Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sztárhoroszkóp, Asztrológia és horoszkóp

Paul McCartney – Az Ikrek két oldala

Egyszerre nyíltszívű és szabad szellemű az 1942. június 18-án Liverpoolban született Paul McCartney. Saját bevallása szerint egész életére és zenei munkásságára nagy hatással volt, amikor tizennégy éves korában elveszítette édesanyját. Gyakorlatilag ez volt az a közös pont, ami John Lennonnal szövődött barátságát is megalapozta. Egyikük sem a racionalitás, sokkalta inkább az érzelmek embere volt.

Érzelmes Halak 

Ez a fajta érzelemdússág egyértelműen főként Halak aszcendensének köszönhető. Egész személyiségét átjárja e jegy, aminek egy-egy meghatározó jellemvonását másik két domináns zodiákusa csak felerősíti. Így a Halak aszcendensre jellemző állandóan váltakozó, végletek közt ingadozó lelkiállapot – egyik pillanatban vidám, a társaság középpontja, a másikban pedig visszahúzódó, szinte búskomor – Ikrek Napjegyének is sajátja. Halak aszcendensének is egyik fő jellemzője emellett – akárcsak Oroszlán Holdjának – az ellenállhatatlan belső kisugárzás és a szabadságvágy.

Energikus Oroszlán 

Az Oroszlánban álló Holddal születettekre jellemző, hogy rendkívül vonzóak, valamint alapvetően őszinték, jóindulatúak, nagylelkűek. Határtalan optimizmus, kreatív energia járja át őket. Bár az Oroszlán jellemzően nagyon pozitív személyiség, nem mindig közvetlenül és egyértelműen fejezi ki érzéseit. Ráadásul kedvessége és életszeretete könnyedén az ellentettjébe fordulhat át. Mivel érzelmi biztonságának alapja az elismerés, a másoktól kapott dicséret, ha ezek nem teljesülnek, ingerültté, hosszú távon pedig önkényeskedővé, „savanyúvá” válhat. Hasonlóan viselkedik, ha rákényszerítenek dolgokat vagy személyiségét háttérbe szorítják. Alapvetően kissé lusta, azonban ezt mindig legyőzi, ha egy célt a fejébe vesz. Ilyen esetekben nemhogy hajlandó dolgozni vagy tanulni, hanem emberfeletti energiákat képes mozgósítani. Mindig állja a szavát, és amit egyszer megígér, annak megvalósításáért valóban mindent meg is tesz. Szakmai életében ezért is lehet rendkívül sikeres, valamint azért, mert óriási kreatív energiákkal, emellett pedig remek vezetői és szervezőkészséggel bír. Ő az az ember, aki még akkor is talpon van, amikor mások már rég fáradtak. 

Változékony Ikrek 

Az Oroszlán energikusságát akár az Ikrek személyiségjegyei között is említhettük volna. Paul Napjegye ugyanis híresen mozgékony, gyors észjárású jegy. Rugalmas természetű, akinek a változatosság az egyik alapeleme. Néha határozatlan, és – akárcsak az Oroszlán – az Ikrekre is jellemző, hogy kudarcait nehezen éli meg. Így aztán hiába az optimizmus, ha „beletörik valamibe a bicskája” magába roskad. A jegy szimbóluma sem véletlenül egy ikerpár: az egyik pillanatban vidámságával ő a társaság középpontja, míg a következőben egy kis sötét zugban ücsörög gondolataiba mélyedve. Erről a holtpontról azonban mindig képes kizökkenteni kíváncsi természete.

Fotó: Profimédia


Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Andrea Morni
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Mara
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Ivett
Mellék: