Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Az ima ereje

„Imádkozz értem!” – kérjük egy-egy nagy próbatétel előtt szeretteinket, vagy ígérjük ugyanezt másoknak számtalan esetben. De vajon tudjuk-e valójában, miben rejlik az ima ereje?

Sokan gondolják, hogy az ima hiábavaló időpocsékolás, és soha nem is vetemednének ilyesmire, azt viszont már csak kevesen tudják, hogy valójában imának tekinthető minden elsóhajtott kérés, kérdés, fohász, melyet sokszor csak úgy, a „semmihez” intézünk. Még az igazi ateisták száját is elhagyja olykor egy „jaj, Istenem!” vagy más kétségbeesett felkiáltás, ami imának is tekinthető. Kutatók pedig bebizonyították, hogy a célzottan, szervezetten mondott imának valóban gyógyító ereje van.

Egyedül vagy közösen?

Egy vizsgálat során két kontrollcsoportot állítottak fel. Az egyikbe olyan betegek tartoztak, akikért többen, meghatározott időközönként imádkoztak, a másikba pedig olyanok, akikért ilyen szervezett keretek között senki nem mondott imát. A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy előbb és tökéletesebben gyógyultak az imával támogatott betegek, mint a másik csoport tagjai. Bizonyítást nyert tehát, hogy érdemes imádkozni, a kérdés csupán annyi, hogy hogyan? Vajon miért erősebb sok ember közös imája, mint csupán egyetlen egyé?

Elvonatkoztatva a különböző vallási nézetektől, sőt akár magától Istentől is, annyit kijelenthetünk, hogy az ima energiákat szabadít fel és küld meghatározott célok felé. Márpedig több ember imája nyilván több energiának ad életet, vagyis nagyobb hatékonysággal bír, mint egy, a szobájába elvonult emberé.

Tudatosan imádkozni

Jézus szavai így szolnak: „ahol két ember összegyűlt az én nevemben, ott vagyok közöttük”. Nem fontos tehát városnyi tömegeket megmozgatnunk azért, hogy elérjük a célunkat. Ami ettől sokkal érzékenyebb kérdés, hogy tisztában vagyunk-e azzal, mikor helyes, jogos imádkozni valakiért. Esetleg nem csak önző érdekeinket helyezzük előtérbe, akár észrevétlenül is?

Ha például valaki egy súlyos betegért imádkozik, előbb arról kell meggyőződnie, vajon az illető is akarja-e a saját gyógyulását. Olykor rémülettel tölti el az itt maradót, ha valamelyik hozzátartozója elbúcsúzik a földi élettől, pedig nem kizárt, hogy ő már nem kívánja szenvedései meghosszabbítását, s örömmel lépne tovább. Az ima – bizonyított erejénél fogva – nem alkalmazható korlátok vagy előzetes megfontolás nélkül, ezért legyünk megfontoltak, amikor valakiért imát mondunk.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Izzi
Mellék:
 
Theresa
Mellék: