Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Szent Miklós legendája

Szinte az egész december az ünneplésről szól. Hatodikán érkezik a Mikulás, majd pár hét múlva itt a karácsony és a szilveszter.

Persze vannak országok, ahol a Mikulás és a karácsony szinte egybeolvad, így fordulhat elő, hogy a kéményen át közlekedő, pocakos, nagyszakállú öregúr hozza az ajándékokat, akit mellesleg az ötvenes években az Coca-Cola-cég marketingesei öltöztettek piros ruhába. Szent Miklós legendája azonban még így sem veszett a feledés homályába. Vagy mégis?

Szent Miklós püspök, aki 350 körül élt, azon kevés szentek közé tartozik, akiknek életéről vajmi keveset tudunk. Legalábbis, ami a hitelesnek mondható és bizonyítható dolgokat illeti. Talán éppen ennek köszönhető, hogy nevének fennmaradását annál több legendának köszönhetjük. Bár az egyház a püspököt szentté avatta, hivatalosan nem emlékszik meg jócselekedeteiről.

Segíteni másokon

Szent Miklós Krisztus után 245-ben született a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában, a mai török riviéra tzerületén. Gazdag szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, azonban hamar árvaságra jutott. Szüleitől örökölt vagyonával Patara érsekéhez költözött, aki édesapja testvére volt. Gyermekéveit a kolostorban töltötte, ott fejezte be tanulmányait is, majd a papi hivatást választotta. Életében mindig egyetlen cél vezérelte, ez pedig az volt, hogy segítsen másokon. Azon kevesek közé tartozott, akik egyáltalán nem sajnálták vagyonukat a szegényebbektől. Azok, akiken segített, állítólag imáikba foglalták, és naponta hálát adtak az Úrnak, hogy elküldte hozzájuk Miklóst. A jócselekedeteknek gyorsan híre ment, és amikor 270-ben, egy Jeruzsálembe tett zarándoklat alkalmával a kisportolt testű, száznyolcvan centiméter magas fiatalember a tengerbe vetette magát, hogy segítsen a bajba jutott tengerészeken, az emberek már életében szentté avatták. A jóságos Mikulás tehát nem csak a gyerekek kedvence, hanem egyben a tengerészek védőszentje (Magyarországon a pálinkafőzőké is!).

A kalandos zarándokút azonban ezzel nem ért véget, hazafelé tartva Jeruzsálemből Miklós betért Myra városába. Mivel a püspöki kar akkoriban egyáltalán nem egyezett, az egyik főpap látomását követően abban maradtak, hogy az lesz a következő püspök, aki felszentelt papként elsőként lépi át a város kapujának küszöbét. Miklós ötvenkét éven át volt a város püspöke.

342. december 6-án halt meg, lelkét angyalok vitték végső nyughelyére, ahol állítólag egy tiszta vizű forrás ered.

Folytatás az EZO Élet Magazin 10. számában!


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Kincső
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Andrea Morni
Mellék:
 
Horusz
Mellék:
 
Izzi
Mellék:
 
Szilvia
Mellék: