Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Számmisztika

Októberi numeroszkóp Berilltől

Az októbert régen a magvetés havának is hívták. A mai időkben ennek jelentése átvitt értelemben, hogy érdemes újba kezdeni minél előbb, de lehetőleg három héten belül. Ennek jelentősége van.

Ha a múlt hónapban sikerült a problémás területeken lezárást alkalmazni, akkor lesz helye az új dolgoknak. Érintheti ez a munkát, pénzügyeket, kapcsolatrendszert. Természetesen az egészségünk megóvása miatt akár életmódváltás is javasolt, könnyebben fog most menni. Új gyógymódok bevetése is hatásos.

A lényeg, hogy bármi újítást teszünk, annak ki kell várni az eredményét és következetesen, akár rutinszerűen kell vele foglalkozni. Ez az időszak a türelem gyakorlását is bevonzza.

Haladjunk az új felé

Az érzelmek párkapcsolat területén a meglévő kapcsolatok frissítésével, megújításával, „felrázásával" tudjuk a legjobbat kihozni a kapcsolatból és még inkább működővé tenni azt.
Vissza kell hozni a kezdeteket, emlékezni a régi ismerkedési időszakra a társunkkal és minél több közös élménnyel szebbé tenni a hétköznapokat. Akkor is, ha sok a tennivaló, nem szabad az időhiány miatt kifogásokat keresni. Ha ezeket megtesszük, lesz eredménye.
Aki egyedülálló, társtalan, azok közül sokakban most még élénkebb lesz az új társ iránti vágy. Az érzelmek bolygója most erre fokozottan inspirál. De csak aktív cselekvéssel, tudatosan sikerülhet új párkapcsolatot találni. Tenni kell érte, kimozdulni, társaságba, rendezvényekre járni. A személyes kontakt nagyon fontos, sokkal nagyobb az esély. Ne a társkereső oldalakon próbálkozzanak a párra vágyók.

Munka és pénzügyek területén jó hír azoknak, akik váltanának új munkára, hogy most könnyebben és hamarabb sikerülhet. Aki régóta keres munkát, legalább fél éve azoknak már nem kell sokáig várni. Mindenképpen használjuk a választékos kommunikációt, a megnyerő fellépést az állásinterjúkon. Érdemes a meglévő munka mellé valamilyen egyéb bevételi forrást is keresni, hogy beindítsuk a jövő megalapozását anyagi téren. Befektetéseknek is nagyon kedvez most az időszak. A felsoroltak miatt sokak anyagi helyzete elkezd pozitívabbá válni, bár itt is a türelem kell és jó döntések. Mindenképp fontos egyensúlyban tartani a bevételeket és kiadásokat, de most fokozottabban. Veszteség csak akkor jöhet, ha nagyon hirtelen hozunk döntéseket a pénzügyekben. Ezért ettől óvakodni kell.

Az egészség területén törekedni kell a kiegyensúlyozott életmódra, amennyire lehet. Megfelelő táplálkozás, diéta, elegendő pihenés, aktívabb életmód most mind segít a betegség hajlamok megelőzésében és erősíti az immunrendszert. Már most érdemes a szervezetünket a téli hónapokra felkészíteni. A hölgyek főleg a női területre, kismedence szerveire ügyeljenek. Meghűlés, felfázás most könnyebben elkapható. A vírusos járvány betegségek, influenza makacsabb tünetekkel járhat az arra hajlamosaknál. Lassabb a gyógyulási idő is. A megfelelő gyógymódok, fűben-fában orvosság, sok meleg folyadék és a megfelelő ásványi anyagok, vitaminok bevitele mindenképpen jobb, ha természetes úton történik, mivel a szervezetünkbe nem kerül felesleges anyag.
 
A hónap kulcsszavai: bátorság, cselekvési energia, előrelátás, tettrekészség, társaságba járás, megújulás, türelem.

Ki kell zárni: kapkodás, elhamarkodott döntések, magány, nem megfelelő kommunikáció.

Sikereket ebben a hónapban sokan elérnek, mindenki élethelyzetétől és szintjétől függően. Higgyünk abban, hogy azt a területet támogatják most az égiek, amire igazán szükségünk van. Nem feltétlenül azt, amit szeretnénk. Ha ezt el tudjuk fogadni, igazán jó lesz a hónap zárása. Hagyni kell, hogy történjenek a dolgok velünk. Amivel erre rá lehet segíteni az az, hogy harmóniában vagyunk önmagunkkal és másokkal. A barátságos, megnyerő kisugárzás új ismeretségeket, barátságokat vonz be és kialakulhat egy-két nagyon gyümölcsöző kapcsolat, ami hosszú távra szól.
Sikeres októbert mindenkinek!

2017-ben havi numeroszkóppal, előrejelzéssel segítek a kedves olvasóknak. Ezek általánosan írják le a hatásokat. Személyre szabottan továbbra is igénybevehető a segítségem a pontos születési dátum ismeretében az ismert módokon. Így a konkrét események és a személyes hatások alapján hatékonyabban lehet segíteni.

Berill

A számmisztikai jóslatoknak alapját a számok univerzális nyelvezete képezi. Okkal terjedt el az a hiedelem, miszerint a matematikai számok az univerzumban kiemelt szerepet játszanak, ezáltal hivatottak az életünk fejlődését elősegíteni, személyiségünket és karmikus adottságainkat meghatározni. A számmisztika figyelembe veszi azt az elképzelést, hogy az ember egy spirituális lény, amely többször ölt testet azon célból, hogy egy magasabb tudatállapot irányába fejlődjön.

Ennek érdekében a számmisztikai jóslás feltárja az életedben meghatározó tendenciákat, az alapvető személyiségjegyeid, a tehetségeid és erősségeid egyaránt. A numerológiai elemzések segítnek meghatározni a legjobb lehetőségeket arra, hogy megváltoztasd az életed és annak minden területét. A születési dátum alapján numerológusaink azt is pontosan ki tudják számolni, hogy mennyire illetek össze a pároddal vagy a kiszemelteddel.

Kérd tapasztalt szakember segítségét. Egy képzett számmisztikus tanácsával könnyebben megértheted életutadat és életfeladatodat, vagy rátérhetsz a boldogság útjára.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 

Rólam mondták

Kedves Berill! Este beszéltunk,de sajnos megszakadt a telefonos kapcsolat. Köszönöm a biztatását! Kívánok további szép napot!
Zsuzsanna
2024. április 04.
Mellék: 345
HívjonNem elérhetőFoglalt
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Matt
Mellék:
 
Berill
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Leila
Mellék: