Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

A lélek útja

Kik vagyunk, és hol voltunk, mielőtt „nem voltunk”? Tudjuk – vagy legalábbis feltételezzük –, hogy a test halandó, a lélek pedig – viszonylag – halhatatlan. De mit jelent itt az, hogy „viszonylag”? Olyan kérdések ezek, amelyek mindig is foglalkoztatták az embereket.

Habár két különböző dolognak tűnik a test és a lélek, életünk nagy részében összekapcsolódva hatnak egymásra, egyik a másik által fejlődik.

Kincső
hutel
rotel
sktel
 

A világ szintjei

A világegyetem fejlődése három szintre osztható. A legfelső, isteni szinten maga az egyetlen Isten működik, teremt és alkot. A középső szinten olyan lények találhatóak, akik egyszerre isteniek és emberiek. Léteztek már a világ megteremtése előtt is, valóságos isteni lénnyé válásukhoz azonban sok emberi szenvedésen kell még keresztülmenniük. A harmadik, legalsó szinten pedig a világi élőlények és az ásványok helyezkednek el.

Az élet akarata, a teremtésvágy valamennyi élőlényben jelen van, alacsonyabb rendűekben éppúgy, mint a felettük állókban. Ez dolgozik a növényekben, amikor hajtani kezdenek, az állatokban, amikor szaporodnak, hogy újrateremtsék önmagukat, és az emberekben is, amikor valamit létrehoznak – például építenek, írnak, zenét szereznek.

Az állat és az ember lelkének összevetése

Sokszor kérdezik, vajon lehetett-e valaki valamilyen állat az előző életében, illetve az állatok lelkei is újjászületnek-e? Nos, nem, ez nem lehetséges. Az alsóbb szinteken lévő teremtmények – ide értve az ásványokat, növényeket és állatokat – is rendelkeznek lelkiséggel, ezek azonban úgymond „csoportlelkek”.

Minden állatnak saját lelke van az élete során, ám ez halálakor beteljesedik, nem fejlődik tovább, hanem visszatér a csoportlelkek közé. A könnyebb megértés érdekében úgy szemléltethetnénk ezt, mintha egy vödör vízből sok-sok poharat töltenénk meg. Így a csoportlelkek is egyszerre, egy időben sokféle állat lelkét adhatják.

Az állatokkal szemben az ember lelke magasabb szinten foglal helyet, hisz’ képes „teremteni”, ha nem is a szó isteni értelmében. Ezért az emberi lélek kellő isteni erőt kap, ahhoz, hogy egyéniséggé, egóvá, azaz „énné” váljon. Egyformán részesül a földi és a mennyei erőkből, ám míg a földi (ásványi, növényi, állati) tulajdonságai keresztülmennek minden fokozaton, addig az isteni erő akadálytalanul áramlik belé.

Az ember egyénisége tehát már jóval a test megszületése előtt, a lélek születésének pillanatában kialakul, és nagyjából változatlan marad valamennyi életén keresztül. Hatnak rá a tapasztalások, a külső körülmények minden korban és életben, de az alapvető egyéni sajátosságok nem változnak az életek során. Legalábbis mindaddig nem, amíg a lélek el nem éri teljességét, és a tulajdonképpeni isteni magasságba nem emelkedik.

Összevetve tehát az emberi lelket az állatival, megállapíthatjuk, hogy fejlődésük iránya éppen ellentétes. Az állat felemelkedik a csoportlelkek közül, majd halálakor ismét leszáll azokhoz. Ezzel szemben az ember lelke az isteni szintről ereszkedik alá, fejlődésében egy idő után elér egy fordulópontot, és ismét visszaemelkedik az isteni szintre.


További érdekességekért látogass el Facebook oldalunkra is!


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Andrea Morni
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Benedek
Mellék:
 
Ivett
Mellék: