Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sorselemzés és életút

Karrierváltás olvasható ki Orbán tenyeréből

Igazi sikerek előtt áll, bár 2014-től más poszton játszik – mondta az ismert tenyérelemző, Neo egy tenyeret vizsgálva. A jós nem tudta, hogy az általa vizsgált fotó Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a kezét ábrázolja.

Bár a kommunikációs tanácsadók óva intik a politikusokat, hogy tenyerüket mutassák a nagyközönség felé, mert egyfelől megadást jelenthet, másfelől tehetetlenségre, tanácstalanságra utalhat. Ugyanakkor, ha csak az egyik kéz emelkedik magasba, ahogy az az Orbán Viktorról készült fotón is látható, az őszinteségre utal – a testbeszédszakértők szerint. Neo, az EZO TV és a Bors tenyérelemző mesterjósa azonban nyitott könyvként olvasott hazánk miniszterelnökének tenyeréből úgy, hogy nem tudta, kinek a kezét is ábrázolja a fénykép.

 – A képen látható tenyér tulajdonosa viszonylag hamar önállósult. Főként nagyravágyása ösztönzi, logikus döntések alapján cselekszik. Gyors észjárású, célratörő, amikor emberekkel foglalkozik, megmutatkozik oktatói vénája. Vizuális típus, mégis a zenében és a művészetekben képes leginkább feloldódni. A stresszt relaxációval és meditációval kezeli. Döntéseihez felelősségteljes szakemberek véleményére támaszkodik, ugyanakkor minőségi pihenés és feltöltődés nélkül hajlamos rosszul határozni – mondja Neo.

 – Határozott, ugyanakkor belső feszültségeit kiválóan palástolja. Igazi sikerekre és jólétre életútja második felében számíthat. 2014 fordulópont lesz az életében, új karrier vár rá, amivel gazdasági fellendülése tovább folytatódik – összegez Orbán jövőjéről a tenyérelemző, aki szerint a kéz gazdája vitaminnal ellátott, ám gyomorérzékeny, és terheltek a derék-, illetve a nyaki csigolyái.

 Így beszélnek a kézjegyek

Az ujjak alatti dombocskák vitaminellátottságról árulkodnak. A várhatóan 90 év körüli kort megélő alany életvonala közel félúton megszakad, de aztán folytatódik tovább. Ez jelzi a karriert is, a mélysége határozottságot, erőteljességet mutat. Két Salamon-gyűrűje is van, ami sok stresszt jelez. Hosszú szívvonala együttérzésről, jószívűségről árulkodik. Fejvonala, amely sokaknál csak a tenyér közepéig ér, kifejezetten hosszú, ez intelligens emberre utal.

Ezt elemezte ki a szakember a miniszterelnök fotójából

Pozitív tulajdonságok:

* önzetlen

* felelősségtudatos

* egészséges célokat hajt

* tisztában van saját képességeivel, és ezzel meg is próbál élni

* beteges hajlamoktól és lelki sérülésektől mentes

Negatív tulajdonságok:

* szomjazza az elismerést

* hajlamos túlvállalni önmagát

* minőségi pihenés nélkül hibás döntéseket hoz

* nincsenek mindig összhangban a megérzései és a megértései

* esetenként visszaél a képességeivel

Balajti Péter

Forrás: borsonline.hu

Kérjen Ön is életút-elemzést Neótól! Kattintson ide!

Kapcsolódó tenyérjóslás cikkeink


Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.

Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.

Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Theresa
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Benedek
Mellék:
 
Horusz
Mellék:
 
Mara
Mellék:
 
Abrilla
Mellék: