Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sztárhoroszkóp

Kecskés Karina – Nincsenek véletlenek

„Ma már tudom, hogy semmi sem történt véletlenül. Olyan dolgokkal szerettem volna foglalkozni, amelyekben lelkileg is fejlődhetek, és én adhatok másoknak. Nekem ez megadatott.”

Kecskés Karina az Új Színház fiatal színésznője, akivel számos filmben (Presszó, Üvegtigris, Üvegtigris 2., Libiomfi, Casting minden) találkozhattunk már, egy gyermek édesanyja, jelenleg a második babáját várja. Többek között karrierjéről mesélt olvasóinknak, illetve megosztotta velünk gondolatait arról, mit tart a legfontosabbnak az életben.

Volt valamilyen meghatározó ezoterikus élmény az életedben?

A legelemibb spirituális élményem a gyermekem születése volt. Persze már jóval előtte elkezdtem keresni az életem szellemi útját, de amit addig kerestem, csak ekkor találtam meg. Én is újjászülettem, minden teljesen megváltozott. Elindultam az úton. Ennek így kellett lennie. Rájöttem, hogy nincsenek véletlenek. Amikor az ember rátér végre a maga szellemi útjára, áldozatokat kell hoznia. Ez pedig mindig az anyagi világra vonatkozik, ami alatt nem csak a havi fizetésemet értem, hanem a társadalmi és környezeti elvárásokat is. Az én áldozatom sem volt hiábavaló. Megszűnt az egzisztenciám, az anyagi biztonságom, de a lelkem nyugalma helyreállt, a gyermekem születése teljes mértékben helyre tette.

Gondoltál arra, amikor fiatalon már ismert, keresett, sokat foglalkoztatott színésznő voltál, hogy nem a karrieredben találod majd meg a boldogságot?

Nem voltam jól abban az időben, nem voltam a helyemen. Azt éreztem, hogy nem stimmelnek körülöttem a dolgok. Hiába dolgoztam sokat, hiába voltam fiatalon keresett színésznő – filmek, színház, szinkron, jött egyik a másik után – azt éreztem, hogy a feladataim közül sok nem adja meg azt a lelki mélységet, amitől kiteljesedhetnék. A mai napig azt gondolom, hogy kevés a minőségi munka. Talán ha tízévente megadatik az ember életében egy olyan, amivel ki tud szakadni a mókuskerékből, ami felemeli őt, akkor már szerencsésnek mondhatja magát.

Én elképesztően szerencsésnek mondhatom magam, amiért megszületett a gyermekem, aztán pedig jött a Baltazár Színház, ahol száz százalékosan „önazonos” lehetek. Visszataláltam a saját középpontomba.

Hogyan értékeled a világot, amióta mások által sérültnek mondott emberekkel dolgozol?

Azok a „mások” nem érdekelnek. Az érdekel, hogy én mit tartok helyesnek, milyen értékeket tartok fontosnak. A Baltazár Színházban tiszta szívű, ártatlan, gyermeki lélekkel bíró, a test, szellem és a lélek harmóniájában létező emberekre leltem. Ők azok, akik engem érdekelnek. Tőlük szeretnék tanulni. És lehet is, hiszen nap mint nap megmutatják nekem, hogy nagyon kevés kell ahhoz, hogy az ember egységben legyen önmagával.

Mészáros Márta rendezésében egy csodálatos előadás, a Cabiria éjszakái részese lehettem tavaly a Karinthy Színházban. Számomra ez is egy spirituális utazás volt. Ez a világirodalom egyik legfantasztikusabb mesés története – egy lányról, aki nem hagyja, hogy a rossz, a gonosz legyűrje, hanem újra és újra talpra áll. Mindig vannak és lesznek naiv, szeretetre vágyó, kiszolgáltatott emberek, akik mégis képesek egymást felvidítani, és minden kudarc, csalódás ellenére nem adják fel sosem. Ez is egy olyan felemelő, tízévente egyszer kapott, „sorsazonos” szerep volt, mint amiről beszéltem. Ráadásul a lehető legtökéletesebb pillanatban kaptam meg, épp amikor egy olyan életszakaszba léptem, hogy pont a szívem közepébe talált.


Olvasol ezoterikus irodalmat?

Az asztrológia egyre jobban foglalkoztat. Főként Jungot olvasok most, és meséket. Egy fantasztikus nőtől, Boldizsár Ildikótól – aki meseterápiával foglalkozik – tanultam, hogy a mesék, elsősorban a népmesék visszaviszik az embert a teljességet adó ősi tudáshoz. Az anyag, a szellem és a lélek harmóniájára gondolok. Régen az emberek birtokában voltak ennek a kulcsnak. Ma nagyon nehéz ezt megtalálni. A legnehezebb feladat, hogy a saját középpontodban legyél. Ne lent, ne fönt. Pont középen. Tudd az arányokat! A mesehősök tudják ezt, ezért tudnak segíteni. A mesék, a mítoszok évszázadokon, évezredeken keresztül a felnőtteknek szóltak. Őket gyógyították, a felnőtteket emelték vissza Isten tenyerére.

Újra babát vársz. Más ez, mint az eső terhességed?

Más, nagyon izgalmas, hisz eddig csak egy gyerekem volt… Minden gyerek katalizátor arra, hogy önmagamat nagyon gyorsan gatyába rázzam, hiszen az én testem által akar egy új élet, új szellemiség világra jönni. Felfoghatatlan mértékű ajándék és hatalmas feladat egyszerre. Olyan misztikus csoda, amihez nem lehet eléggé fölérni.

Szeretnem kell önmagamat, meg kell találnom a helyemet a világban ahhoz, hogy ezt a gyereket is útjára tudjam indítani. Az a legcsodálatosabb, legizgalmasabb benne, hogy nekem kell majd megadni a gyerekemnek a kulcsot saját magához. Ahhoz, hogy rátaláljon a saját sorsára, személyiségére, arra, ki ő valójában.

Álmodtál valaha karrierről, családról?

Tinédzser koromban a barátnőimmel sokat beszéltünk erről. Teljesen magától értetődő és természetes volt, hogy nekem is lesz családom, munkám, gyerekeim, ebben kamaszként senki nem kételkedik. Aztán elindul az élet rögös útján, és rájön, hogy ez nem is annyira egyszerű dolog. Ahogy a mesékben sem egyszerű, meg kell küzdenünk a királyunkért, a királynőnkért, a koronánkért, a tudásunkért, meg kell harcolnunk a sárkányunkkal, óriások vagy éppen tündérek segítségét kell kérnünk, meg kell találnunk a saját mesénkben a kivezető utat.

Mi a te feladatod az életben?

Kiteljesíteni a sorsomat. Keresni az igazságomat, nehézségek árán is. Megtalálni a harmóniát az életben, a saját boldogságomat. Ez mindig változik, hiszen az ember fejlődik, és mindig máshova tevődik át a hangsúly.

Vannak nehézségek?

Persze. Ez a csodálatos benne, ha nem lennének, akkor boldogság sem lenne.

Te hogyan leszel úrrá rajtuk?

Többféle módszerem van erre. Az egyik a jóga, a légzésgyakorlatok, a test kontrollálása. Erőt nyerek belőle, nyugalom áraszt el. A másik a mesék és a tanulás. A mesék szimbólumrendszere segít megtalálni a saját kulcsodat az emberi élethez, megmutatja a kivezető utat. Nekem ez most nagyon nagy segítséget jelent. Nagyon fontos számomra a tudás, a tanulásban soha nem szabad megállni. Ahova a szellemével elér az ember, azt vissza kell tudnia hozni a földre, az anyagba, tettekké kell változtatnia. Csak a cselekvés tudja kimozdítani a tudatunkat. Nem szabad renyhének lenni.

Az ember eredendően jó. Amikor a világra jövünk, ártatlanok vagyunk. Ezt a jót, tisztaságot, ártatlanságot kell mindig keresni. Akkor is, amikor borús fellegek szállnak felettünk, vihar tombol, és úgy érezzük, megnyílik a talpunk alatt a föld, és lekerülünk a mélybe, az alvilágba. Keresni kell a jót, a fényt, a csillagszemünket magunkban!


Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Kincső
Mellék:
 
Izzi
Mellék:
 
Horusz
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Matt
Mellék:
 
Andi
Mellék: