhetők még küzdő szellemének szikrái, különösen a kamaszkorában, amikor gyakran megszegi a szabályokat, és összetűzésbe kerül akár a hatóságokkal is. Ebben az életében fő feladata, hogy megtanulja tisztelni a törvényeket, és a társadalmi konvenciókat.
 

Nyilas

Bármivel is foglalkozott az előző életében, egész biztosan úttörő volt a saját pályáján, de az sem lehetetlen, hogy nagy feltaláló volt, akinek ma is sokat köszönhetünk. Az biztos, hogy nem fecsérelte az időt álmodozásra, vagy más, szerinte haszontalan foglalatosságra. Mostani életében is igyekszik kihasználni minden percet, örömmel és szorgalmasan tanul, mert a kíváncsisága kielégíthetetlen.

 

Bak
A Bakok előző életükben magas beosztású, ám komoly önbizalomhiánnyal küzdő emberek voltak, és ez a hiány gyakran megkeserítette az életüket. Sokszor álltak harcban önmagukkal, még akkor is, ha a környezetük tisztelte és elismerte őket. Mára ebből megmaradt a viszonylagos önbizalomhiány, de a Bakok már erősen tartózkodnak attól, hogy befolyásos pozícióba kerüljenek. Túlzásba is viszik ezt az óvatosságot, ezért sorsfeladatuk mostani életükben, hogy kicsit bátrabbá váljanak.
 

Vízöntő

Valószínűleg művész, vagy forradalmár volt előző életeiben, netalán mindkettő egyszerre, s ez esetben igen veszélyes személyiség. Sohasem fogadta el azt, ami neki és az övéinek megadatott, mindig küzdött a jobbért, a többért, vagy legalábbis a másért. Őt sem mindig fogadták el, hol bolondnak, hol csak nemkívánatosnak tartották, de ez nem tartotta vissza attól, hogy küzdjön az elveiért. A mai korban sincs ez másként, noha jelentősen konszolidálódott az évszázadok folyamán. Életének feladata még mindig az, hogy jobban beilleszkedjen a társadalomba.
 

Halak

A Halak jegy szülötte mindig nagy lelkesedéssel dolgozott másokért, olyannyira, hogy észrevétlenül önmagát is feláldozta a nagy segítésben. Megtalálhatjuk a Halakat a nagy eszmék oltárán feláldozva is, de az egyszerű, hétköznapi segítők között is. Mai életükben is szívesen segítenek, sőt kötelességüknek is érzik, hogy felkarolják a rászorulókat. Ez szép dolog, de nem szabad hagynia, hogy a saját élete háttérbe szoruljon emiatt!

Az asztrológia évezredek óta az emberiség számos kultúrájának része, mely a divináció jelenlétét vélte felfedezni a bolygók és csillagok mozgásában. Az asztrológia és általa a horoszkópok azon az elgondoláson alapulnak, hogy a makrokozmoszban vagy az égi világban tükröződik a földi világ. Más szóval: „Ahogy fent, úgy lent.” A csillagok és a bolygók elhelyezkedése a születésed időpontjában befolyásolja a személyiségedet, hangulatodat, karmádat és a földi életed célját. Ha hiszel ebben a filozófiában, akkor valószínűleg észrevettél már valami különös hasonlóságot önmagad és más, ugyanazon csillagjegy szülöttei között.

Az önmagad megismerésében vagy az előtted álló események, lehetőségek megértéséhez, érdemes kérned egy asztrológiai elemzést, akik értékes betekintést tudnak nyújtani, hogy belső éned és személyiséged a csillagokban megírtak szerint tudjon kibontakozni.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Matt
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Mara
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Andi
Mellék: