Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Vallás és világrend

A világrendek szinte kivétel nélkül vertikálisan tagolják az univerzumot. Ebből a szempontból minden vallás egyforma, hiszen az összes feltételezi az alá-fölérendeltségi viszonyt az ember és a Teremtő, a Legfelsőbb hatalom között. Másrészt lényegében minden vallás ugyanarra tanít: az erkölcsös, azaz az Isten törvényei szerint való életre, illetve a világegyetem szabályainak betartására és betartatására.

„Isten a saját képmására teremtette az embert” – írja a Biblia, ám meglehet az is, hogy épp fordítva történt. A lényegen ez mitsem változtat: viszonyunk a felsőbb erőkhöz a legtöbbször – az ő javukra – egyoldalú. A görög mondavilágban találhatunk ugyen ellenpéldákat erre, végeredményben azonban az emberek ott is félték isteneiket, mégha olykor pimaszul is kommunikáltak velük.

Az univerzális szabályok betartása, betartatása talán még a vertikális alárendeltségnél is jobban összeköti a világ vallásait. A Tízparancsolattól kezdve a Mennyei próféciákon át a különféle beavatási szertartásokig mind egyetlen célt szolgál. A – jó értelemben vett – korlátok felállítását, az egyetemes értékek átadását, valamint az univerzális status quo fenntartását.

„Ép testben ép lélek” – vallották a görögök. Ennek analógiájára egy rendezett világképben rendezett energiák uralkodnak. Az esetleges elhajlások, a szabályok kisebb-nagyobb áthágása pedig a rendszer önfenntartását és folyamatos vérfrissülését hivatottak szolgálni.

Az univerzum – akárcsak a Föld, melyen élünk – kiegyensúlyozott rendszer, a benne fellépő erők folyamatosan és végeláthatatlanul kiegyenlítik egymást. Törékeny, ám egyúttal örök és csaknem sebezhetetlen rendszer – mindannyiunk legnagyobb örömére.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Oláh Mária
Mellék:
 
Andrea Morni
Mellék:
 
Andi
Mellék:
 
Berill
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Szilvia
Mellék: