Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Kultikus helyek – Nazca-vonalak

Léteznek olyan helyek a földgolyón, amelyeket a helybéliek gyógyító vagy éppen mágikus tulajdonságokkal ruháznak fel. Ezek a kultikus helyszínek szinte minden kultúra és vallás monda- és mesevilágában fellelhetők. Ilyenek a perui Pampas de Jumana-fennsík ábrái, a Nazca-vonalak is.

A leginkább állatokat és mértani alakzatokat ábrázoló rajzok a földgolyó legnagyobb mesterséges alkotásainak számítanak. A megközelítőleg 520 négyzetkilométeren elterülő rajzok eredetére, rendeltetésére, céljára a mai napig nem találtak kielégítő magyarázatot a kutatók. A rejtély nem is maga a rajz, hanem annak megdöbbentően pontos kivitelezése.

A sivatagi talaj felső rétegét és a köveket leszedve feltárul az alatta található, valamivel világosabb kőzet. A felszedett köveket az így kialakult vonal mellé helyezték el. Az ábrák (habár helyenként más ábrákkal érintkeznek) egyetlen, önmagával sosem kereszteződő vonalból állnak.

Eredetüket a nazca indiánokhoz, illetve az inkákhoz kötik. Az isz. 1-8. század között itt virágzott Nazca-kultúra motívumai (például a kolibri) valószínűvé teszik, hogy e népcsoport tagjai készítették a rajzokat. Mások szerint csupán az állatalakzatokat készítették ők, és a geometriai formákat az inkáknak tulajdonítják. Bárhogy is volt, a kivitelezés mértani pontossága – a gyakran 8-9 km hosszúságú, nyílegyenes vonalak összesen 2-3 méternyit térnek el az egyenestől – a mai napig ámulatba ejtik a kutatókat.

Szemmagasságból az ábrák gyakorlatilag láthatatlanok (hiszen csak egy rövid szakasz belátható), a teljes ábra egyedül csak a levegőből válik kivehetővé. Ennek (és a „tökéletes” egyeneseknek) köszönhetően többen – például Maria Reiche német csillagász és matematikus – úgy vélik, a készítőknek ismerniük kellett a repülés tudományát. Ezt alátámasztandó Reiche rávilágít arra, hogy a feltárt nazca sírokban több olyan kerámiát találtak, amelyeken hőlégballonokra, illetve sárkányokra emlékeztető tárgyakat festettek. Néhány vonal végén pedig kör alakú égetőgödröket fedeztek fel, amelyek talán a hőlégballonok felszállóhelyei lehettek.

Helyi gyógyítók és javasemberek szerint a fennsíknak pozitív és rendkívül erős energetikai kisugárzása van. Eszerint a vonalak a föld (ezoterikus) erővonalaiként is felfoghatóak – habár ez nem magyarázza a szabályos alakzatok életre hívását. Mindezek mellett tartja magát a népszerű hiedelem is, miszerint a titokzatos vonalak nem emberi kéz, hanem a földönkívüliek alkotásai lehettek.

Noha maradéktalanul bizonyítani egyik magyarázatot sem tudták, az eredetileg 1920-ban feltárt vonalakat sokféleképpen értelmezték már. Zelkó Zoltán például állatitatónak tartja őket, mások zarándokutaknak gondolják, ám a legelfogadottabb magyarázat szerint, amely Dr. Paul Kosoktól származik, a Nazca-vonalak térképek, amelyek a nazcák, illetve az inkák fejlett csillagászati tudását bizonyítják, és valószínűleg a földművelésben volt valamiképp a segítségükre.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Theresa
Mellék:
 
Kincső
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Izzi
Mellék: