Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

A csillagokon túlról érkezett

Ha egy kisgyerek más, mint a többi, és emiatt a szülei nehezen tudják kezelni, jobb esetben tanácstalanul, végső soron akár elutasítással állnak a problémához.

Az utóbbi 20 évben előtérbe került a hiperaktivitás jelensége, amely meglepően sok kisgyereket (és így a közvetlen környezetüket is) terhel. A probléma mögöttes tartalmát kutatók, akik túlléptek a klinikai tüneteken, a következő érdekes megállapítást tették: ők az úgynevezett indigó-gyerekek, akik azzal a feladattal érkeztek a földre, hogy a bennük levő bölcsesség segítségével elvezessék az emberiséget a radikális változásokig, amikre a túléléshez szüksége volna.

A hétköznapi szemlélő számára ők valóban nehéz esetnek tűnnek: nyugtalanítóan és kibírhatatlanul mások. Valóban hiperaktívaknak nevezhetők, hiszen ha valami nem köti le a figyelmüket, akkor képtelenek egy helyben nyugton megülni. Roppant kreatívak, a rutin, a monoton megoldások helyett új és más ötletek kivitelezésére törekszenek. Telve vannak önbizalommal, ami néha a nagyképűség határát súrolja, és az autoritást egyáltalán nem tisztelik. Csak az értelmükre lehet hatni, és még így is meg kell hagyni nekik a választás lehetőségét.

Ezeknek a különleges gyerekeknek az aurája indigókék, ezért nevezték el őket indigó-gyerekeknek. A liláskék szín a homlokcsakra színe, amely csakra a tisztánlátást, a látható világon túli dolgokba való bepillantás képességét erősíti. Sokat tapasztalt, öreg lelkek ők, akik közvetlen, néha tudatos kapcsolatban vannak a szellemvilággal. Egyesek szerint harcos temperamentumukat a küldetésük indokolja: úttörőként készítik fel a társadalmat a kristály-gyermekek érkezésére és tevékenységére.

A kristály-gyermekek a csillag-gyermekek újabb generációja. Ők a jövő reménységei. Az ezredfordulót követően születnek, kristálytiszta aurával, és azzal a feladattal, hogy jobb hellyé tegyék a világot. A harcos indigókhoz képest ők szelídek és nyugodtak, érzékeny lelkűek és sebezhetők. A koronacsakrában dominánsak, telve vannak szeretettel az embertársaik, sőt a természet minden élőlénye iránt.

Kifejezetten vonzódnak a kristályokhoz és a kövekhez, táplálkozásukban is a természet-közelit kívánják és fogyasztják szívesen. Jellemző rájuk, hogy későn kezdenek el beszélni, viszont családtagjaikkal telepatikusan, intuíció útján képesek kommunikálni. Vonzzák őket a művészetek, főleg a zene, a szépség és a misztikum. Hatalmas szemeik, a lélek mélyére hatoló pillantásuk szinte megbabonázza a környezetüket.

Az ő küldetésük az lenne, hogy a rossz úton haladó, pénz-központú létezésünkbe visszahozzák a valódi értéket: a szeretetet, és így a világot biztonságossá és boldoggá tegyék. Az indigó-gyerekek lebontják a múlt rendszereket és működési mintákat, a kristály-gyermekek pedig ezek helyén felépítik majd az új, magasabb szellemiségű társadalmi rendet.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Kincső
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Andi
Mellék:
 
Andras
Mellék: