Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Kik azok az indigók?

Egyetlen szülőnek sem kell mondani, hogy a gyermeke különleges. Vannak azonban olyan kicsik (és kicsit nagyobbak), akik valóban erősen eltérnek az átlagtól. Képességeik miatt a többiek fölé emelkednek, az oktatási intézmények mégis hajlamosak „nehezen kezelhetőnek” nyilvánítani őket. Ők az indigógyerekek…

Az indigógyerekek jellemzően 1977 és 2010 között születtek. Nevüket erős, indigókékben ragyogó aurájukról kapták, ami eleve különleges képességeikre utaló jel. A környezet nem téved nagyot, amikor nehezen kezelhetőnek nevezi őket, hiszen valóban mások, mint a korábban született generációk gyermekei, másságuk azonban egyáltalán nem hiba.

Az indigók küldetése

Ezek a gyermekek nem öncélúan születtek a Földre. Már jóval fogantatásuk előtt „tudták” sorsfeladatukat, mely nem más, mint jobbá, élhetőbbé tenni a világot. Meg is mozgatnak idelent minden követ, hogy küldetésüket beteljesítsék, ez azonban nem feltétlenül tetszik az őket körülvevő embereknek. Hiszen a változás sosem könnyű, és együtt jár bizonyos kellemetlenségekkel. Mindezzel együtt megállapíthatjuk, hogy nemcsak nekünk „átlagembereknek” nehéz velük, de ők sem könnyen jutnak dűlőre velünk. Az indigógyerekeket a szó klasszikus értelmében véve nem lehet, de nem is kell nevelni. Ők ugyanis tudásukat magasabb szintekről hozzák magukkal, és már a születésük pillanatában rendelkeznek vele. Mivel azonban környezetük általában korlátozza őket feladatuk elvégzésében, rengeteg belső feszültséggel kell megküzdeniük életük során.

Indigó vagy viselkedészavaros?

Néhány tipikus jelből könnyen felismerhetjük, hogy viselkedészavaros vagy indigó személlyel állunk-e szembe.

Az indigók rendkívül erőteljes személyiségek, makacsok, akaratosak, elhatározásaikból akkor sem engednek, ha keményen meg kell harcolniuk értük. Legtöbbször otthonosan mozognak a művészetek világában, legyen szó akár festészetről, irodalomról, táncról vagy zenéről.

Ötleteik homlokegyenest mások, mint egy átlagember kitalációi. Mindent új, meghökkentő irányból közelítenek meg. Rendkívül bölcsek, már néhány éves korukban olyan tudás birtokában vannak, amelyről koruknál fogva még hallaniuk sem kellett volna. Az indigó óvodás a világ legtermészetesebb hangján beszél olyasmiről, ami a felnőttek világában sem egyszerű téma. Ez nem meglepő, hiszen az indigógyerekek élénken emlékeznek előző életeikre, és az azokból hozott ismeretekre.

Az indigógyerekek olykor az őrületbe kergetik szüleiket természetfeletti képességeikkel. Angyalokkal vagy más, láthatatlan lényekkel kommunikálnak. De egészen különleges kapcsolatot ápolnak a növény-és állatvilággal is, sőt sokszor a tárgyaikat is élőlényekként szeretik, és siratják, ha elveszítik őket.

Életükben nagy nehézséget jelent, hogy magányos típusok, talán meg nem értettségük miatt nem szeretnek elvegyülni kortársaik között, és ugyanezen oknál fogva gyakran küzdenek különféle függőséggel. Kapcsolataik ugyanakkor mélyek és tartósak, sohasem felületesek. Már kisgyermekkorban alvászavaraik lehetnek, például álmatlansággal vagy rémálmokkal küzdhetnek.

Egy indigógyermek szülőjének, nevelőjének lenni nagy felelősség, hiszen feladatunk ez esetben nem elsősorban a tanítás, nevelés, hanem megteremteni annak a lehetőségét, hogy az indigógyermek minél közelebb juthasson sorsfeladata beteljesítéséhez.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Mia
Mellék:
 
Miriam
Mellék:
 
Sibylla
Mellék:
 
Ilano
Mellék: