Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Szépség - Egészség

A testünk nem hazudik – II. rész

Mennyire olvasunk jól a többiek testbeszédéből? Értjük a rejtett üzeneteket, vagy épp ellenkezőleg: fogalmunk sincs arról, mit üzen a másik? Virtuális körutazásunk során most tetőtől-talpig körbejárjuk testünket, és a tudatos testbeszéd mellett igyekszünk megfejteni testünk önkéntelen, „tudattalan” üzeneteit is.

Fülbemászó dallam; fülön csíp; vaj van a füle mögött – csak néhány példa a számtalan szólás közül, amely egyik legfontosabb érzékszervünket, a fület említi. A hallás mellett egy másik fontos szerepet is betölt: (belső) fülünk, illetve annak apró alkotórészei felelősek ugyanis az egyensúlyért és az egyensúlyozás képességéért.

Az ezoterikus magyarázatok szerint a nagyothallás, de akár egy fülgyulladás is (mintegy pszichoszomatikus módon) a szándékos elbújásból, a dolgok meg nem hallásából ered. Egónk ilyenkor magába temetkezik, a fejünket strucc módjára a homokba dugjuk, ám testünk az eredendő egyensúly helyreállítására figyelmeztet azzal, hogy átmenetileg elveszi tőlünk, vagy épp csökkenti a hallás képességét. Makarenkói pofont kapunk szervezetünktől: ha nem tetszik, amit hallasz, és nem akarod meghallani, akkor ne is hallj egyáltalán! Testünk üzenete: szembe kell nézned a dolgokkal, meg kell hallanod a problémát ahelyett, hogy a szőnyeg alá söpörnéd.

Hallószerveink épségének megőrzése kiemelten fontos, hiszen – szélsőséges esetben – a siketség mellett akár komoly agyi megbetegedések is lehetnek egy ki nem kezelt fülgyulladás következményei. Érdemes tehát odafigyelni az azonnal és egyértelműen jelentkező figyelmeztető jelekre, mint például a fájó fül vagy a fülzúgás. Ha a házi praktikák (meleg só-borogatás, fokhagyma stb.) nem enyhítik a tűneteket, célszerű mihamarabb szakemberhez fordulnunk.

Kapcsolódó Cikkeink:

A testünk nem hazudik – bevezető

A testünk nem hazudik – I. rész

A testünk nem hazudik – III. rész


Az egészség és a szépség, a testi-lelki jólét azok közé a dolgok közé tartoznak, amelyeket mindannyian készpénznek veszünk mindaddig, amíg valami miatt azok veszélybe nem kerülnek. És még ilyenkor sem egyszerű felismerni a tényt, miszerint segítségre van szükségünk.

A lelki egyensúly megborulásával nem szabad viccelni! Tisztánlátó képességgel rendelkező jósaink útmutatásával felmérheted, hogy melyek azok a területek, amelyekre fokozottan ügyelned kell, illetve betekintést nyerhetsz azokba a tényezőkbe, amelyek hatással vannak egészségedre és jólétedre. Egy számodra megfelelő jós segítségével, újra elnyerheted a testi-lelki egyensúlyt!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Mia
Mellék:
 
Miriam
Mellék:
 
Ilano
Mellék: