Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sztárhoroszkóp

Beszélgetés Halász Judittal

Minden változik, de a dal ugyanaz marad

Egykori legendás vígszínházbeli kollégái, Sulyok Mária és Bulla Elma babonaságaiba is beavatott. Frissen megjelent lemeze kapcsán szó esett az emberi kapcsolatokat és a lelket építő dalairól, a közönségéről és az unokáiról.

– A Kép a tükörben című lemeze – később nem engedélyezett – borítóját eredetileg úgy tervezte meg Szyksznian Wanda grafikus, hogy az ön arcának egyik felét eltakarta a hosszú haja, míg a másikat beborították a dalai szereplői, például a Csudálatos Mary és Bóbita. Ma mit rajzolna az életéről szóló, képzeletbeli lemeze borítójára? Milyen képet mutat a tükör?

Minden nap mást. Bajor Gizi története máig szájról szájra jár a színházakban. Amikor elkezdtek nőni a ráncai, a szarkalábai – nem volt túlzottan sok belőlük, hiszen fiatalon, ötvenévesen meghalt –, belenézett a tükörbe és próbálta kisimítani az arcát. „Gizi, ha zavar, miért nem csináltatod meg?” – kérdezték tőle a kollégák. Mire azt felelte: „Én is gondolkodtam rajta, de tudjátok, mennyi munka van abban, hogy ilyen lett?” Úgy tartják, negyvenéves kor felett az ember már felelős az arcáért. Amit addig megéltünk, megszereztünk magunknak – a jellemünk, a tulajdonságaink is – mind-mind rajta vannak az arcunkon.

– Elégedett ember néz vissza önre a tükörből?

Úgy hiszem, soha nem lehetünk elégedettek önmagunkkal. Mert az egyfajta befejezettséget jelentene, én pedig sem magamat, sem a dolgomat nem gondolom befejezettnek. Mérleg vagyok, inkább a kiegyensúlyozottságra törekszem, zavar a rendetlenség magam körül. Nem szeretek veszekedni, vitatkozni is csak akkor, ha feltétlenül muszáj, kifejezetten kerülöm a konfliktusokat. Úgy vélem, könnyű velem kijönni. Igaz, elég rosszul élem meg a változásokat, különösen, ha azok váratlanul, és a megkérdezésem nélkül történnek. Egy életen keresztül próbáljuk megismerni önmagunkat, megfejteni, fejleszteni a személyiségünket, ami a mi színészi mesterségünkhöz különösen hozzátartozik. Figyeljük a környezetünket, a körülöttünk lévő embereket, és nyilván akkor jó, ha közben oda is figyelünk rájuk. Az egymásra való figyelés az élet, a világ egyik legfontosabb motívuma.

– Negyvenhat év a pályán – ebből negyvenöt a Vígszínház kötelékében –, több mint negyven mozifilmben való szereplés, több millió eladott gyerekeknek szóló lemez, számos koncert és szakmai elismerés. Számokban ki sem fejezhetően gazdag az eddigi életútja. Szokott számvetést készíteni?

Egyszer megirigyeltem egy japán nőt, egyik Budapesten élő kedves ismerősünket. Az ötvenedik születésnapján felhívtuk, szerettük volna felköszönteni, találkozni vele. Ő pedig azt kérte, halasszuk el két héttel későbbre, mert a kerek évforduló kapcsán számvetést készít, átgondolja az addigi életét, és azt is, hogyan legyen tovább. Irigylésre méltó helyzet, állapítottam meg magamban. Nekem ugyanis eddig még soha nem volt két hetem arra, hogy csendben leüljek és számot vessek a már eltelt, illetve a még hátralévő éveimmel... Azt mondják, nincsenek véletlenek, én mégis úgy érzem, az egész életemet befolyásolták olyan dolgok, történések, amelyekre nem számítottam. Ilyen volt például a súlyos balesetem vagy a betegségem. Bevallom, az első unokám fogantatásának híre is váratlanul ért. Utóbbi természetesen pozitív váratlanság volt, a legjobb hír, amit akkoriban kaphattam. De az is véletlen volt, hogy a lovaglásnál kötöttem ki. Az engem féltő szüleim nem szerették volna, ha veszélyes sportot űzök, városi emberek lévén úgy ítélték meg, a lovaglás nem az, és engedélyezték.

Olvassa tovább az EZO Élet Magazin októberi számában! Kapható az újságosoknál!


Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Miriam
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Erika
Mellék:
 
Perzsi
Mellék:
 
Benedek
Mellék: