Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Könyvajánló - Ahogy a dolgok vannak

Nyugaton a helyzet változatlan – azaz kényelmesen, de mégis gyorsan igyekszünk a magunkévá tenni minden olyan szellemi irányzatot, filozófiát, amely „normális” esetben évtizedeket vesz igénybe. Láma Ole Nydahl munkássága is ennek jegyében telik – igen eredményesen.

Nydahl megosztó személyiség: a buddhizmus iránt érdeklődők egy része úgy imádja, akár az „igazi” lámát, a Dalait, mások pedig kétkedéssel és fenntartással fogadják előadásait. Az idén a 71. életévét betöltött mester rendszeresen tart előadásokat és beavatásokat. Stílusa, karizmája majd’ mindenkit magával ragad, aki hallja, látja. Éppen ezért, a mindent elsöprő karizmáért – és természetesen született elhivatottságáért – választotta annak idején az azóta elhunyt 16. Gyalwa Karmapa első nyugati tanítványának. Nydahl vállaltan „marketing láma”, akinek hivatása a buddhizmus nyugati elterjesztése. Sűrű balhékkal terhelt ifjúkora és hajdani zűrös magánélete, illetve az ezekkel való leszámolás teszi igazán hitelessé.

Könyveiben rendszeresen foglalkozik a buddhizmus alapvető kérdéseivel. Az Ahogy a dolgok vannak is remek útmutató a buddhizmussal most ismerkedőknek, de haladóknak is tanulságos olvasmány. Közvetlen és sallangmentes stílusa hamar magával ragadja az olvasót. A meditációról, mint a megvilágosodás leghatékonyabb módszeréről rántja le a valójában nem is létező leplet.

A buddhizmus felkent tanítója egyenes ember, így őszintén és mellébeszélés nélkül tereli a Gyémánt Útra az olvasót. Mentális pofonoktól hemzsegő könyv az Ahogy…, amelyből azonban csak győztesen kerülhetünk ki: ha eddig haboztunk, melyik utat válasszuk, akkor most a kételyek eltűnnek. Vagy magával ragad bennünket a Gyémánt Út szépsége és nemes egyszerűsége vagy gondolkodás nélkül más utat keresünk magunknak. Tiszta sor.

Nydahl hazánkba – Becskére – június 26-án érkezik legközelebb. Emellett a december 8-ai dátumot is bevéshetjük naptárunkba, amikor „szokásos” évi előadását és beavatását tartja Budapesten. Ha elhatároztuk, hogy részt veszünk az előadáson, készüljünk fel: egyszerre lesz katartikus és ijesztő. Nydahl igazi „karma-terminátor”: mindig visszatér és az övé az utolsó szó.

(Jaffa Kiadó, 2010)


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Oláh Mária
Mellék:
 
Andrea Morni
Mellék:
 
Andi
Mellék:
 
Berill
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Szilvia
Mellék: