Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Igaz történetek

Angyalszem meggyőzött, megváltozott az életem! [Igaz történet]

Hogyan válik valaki szkeptikusból az ezotériában hívő emberré? Egy csodás történet Angyalszem tollából.

Hadd mutatkozzam be. Én egy orvosnő vagyok, aki eddig nem hitt az ezotériában. Aztán jött a sors, ami beavatkozott, minden téren. Válás, munkahelyi kiközösítés, ellehetetlenítés, pszichológusnál is jártam. Ő nem segített, de megnyugtató volt a tudat, hogy tettem valamit magamért, fizettem is érte. Na, és a sok antidepresszánsért.

Ekkor egy férfi ismerősöm, aki már kiegyensúlyozott, jó egzisztenciával rendelkezett, szólt, hogy van valaki, aki sokat segített neki, mert ő is ebben a helyzetben évődött, amikor felhívta az Ezo.tv-ben Angyalszemet, aki sínre tette az életét. Sikeres lett az üzleti életben, és azt is megtalálta, akivel az életét akár le is élheti. Zoli leírta nekem Angyalszem telefonszámát.

Hm… Egy ember, egy táltos, aki nem is ismer. Veszett már több is Mohácsnál, felhívom! Kicseng. „Angyalszem vagyok, miben tudnék én önnek segíteni?” Mindenben, gondoltam. Kellemes férfi tenor. Rázúdítottam az összes bajomat. Figyelmesen hallgatott, amikor a végére értem, annyit mondott, van megoldás. Átlátott az én káoszomon, kézen fogott virtuálisan, és elkezdett végig vezetni azon a labirintuson, amivel a barátok, akik leléptek, a pszichológus, akit fizettem, nem boldogult. Talán, mert felszínesek voltak. Nem akarták megismerni a probléma gyökerét, mert úgy gondolták, ragályos! Nehogy megfertőzze őket is az én személyes kálváriám. Megdöbbentett, ahogy megfogalmazta azokat a gondolatokat, amik már régóta ott kavarogtak a fejemben, de nem álltak össze egésszé. Azt rögtön megértettem, hogy nekem is együtt kell működnöm, nem a sült galambra szájtátva, meg a csodára várnom. Csak így tud meggyógyítani ez a „csoda” ember, ez a teomágus.
angyalszem, doktornő, igaz történet

Tőmondatokban beszélt, éreztem, nem a pénzemre hajt, nem az időt húzza. Tényleg a segítő szándék vezette, nem kufár lélek. Beszélt a rövidtávú életemről, és a messze távolaikról. Elmondta, hogy egy értékes ember vagyok. Azt gondoltam, áh, túlértékel. Az idő előrehaladtával a sors minden szavát beigazolta. Azokat is, amikre azt is mondtam neki, ez hiú ábránd, túldimenzionálás. Még hogy fejek hullanak a porba, vezető pozícióban! Meg történt. Felülemelkedtem a vélt, valós sérelmeimen, „átugrottam” az árnyékomat, s szinte kívülállóként kezdtem figyelni az életemet. Néha azon drukkoltam, hátha nem lesz igaza ennek az Angyalszemnek. De csalódnom kellett. A hosszú távú előrejelzései is megállták az idő próbáját, beigazolódtak. Lépésről lépésre kezdtem kikerülni a gödörből. Angyalszem legelső javaslatára hallgatva, hogy „Hagyjam abba az ásást!”, nem mélyítettem tovább magam körül a gödröt.

Két év távlatából, meghívtak a TV-be előadást tartani a szakmámból, elismert tagja lettem, az életem újra a napos oldalra került át az árnyékos oldalról. Önmagamra találtam. Intellektuálisan, egzisztenciálisan. Angyalszem öntudatomra ébresztett. Nagyon szkeptikus voltam eddig. De a karmám megtanított hinni. Örülök, hogy van egy ilyen szolgáltatás, mint az Ezo.tv, és magyar táltosok, mint Angyalszem!

Egy jó és megbízható jós és tanácsadó utat mutat és fényt ad a legsötétebb alagútban is, még ha az számodra végtelennek is tűnik. Az egyik legrégebbi és legismertebb jós-tanácsadó közösségként büszkék vagyunk eddig elért eredményeinkre, melyeket ügyfeleink visszajelzései és velünk megosztott igaz történetei igazolnak.

Amennyiben te is szkeptikus és bizonytalan vagy a jóslással kapcsolatban, olvasd el azokat az igaz történeteket, amelyeket az elmúlt évek során hívóinktól kaptunk, vagy válaszd ki a számodra legszimpatikusabb jóst, és győződj meg képességeiről te magad is!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Erika
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Benedek
Mellék:
 
Horusz
Mellék:
 
Mara
Mellék:
 
Abrilla
Mellék: