Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Az istenek kegyeltjei

A néphit úgy tartja, a művészek mind bolondok, a bolondok pedig haszontalanok. Ezoterikus szemszögből viszont az úgynevezett bolondok – épp ellenkezőleg – az égiek kegyeltjei.

A normálistól való eltérés megállapítása már önmagában is problematikus: mi a normális, mi a sztenderd, és mondjuk mennyi kilengés az, ami még „belefér”? Egyáltalán, mérhető ez egzakt módon, vagy csak magunkat ámítjuk vele?

A bolond fogalma valahogy a következőképpen írható le: az a bolond, aki nem felel meg a többségi magatartási normáknak, és/vagy szellemi képességei nem érik el az általánosan elfogadott szintet. Röviden: az átlagember mindenkit bolondnak tart, aki nála butább, vagy pedig deviáns módon viselkedik.

A spirituális világgal napi szinten kapcsolatban állók viszont úgy vélik, az alternatív gondolkodás inkább segítség, mint nyűg – még akkor is, ha az a többség számára negatív felhangokkal bír. Valójában az ún. bolondok is tisztán és érthetően látják a világot, mindössze arról van szó, hogy vagy egy párhuzamos dimenzió lakói, akik átkeveredtek hozzánk vagy a világról alkotott és megélt képük eltér a miénktől. Egyik eset se beteges, még akkor sem, ha annak is gondoljuk. Nem elképzelhetetlen, hogy az „igazság” náluk van, s a mi gondolataink, elképzeléseink hibásak.

A régi kínai bölcsesség szerint: nem tudjuk, hogy a pillangó álmodja-e a világot, vagy a világ álmodja a pillangót. Ez még akkor is igaz, ha az úgynevezett „normálisak” vannak többen, hiszen akadt már példa a történelemben arra, amikor egy kisebbség akarata érvényesült. Azoknak, akik hangokat hallanak, vagy mást látnak, mint mi, lehetséges, hogy bizonyos érzékszerveik más frekvencián dolgoznak, mint a mieink. A színeket sem lehet tökéletesen leírni, egyszerűen egymástól megtanuljuk azokat: mindannyian megegyezünk abban, hogy pl. a piros az piros, de senki nem tudja megmondani, valóban az-e a piros, amit mi annak gondolunk.

A másként gondolkodók tehát tekinthetők hajótörötteknek, de égi követeknek is. Mindkét esetben érdemes rájuk odafigyelni, hiszen tudjuk, hogy a zsenialitást és őrületet csak egy hajszál választja el egymástól.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Leila
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Nefer boszi
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Miriam
Mellék: