Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sztárhoroszkóp

Marót Viki - „Nem tudtam, hogy ennyire lehet szeretni”

Gyerekkorában egyházi dalokat játszott gitáron és apácának készült. Azonban számára más volt megírva a sors könyvében: a Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar énekese, emblematikus alakja, és nem mellesleg boldog édesanya lett. Érdekli az ezotéria, a spirituális világ, amely egész eddigi életét átszőtte. Kisfiáról, az anyasága okozta változásairól, örömeiről és fájdalmairól, illetve a lélekvándorlásban való hitéről is mesélt.

– Mióta van jelen az életében az ezotéria?

Gyerekkorom óta. Érdekes kettősség: katolikus általános iskolába jártam, ahol sok egyéb mellett az ezotériát is távol tartották tőlünk, ugyanakkor az anyukám folyton jóshoz járt, ami rám is hatással volt. Középiskolásként már kártyát vetettem, ezoterikus könyveket olvastam. Sőt, akkoriban Kalo Jenőhöz jártam asztrológia tanfolyamra, ma is élvezettel olvasom az írásait lapjuk hasábjain. Szóval, nem csupán érdekelt, de szükségem is volt erre a világra, utólag tudom, hogy mennyi mindenben segített.

– Leginkább miben?

Például a szüleim válásának feldolgozásában. Mindössze tizenkét éves voltam akkor, a kamaszkor küszöbén pedig amúgy is érzékenyebb az ember. Szerettem volna, ha a szüleim együtt maradnak, arról ábrándoztam, hogy újra összehozom őket. De az ezotéria önmagam minél teljesebb megismeréséhez, „megfejtéséhez” is kiváló volt. Szintén tizenkét évesen lettem szemüveges, ma már tudom, nem akartam meglátni, észrevenni a problémákat. Az is nagy gondot jelentett számomra, hogy az édesanyámban nem titkoltan felmerült, egyáltalán vállaljon-e engem. Negyvenéves volt, amikor megszülettem – negyedszázada ez nem volt annyira szokványos és elfogadott, mint napjainkban –, ráadásul neki akkor már az első házasságából volt egy húszéves fia (a tragikusan korán elhunyt ismert énekes, Flipper Öcsi – a szerk.). Nehéz volt megemésztenem, hogy az anyukám nem feltétlenül akart, gyerekként azt hittem, akkor biztosan nem is szeret. A nála több mint egy évtizeddel fiatalabb apám viszont ragaszkodott hozzám, örült az érkezésemnek. Talán ebből a helyzetből is adódik, hogy folyton meg akartam felelni mindkettőjüknek. Képtelen voltam nemet mondani – azóta tanultam meg, amióta magam is anya vagyok. Nemcsak a jóval idősebb bátyám volt meghatározó, hanem az is, hogy szinte mindig felnőttek között voltam, az ő problémáikkal találkoztam, jobban megértettem őket, mint a saját korosztályomat.

– Milyennek látja önmagát?

Sokan vélik úgy, hogy rendkívül pozitív, kapcsolatokat könnyen teremtő ember vagyok. Ez azonban csak egy szintig igaz. Valójában meglehetősen zárkózott, elmélkedős, „rágódós” alkat vagyok. Például ragaszkodom ahhoz, hogy napi fél órát kizárólag magammal tölthessek. Erre egyébként mindenkinek szüksége van, csak kevesen vallják be. Szeretetéhes is vagyok, ha valakit megszeretek, tűzön-vízen át kiállok érte, mellette. A kitartás is jellemző tulajdonságom. Igyekszem előre megtervezni mindent, máig tanulom a spontaneitást. Nálunk olyan elő nem fordulhat, hogy azzal jön haza a férjem, pakoljak össze két fürdőruhát, utazunk! Persze örülnék a programnak, de azt mondanám, ne ma este induljunk, hanem inkább holnap.

– Milyen pályára készült gyerekkorában?

Általános iskolás koromban apáca akartam lenni. Azóta tudom, jó hogy nem lettem, mert így átélhetem az anyaság érzését. A pszichológia érdekelt még, ez a fogékonyságom a mai napig tart. Én vagyok az élő példa arra, hogy a gondolatnak teremtő, bevonzó ereje van. Emlékszem, általános iskolásként a lambériára véstem, hogy énekesnő leszek. Reménytelennek tűnt, mert az anyukám Öcsikére célozva kijelentette, egy bohóc bőven elég a családban. A bátyám azt javasolta, inkább rajzoljak, nincs tehetségem az énekléshez, amit persze féltésből hangoztatott. Az apukám pedig építészmérnöknek szánt, mivel ő is az. El is kezdtem az építőipari szakközépiskolát, de hamar rájöttem, hogy nem nekem való. Végül átmentem egy médiatagozatos középiskolába, ahol támogatták a tehetségeket, és rögtön be is neveztek egy Ki mit tud?-ra, amit megnyertem.

– Hogyan találkozott Novai Gáborral?

Őt „kaptam”, csecsemőkorom óta ismer. A Ki mit tud? után egyszer kellett egy zenei alap, és hozzá fordultam segítségért. Nova bácsinak feltűnt, hogy mindig a hatvanas, hetvenes évek zenéiből válogatok, a zene közös kiindulópont volt bennünk, jó alap az együttes munkára. Úgy éreztem, küldetésem, hogy a zene által összehozzam a generációkat.

– A zenekaruk évek óta sikeres, októberben került a boltokba a legújabb lemezük.

A Rock and roll és kész című korong annyiban más a korábbiaknál, hogy ezúttal – egy-két feldolgozást leszámítva – új dalok kerültek rá, régies hangszereléssel. Magam is úgy érzem, ideje volt már némileg változtatni. Az anyaságom is hatással volt a szakmai fejlődésemre. A hangom talán nem változott, bár Nova bácsi és a felesége kiforrottabbnak érzik. Az egykori tüllszoknyás tinilány helyett (amit egyébként imádtam) most már egy érettebb nő jelenik meg a színpadon.

– Asztrológushoz szokott járni?

Van asztrológus ismerősöm, nem járok hozzá rendszeresen, csak időnként, de ilyen programra bármikor kapható vagyok. Az utóbbi időben inkább felhívom az asztrológust, ha van kérdésem. Karolával találkoztam még a terhességem alatt, megjósolta, hogy nehéz szülésem lesz; valóban az volt. Rendszeresen nézem az Ezo.TV műsorait – például István nagyon szimpatikus nekem –, illetve olvasom a magazinjukat.

– Ha már említette a szülését: milyen anyuka Marót Viki?

Eleinte nem volt egyszerű, össze kellett szoknunk a kisbabámmal. Ádámka szerencsére nyugodt, jó kisfiú, boldogok vagyunk vele. 2010. december 9-én született, Nyilas, mint az apukája. Kos, Oroszlán és Skorpió gyereket nem szerettem volna, úgy tapasztaltam, nekem meglehetősen nehéz az ilyen jegyű emberekkel.

– Hisz a lélekvándorlásban?

Ezt különösen akkor éreztem, amikor a bátyám meghalt. Elolvastam Elisabeth Kübler-Ross A halál, mint ragyogó kezdet című könyvét. A szerző a haldoklás, a halál kutatásában járatos orvosnő, aki az utolsó napjaikat együtt töltötte a haldokló betegeivel, feljegyezte viselkedésüket és mondanivalójukat. Könyve üzenete, hogy a lélek nem hal meg. Ebben erősen hiszek. Az energia nem vész el, csak átalakul. Például a szülésem alatt azt éreztem, hogy a bátyám velem van, hogy gyakran megsimogat. Sajnálom, hogy nem sikerült az alkoholbetegségéből kigyógyulnia. Az volt a baj, hogy még önmagához sem volt őszinte, önmagával is elhitette, hogy ha akar, képes leszokni az italról. De sehogyan nem ment… Hiába volt mellette a család, a második felesége, Dia, egy-két barát. A szüleim válása mellett Öcsike halálát is a személyes kudarcomként éltem meg, nem tudom, miért. Ezek olyan lelki sebek, amelyeket talán soha nem fogok végérvényesen feldolgozni. Őcsi döntése volt, hogy elment. Előtte már egy hónapja kórházban feküdt, lélegeztetőgépre kapcsolták. Egyszer éppen akkor voltam bent nála, amikor pillanatnyilag jobban volt. „Öcsike, meg kell gyógyulnod!” – mondtam neki. Ő azonban szótlanul ingatta a fejét. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Ha valakit szeretünk, az nem múlik el. Vigaszt jelent, hogy legalább Öcsike hangja itt maradt velünk. Milyen a sors? Élete utolsó koncertjén együtt léptünk fel a Művészetek Palotájában, amikor ötéves volt a zenekarunk.

– Ugyan a bátyját elveszítette, viszont cserébe kapott egy húgot.

Öcsi húsz évvel volt idősebb nálam, a húgom, az édesapám második házasságából született Mirtill viszont huszonnéggyel fiatalabb. Örülök neki, nagyon szeretem. Amikor megszületett, éppen apukáméknál laktunk a férjemmel, sokat játszottam Mirtillel, valódi érzelmi kapocs alakult ki köztünk.

– Ki a legjobb tükre?

Az anyukám. Annak ellenére, hogy kamaszkoromban nem volt könnyű nekünk együtt. Mégis ő az én nagyon erős kontrollom. Örül, hogy jól alakult az életem. Egyébként Ádámka, a kisfiam is sok mindenre tanít, legfőképpen türelemre. Amióta ő van, az egóm megszűnt létezni. Azelőtt szinte minden este reszeltem, lakkoztam a körmömet, mára ezt is megtanultam elengedni; vannak ennél fontosabb dolgok. És egy jelentős felismeréssel is gazdagodtam: korábban nem tudtam, hogy ennyire lehet szeretni.


Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Leila
Mellék:
 
Erika
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Perzsi
Mellék:
 
Miriam
Mellék: