Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Ördögűzés

Ha igaz, hogy Isten létezik, akkor léteznie kell az ördögnek is. Ha pedig létezik, akkor érthető, hogy a Vatikán miért nem engedheti meg magának, hogy élesen elhatárolódjon az ördögűzés témájától. Beau Flynn, A rítus című film producere immár második alkalommal nyúl a témához. A közelmúltban bemutatott filmet Budapesten forgatták Anthony Hopkins főszereplésével.

Beau Flynn producert valami miatt kifejezetten vonzza az ördögűzés témája. Saját bevallása szerint ez azért van, mert szentül hiszi, igenis létező problémával állunk szemben. A film, akárcsak az Ördögűzés Emily Rose üdvéért, ez alkalommal is megtörtént eseményen alapul. A forgatókönyv és a mű szinte párhuzamosan született, az alkotók a hitelesség kedvéért több hónapig nyomoztak a Vatikánban, olvasták a rendelkezésükre bocsátott anyagokat, interjúkat készítettek olyan papokkal, akiknek rendszeresen a segítségét kérik a hívek.

Harc a Sátán ellen

Az ördögűzés egyetlen célja a Sátán hatalmának megtörése, legalábbis ez derül ki a Magyar Katolikus Lexikonból. Az egyház szerint azonban nemcsak személyeket, hanem olykor helyeket is megszállhat a Gonosz, akit el kell távolítani onnan, hatalmát pedig meg kell törni. Erre akkor van leginkább esélyünk, ha segítségül hívjuk Jézust és természetesen Istent. Imádkozunk, keresztet vetünk, és egyáltalán nem baj, ha van mellettünk szenteltvíz is. Tulajdonképpen ezek segítségével mi magunk is elvégezhetünk egy magán-ördögűzést, ám a nyilvános ördögűzést kizárólag felszentelt személy végezheti el.

A mai kor ördögűzése érdekes módon leginkább abban különbözik a pogány idők rítusaitól, hogy Krisztus nevében mondjuk ki a parancsot: „Távozz, Sátán!”

Szigorú szabályok

Amikor meghalljuk azt a szót, hogy ördögűzés, a legtöbb embernek a sötét középkor rituális szertartásai jutnak az eszébe. A problémával azonban napjainkban is farkasszemet kell néznünk. A démonok jelenléte ugyanis mindentől független, így kortól és időtől is. Talán sokan nem is sejtik, hogy a születést követő keresztelés tulajdonképpen nem más, mint egy ördögűző szertartás, amire azért van szükség, mert az eredendő bűnnek köszönhetően eleve bűnökkel terhelve jövünk a világra.

Ebből nem nehéz arra következtetni, hogy az ördögűzés egyáltalán nem ismeretlen a Vatikán előtt. Olyannyira nem, hogy a szertartásnak megvannak a maga szigorú szabályai, a régi hagyományok pedig megújultak. A szabályokat egy kilencven oldalas könyvbe foglalták, amely Mindenféle ördögűzésekről és könyörgésekről címmel jelent meg. A szabályozásra nemcsak a Gonosz jelenléte miatt volt szükség, hanem legfőképpen azért, mert abban a papok és mindenféle egyházi méltóságok is egyetértenek, hogy nagyon nehéz megállapítani valakiről: a gonosz szállta-e meg vagy csak zavarodott az elméje. Miután kizárták a különféle betegségeket, az egyház csak ezt követően engedélyezi az ördögűzés szertartását. (Egykor a Tourette-szindrómás betegekről hitték azt, hogy az ördög szállta meg őket. Elsősorban azért, mert az ismétlődő mozgások, csúnya beszéd mellett a beteg arra is késztetést érez, hogy ártson saját magának – a szerz.)

A könyv egyik érdekessége, hogy külön fejezet foglalkozik azzal, hogy a helyes diagnózis felállítása szempontjából elengedhetetlen az együttműködés az egyház képviselői és a pszichiáterek között. Amennyiben a pap meggyőződött arról, hogy valakit megszállt az ördög, feletteseitől (általában az érsektől) kell engedélyt kérnie a szertartás végrehajtására. A könyvben természetesen megtalálható az ördögűző szertartás során használt ima, melyben gyakran ismétlődik a „Távozz, Sátán!” felkiáltó mondat.


Imával és a szeretettel

A hitetleneket nem csak arról nehéz meggyőzni, hogy Isten igenis létezik, hanem arról is, hogy a Gonosz bizony az ő teremtménye. A katolikus egyház éppen erre alapozva hisz abban, hogy az ördögűzés minden körülmények között sikerülhet. Isten ugyanis nem lehet kevesebb, kisebb hatalommal bíró saját teremtményénél.

A szertartás során tehát a pap nem egyedül száll szembe a Sátánnal, hanem az Úr segítségével. Sőt, ha a barátok és a családtagok jelen vannak, szeretetükkel és imájukkal csak erősítik a pap erejét. Természetesen a szertartás során nemcsak az erős hitű papnak kell jelen lennie, hanem néhány kelléknek is: a szenteltvíz, a kereszt, a Biblia egytől-egyig olyan tárgyak, eszközök, melyek garantálják a szertartás sikerét.

A szakavatottak szerint mindemellett elengedhetetlen, hogy az ördögűzést zárt helyen, elsősorban a templomban végezzék el, vagy egy olyan szobában, ahol megszentelt szentképek lógnak a falon.

Aki van olyan szerencsés, hogy magán viselheti Szent Benedek medálját, biztos lehet abban, hogy az ördög soha nem szállja majd meg. A legenda szerint Benedeket egy alkalommal megpróbálták megmérgezni, azonban a kísérlet nem járt sikerrel. Mérgezett bora kiömlött, kenyerét pedig egy holló lopta el. Szent Benedek ebből rájött, hogy az asztalánál nem barátai, hanem ellenségei ülnek.

A medált már 1000 körül viselték, egyes beszámolók szerint IX. Szent Leó Pápa is ennek köszönheti, hogy felgyógyult súlyos betegségéből. Szent Benedek medálját hivatalosan XIV. Benedek Pápa hagyta jóvá, mint ördögűző kegytárgyat.

Tanítják az ördögűzést

Az ördögűzés nemcsak fizikailag teszi próbára az abban résztvevőket, a folyamat állítólag szellemileg is igen kimerítő. A Római Pápai Egyetemen az érdeklődő hallgatók a mai napig részt vehetnek egy ismét útjára indított, kéthónapos, ördögűző kurzuson.

A Vatikán a tanfolyamot azért tartja fontosnak, mert szent meggyőződése, hogy a sátánista kultuszok igen elterjedtek, főleg ami az utóbbi pár évtizedet illeti. A fiatalok igen befolyásolhatóak lettek, nehezen mondanak nemet a Gonosz csábítására, és egyre inkább vonzza őket a bűnös életmód. Milánó hivatalos ördögűzője azonban úgy véli, hogy e szertartás elsajátítására nem minden pap alkalmas. Persze az sem fölöslegesen vesz részt a képzésen, akinél nincs meg az isteni erő, hiszen az órákon jogi ismereteket, pszichológiát és a sátánizmus történetét is megismerhetik a hallgatók.

Giulio Savoldi atya azok közé tartozik, akiket különösen felháborított az az eset, amikor pár évvel ezelőtt fiatalok sátánista rítus keretein belül meggyilkolták két másik társukat. A rutinos pap szerint ezekben az esetekben nem elég az, hogy a bűnöst egy tárgyalássorozat keretén belül felelősségre vonják, hanem el kell végezni az ördögűző szertartást is. Ez elengedhetetlen, főleg, ha kiderül, hogy az elkövető nem elmebeteg.

Don Gabriele Amorth (Candido Amantini – a világ leghíresebb ördögűzőjének tanítványa) nevét szintén a legnagyobb ördögűzők között emlegetik. Az 1925-ben született férfi Szent Pál Jámbor Társaságának papja, akit több mint húsz éve neveztek ki Róma ördögűzőjének, még II. János Pál pápa vikárius bíborosa által.

Az idős pap tiszteletbeli elnöke az Ördögűzők Nemzetközi Egyesületének, melyet 1990-ben alapítottak. Állítólag az ő irányítása alatt hazánkban is dolgoznak pápai felhatalmazású ördögűző papok. Könyvében (Egy ördögűző tapasztalatai) saját történeteit meséli el, véleményt mond az ördögűzésről.


Hogyan ismerjük fel a Gonosz jelenlétét?

Természetesen a Mindenféle ördögűzésekről és könyörgésekről című könyvből, ami eredetileg latinul íródott, de már folyamatban van a fordítása más nyelvekre is, erre is pontos választ kaphatunk.

1. Hirtelen fejfájás – veszélyben az egészség

Amikor valakit megszáll az ördög, először általában fejfájásra, majd később migrénes görcsökre panaszkodik. A gyomorfájás, rákos megbetegedés szintén az ördög jelenlétére utalnak. A tanfolyamot sikeresen elvégző pap a beteget szentelt vízzel meghinti, keresztet rajzol rá, majd betakarja a stólájával. Az ördögűzés után sok betegnek megszűntek a problémái, a daganatok eltűntek, amit orvosi leletekkel is alátámasztottak.

2. Veszélyben a házasság

Szintén az ördög jelenlétére utal, ha minden előzmény nélkül olyan házastársak kezdenek el marakodni, sőt, folyton veszekedni, akik annak előtte ezt nem tették. A Sátán az „őrjöngés eszközével” tönkretehet házasságokat, jegyességeket, barátságokat. A legszörnyűbb az egészben az, hogy a veszekedés mindig egy semmiségből indul. Az ördög által megszállt személy képtelen kimutatni az érzelmeit, képtelen a szeretetre, kerüli barátait, embertársait. Kapcsolatai sorra tönkre mennek.

3. Mindent a nulláról

Az ördög az üzletembereket sem kíméli. Azok, akik egyik pillanatról a másikra szinte mindenüket elveszítik, és mindent a nulláról kell kezdeniük, szintén az ördöggel vívnak harcot. A megszállott ember nem talál újra munkát, vagy ha mégis, azt gyorsan elveszíti. Később nemcsak saját magát sodorja bajba, hanem családját, barátait is. Pillanatok alatt óriási adósságot halmoz fel, és az addig sikeres üzletembernek nincs egy használható ötlete sem. Ebben az esetben szintén joggal merül fel az ördög jelenléte, egyetlen kiutat tehát az ördögűzés jelenthet.

4. Depresszióban élni

A testi bajok és az elszigeteltség, a sikertelenség mellett figyelni kell arra is, hogy a megszállott egyre inkább hajlamos a depresszióra. A gonosz „hozzásegíti” ahhoz, hogy mindent feketén lásson, és egyre kevésbé legyen kedve keresni a kiutat.

5. Halál utáni vágy

A Sátán előkészítette a terepet ahhoz, hogy a megszállott emberben megszülessen a gondolat: egyetlen kiút van, ez pedig nem más, mint az öngyilkosság. Az egyik legnagyobb, megbocsájthatatlan bűn, hiszen ez által Isten legszebb és legszentebb ajándékát, az Életet dobjuk el magunktól. Az ötödik lépcsőfokig azonban nem szükséges eljutni, a folyamat megfordítható, megállítható abban a pillanatban, ha egy ördögűző paphoz fordulunk segítségért.


Egy fiatal apáca tragédiája

2005 júliusában hatalmas port kavart az az eset, amikor bebizonyosodott, hogy a moldovai Szentháromság-kolostor egyik fiatal apácája az ördögűző szertartás során vesztette életét.

Irina nővért egy vastagabb lánc segítségével nem csupán keresztre feszítették, hanem a szájába törölközőt tömtek, napokig éheztették, de még csak vizet sem adtak neki. Úgy gondolták, testét megszállta a gonosz, és a démont csakis egy ortodox ördögűző szertartás során lehet kiűzni belőle. A huszonhárom éves lány, akit valójában epilepsziás rohamok gyötörtek, három napig éhezett a kereszten. Leállt a keringése, veséje felmondta a szolgálatot, teljesen kiszáradt és végül szívinfarktus végzett vele.

A kolostor pópája négy apáca segítségével „végzett” a fiatal apácával, aki mindössze egy hónapja élt náluk. A pópa azzal védekezett, hogy vallási szempontok alapján elengedhetetlen volt az ördögűzés, és ő a legjobb tudása, segítő szándéka szerint járt el.

A kihallgatások és a bírósági tárgyalások során kiderült, Irináért naponta többször is imádkoztak, testéből számtalan alkalommal megpróbálták kiűzni az ördögöt, ám ő a testi fenyítések ellenére is csak vergődött a kereszten, egyértelmű jelét adva annak, hogy valóban a Sátán gyermeke. A tudósításokból azt is megtudhattuk, hogy Daniel Corogeanu kolostorfőnök az apácák beszámolói alapján saját maga kezdeményezte az ördögűzést.

A legborzasztóbb az, hogy a kolostorban nem ez volt az első ördögűzés, sőt, Moldovában nem Irina volt az első és utolsó, aki ennek esett áldozatául.

EZO Élet Magazin

Gabriele Amorth, a Vatikán Legfőbb Ördögűzőjének előadását itt tekintheti meg


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Theresa
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Benedek
Mellék:
 
Horusz
Mellék:
 
Mara
Mellék:
 
Abrilla
Mellék: